Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1926
40 a nemzet sorsát. Ennek az intelligenciának kialakítását szolgálják a bencések iskolái, a kőszegi is. A nemzet igazán nagy kincset bír ezekben az iskolákban. A haza javáért dobogó szívével tolmácsolja a kormány legforróbb óhaját, hogy Isten tartsa meg a hizának, a nemzetnek ezt a kincset, és legyen áldás rajta továbbra is, a magasztos munkáért lelkesedő bencés Renden és kőszegi gimnáziumán. Az államtitkár beszéde után dr. Freyberger Jenő ügyvéd Kurbély Vince bencés tanár alkalmi költeményét szavalta el, melyet szószerinti szövegében itt hozunk. EMLÉKEZÉS. Meghatódott szívvel s félő tisztelettel Állok most egy szentély kapuja előtt . . » Mint akit a szent perc remegéssel tölt el, S nem érez elég bátorságot s erőt . . . E szentély kapujára nagy függöny borult, S rajta egy szó, Nagy mélységből felhangozó E szó olvasható : Mult! . . . Kétszázötven évnek fátylát föllebentem . . . Kétszázötven évet ! Akkor is hazát széjjel-, szertetépték ! Ellenség tiporta e szegény országot ! Akkor is rajtuk volt az a régi átok ! A jó Isten mégis, mégis ránk tekintett : Az égből e helyre kicsiny magot hintett. Az igazi tudásnak magva volt ez a kis mag, Melyet Jézus buzgó társai gondoztak. Isteni kegyelem éltető sugára, S" jó atyáknak könnye bőven hullott rája . . . Kikelt a mag s abból gyönyörű fa válott, Az ég sok madara otthonra talált ott. Az ég kis madara : sok-sok kicsi gyermek E jó iskolában nyert jó szívet és lelket. Itt tanulták : védni a hitet s a hazát, S hogy jobb emerekkel lesz csàk jobb a világ ! Nemes, új nemzedék kelt e helyről szárnyra, Mégha rá is csapott az üldözés árnya. Mikor a jó atyák kegyes kézbe adták Földi menyországunk féltve őrzött kulcsát : Kegyes kéz kegyes szív, kegyes lélek védte E drága hajlékot és mindent megtett érte, Hogy a forradalmak vihara ne érje S ment legyen attól az ifjak lelke, vére ! Es mikor elült már a viharoknak árja, S sor kerülhetett a Noé galambjára : Visszaszállt e honba Pax-os olajággal