Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1904

— 53 — habár kisebb részletekben, a hit, a tapasztalás és az ész forrásából az is merítheti, aki soha oktatásban nem részesült. Magától értetődik, hogy ezzel nem tagadjuk az oktatás rendkívüli fontosságát és nagy hasznát; csak a föltétlen szükségességét nem ismerjük el. De a törvény ismeretéhez és a lelkiismeret kialakulásához sem szükséges »a gondolatkör képzése« föltétlenül, s ha megvan, sem adhatja meg a törvénynek azt az ismeretét, a lelkiismeretnek azt az elvszerű ténykedését, amely az embernek erkölcsösségét és jellemességét megalapítja és biztosítja. C s elekvésselképzödnek a gyakorlatielvekés lesz a törvény és a lelkiismeret állandó zsinórmérték következetes cselekvésre. Habozás nélkül elismerjük ugyan, hogy az oktatás a törvénynek igen alapos, igen részletes és igen beható ismeretét nyújthatja, a lelkiismerettel pedig nagyon gyakorlati, a legapróbb esetekkel számoló elveket közölhet, habár nincs kizárva az eset, hogy a holt betű megismertetésénél többre nem igen viszi, vagy talán még rossz szellemet lehel a betűbe. De meggyőződéssel állítjuk azt is, hogy a lelkiismeret kifejlődéséhez és a törvény ismeretének megszerzésé^ hez az »oktatás« elkerülhetetlenül nem szükséges. Az eszes ember beleszületik a mindenségbe és tervszerű tanítás nélkül ís, tisztán a művelődés szabad forrásaiból merítve, elfoglalja azt az állást, amely neki megfelel. Korán megjön az idő, amidőn a jót a rossztól meg tudja különböztetni, vagyis amikor lelkiismerete működni kezd, és épen a tárgyi világ rendje és törvényszerűsége szolgál a működés hátteréül. Egyébként ha megvan is az oktatás, csakis gyakorlati úton fejlődik a lelkiismeret és veszi az ember tudomásul a törvényeket. Nagy igazság rejlik a közmondásban, hogy a maga kárán tanúi az ember. Kiegészítésül hozzátehehetni, hogy a maga kárán és hasznán, a megkísérléssel és gyakorlással elért sikeren vagy sikertelenségen tanúi, szerez elveket az ember. A kárt és hasznot persze nem szabad pusztán anyagi értelemben venni. Minden cselekedet, amely a mindenségben állást foglalni segíti az embert, hasznos és sikeres. S ilyen cselekvés nyomán fakadnak az elvek. Még ha oktatással már tudomásul vette a növendék az elvet, akkor is vérévé csak cselekvéssel lesz. Csöndes magányban fejlődik a talentum, világi zaj között önálló karakter, mondja a költő, s oly értelemben mindenesetre igaz, hogy elméleti elmerülésre, ismeretek szerzésére otium szükséges, amelyet a magány ad meg ; ellenben elv- és tervszerű cselek-