Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1926

dô Sajnáljuk, hogy nincs itt dr. Mázy, hogy gyöngélkedik gróf Apponyi Albert, kinek kultuszminisztersége alatt nyilt meg ez uj intézet. De nagyon örülünk, hogy itt az építő, felszerelő és felvirágoztató igazgató, dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát (lelkes éljenzés). Hálásak vagyunk, hogy velünk ünnepel az ősz építő polgármester, Auguszt János. Mély tisztelettel köszöntjük Püspök Atyánkat, gróf Mikes János megyéspüspököt, ki ha akarná, sem tudná eltitkolni, hogy nagyon szereti a kőszegi gimnáziumot. — Nagy örömmel üdvözöljük a kultuszkormány képviselőjét, dr. Gévay-Wolff Nándor államtitkár urat, hogy ünnepélyünk fényét emeli. Üdvözöljük dr. Tarányi Ferenc főispán és dr. Horváth Kálmán alispán urakat, Kőszeg város polgármesterét, a tanítórendek képviselőit, a helybeli iskolák, felekezetek képviselőit, a vidéki iskolák megtisztelő küldöttségét, Kőszeg város intézményeinek képviselőit, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szt. István Akadémia kiküldöttjeit. Nagy örömmel üdvözlöm az összes öreg bencés diákokat, kik idefáradtak, hogy velünk együtt örüljenek. Üdvözlöm az egész ünneplő közönséget. A holtakról is kegyelettel meg akarunk emlékezni és felkérem Serényi Ákos öreg bencés diákot, hogy a jelenlegi tanulók kíséretében vigye ki e koszorút a temetőbe, és helyezze a boldogult tanárok sirjára. Az ünnepélyt megnyitom." A nagy lelkesedéssel fogadott megnyitó beszéd után Serényi Ákos meghatódottan vette át a koszorút, és mindjárt el is hagyta a dísztermet, hogy az ifjúsággal kivonuljon a temetőbe, és ott, a holtak birodalmában letegye a meghalt tanárok sírjára az emlékezés szimbólumát, és hogy kegyeletes szavakkal emlékezzék meg a nagy tanítómesterekről : „Ünnep van ma! Nemcsak az élők, hanem a halottak ünnepe is ; mert amikor összegyültünk ez ősi alma mater élő gyermekei, — közöttünk lebegnek szellemszárnyakon negyedezredév porladó tanárai és diákjai is. Idézzük lelkeiket és emléküket — díszes és talán jeltelen sírokban porladó nagy, magyar tanítómesterek emlékét, akik hirdették Isten igéjét, s az emberi tudás théziseít. Emlékük, — nagyságuk sokkal nagyobb, semhogy méltó emlékmüvet állíthatnánk nekik. Hiszen hová veszett volna a hit a pusztító századok gyilkos harcaiban, ha ők nem hirdették volna, — hová sülyedt volna a magyar kultúra és tudás, ha ők nem terjesztették volna; — hova lett volna a magyar nemzeti lélek, ha ők nem élesztették volna olthatatlan fanatizmussal, — mikor az elnyomás minden hatalma ránehezedett a magyar nemzetre. Gyarló embertestüköri erőt vehetett az "emberi végzet, — igehirdető, tudományszóró ajkaik elnémulhattak, — de a lelkük örökre itt maradt az ősi iskola falai között, s törhetetlen szellemük generációk egész sorát termékenyítette meg. Elő és porladó diákok nevében hódolunk előttük, amikor letesszük koszorúnkat e nagy halottak sírjaira, kik 250 év magyarjainak lelkébe hintették a hit erejét, s a tudás hatalmát. Szent Imre fiúi lelkének alázatával állunk nagy mestereink emléke előtt, s a kegyelet és mélységes hála száll feléjük szíveinkből.