Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1915

Vaszary Kolos 1832—1915. Balatonfüreden, a magyar tenger partján kis gondozott parkban egy csendes villa áll. Ennek az ablakaiból nézegette a hullámos Balatont Vaszary Kolos, a nyugalomba vonult biborosprimás, gyönyörködött a levegőben repkedő, vizben úszkáló sirályok játékában. A Balaton vizének ezer szinü változása az élet forgandóságát, múlandóságát varázsolták a galambősz aggastyán elé. Vaszary Kolos mindig szerette ezt a csodaszép tavat. Ide járt nyaralni, üdülni, pihenni mint primás, nem vitte idegenbe a pénzét. Hozzá nőtt gyermekkora óta a szive a Balaton világához, hisz itt született a magyar tenger partján, Keszthelyen (1832). Élete utolsó éveiben is ide kívánkozott, hogy távol legyen a világ zajától, az emberek önző kapzsiságától, hálátlanságától, az önérdek hajhászásától. Nem akarta látni, nem akart tudni arről a világról, mely iránta oly méltánytalan és háládatlan volt. Itt e villában hunyta le jóságos, mélytüzü szemeit; itt némult el mindig mosolygó ajka; itt szűnt meg dobogni szerető, könyörülő szive mely mindig másokért dobogott, mások boldogságáért aggódott, fájt, vérzett. Itt ravatalozták föl; a Balaton hullámainak zúgása elsiratta a jóságos magyar bencés biborost. E sorok is kegyeletét