Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1912

— 21 —De nemcsak, hogy ellensége a magyarnak, amúgy is hitvány nemzetség az, az a daru lábú, szarka orrú nyomorult németség. Gyáva, mint a nyúl, szalad előttünk, retteg tőlünk, Már a külseje sem mutat sokat; nevetséges, de nem félelmes: Görbe hátú, mert lenyomta Füstös muskatéra, Elfárasztott, elbágyasztott Dióverő pózna. A száját is alig tudja kinyitni berdót kiáltásra, üres hasa korogmorog, csak az a fő előtte, hogy minél jobban teleszedhesse a gyomrát. Öltözete rendetlen, egy kopott abadolmányt sem ér minden portékája. Bornyúbőr iszákját megütötte a lapos guta, kalapjának lefügg karimája, kardja békasütő nyárs. Es a nyomorult, mégis indul kevélységre, magyarok vesztére ! Kicsirázott eb-agyara Az magyar cipóra: De megvásik foga bele — Lészen még oly óra! Mentünk is már sok tokosnak éltének végére, sok cifornyás német urat hajtottunk rabságra. Fut is ám előttünk az tokos, kihullt kezéből a tüzes madzag, őszi keserű-gomba forma kalapja kidől a fejéből. Utána, kuruc! Rajta, Miska, rajta! Mienk leszen a nyereség mind az derék harcon. De mindezek fegyverekkel Nem érnek egy pénzt is, Hanem vedd el a szablyáját, Üsd el az fejét is ! (A. II. 87—91.) Csak egy dolog van, ami bátorságot tud önteni a gyáva nemzetségbe: az ital. Persze nem a viz. — Vitéz hadnagy úr Szegszárdy fennen vallja, hogy nagyok az bor dicséreti, csak meggorombúlt agyú emberek tudják azt gyalázni. Amúgy vitéz ember ő, mint mindenek láthatják, hadnagya az hirös koppányi labancoknak. De kénytelen elismerni, hogy a vitézséget csak a bor tartja benne: Az hideg félsz miatt néha majd megfagyok, Az röttögés miatt földre majd lerogyok, Lölkömben, testemben majd csak el nem fogyok: De csak igyam jól bort — félelmet elhagyok.