Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1914

Bevezetés. Az 1538-ik esztendőben vagyunk a római Esquilinus nevü dombon. Üde a délután, foszforeszkáló az égbolt, előttünk a római császárok thermái magaslanak, messzebb a szt. Péter templom hatalmas tömege emelkedik ki állványaival, a rajta sürgőforgó munkások fekete pontjaival. A domb alján négyen beszélgetnek : Francisco d' Ollanda festő, aki ez alábbi beszelgetést feljegyezte, Marchesa di Pescara, korának gondolkodó úrnője, Urbino és úra Michel-Angelo. — Rómában — mondja a marchesa Michelangelo-hoz — mindazok, akik ismerik kegyelmedet, még többre becsülik az ön személyét, mint műveit, — akik pedig nem ismerik, kegyelmednek csak legkisebb részét méltányolják, vagyis kezének müveit. És mindazonáltal nem kevésbbé kell dicsérnem önt azért, hogy vissza tud vonulni, tartózkodván a mi haszontalan társalgásainktól, mint azért is, hogy nem festi le mindazon fejedelmeket, akik fölkérik rá. — Asszonyom — mondá Michel-Angelo — értékemen felül magasztal. Minthogy azonban már erre került a beszéd sora, hadd mondjam el panaszomat sokak ellen, magamért is, a rendemhez tartozó festőkért is. Ezernyi hazugságot terjesztenek ellenünk sokan, hogy a kiváló festők különc, megférhetetlen, darabos emberek .... De nincs igazuk, ha az elfoglalt mestertől annyi teketóriát kívánnak ... A derék festők épen nem a gőgösség folytán kerülik az érintkezést, hanem azért, mert csak kevés olyan embert találnak, kinek érzéke van a festészet iránt és mert nem akarják ezek haszontalan társalgásával megrontani és leala-