Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1904

— 38 — nak, tanácsolnak és javasolnak : nékem nem eshetik nehezemre, szerelmes fiam, hogy neked intelmeket, parancsokat, tanácsokat és javaslatokat készítsek, amelyekhez a magad és alattvalóid éltét és erkölcseit szabd, amidőn majd utánam uralkodol.«

1) S a magyar nemzetnek és fiainak élete és erkölcsei tényleg azon szabványokhoz igazodtak, amelyeket első királya előirt ; s ma is a törvényhozásunkban nyilatkozó bölcseség irányadó fiaink nevelésében. A törvény fontossága az erkölcsi nevelésben főleg a k ö t e1 e s é g g e 1 való kapcsolatában tűnik ki. A kötelesség az erkölcsi rendnek sarkköve, s a tőrvény az, amely kötelez, erkölcsileg kényszerít bennünket, úgyhogy a kötelesség a törvény folyománya. A törvény kötelező ereje persze a törvényhozó tekintélyén alapszik, első sorban ugyan az Isten tekintélyén, teremtő voltán s így föltétlen uraságán, azután a szülői, egyházi, állami és nevelői tekintélyen, akiknek Isten után az élet adásában és föntartásában részük van. Magában az egyéni élet körében az észnek és akaratnak van kötelező ereje ; mert testi és érzéki életünk így lesz az állatokétól különböző, emberhez méltó, művelt élet. Sőt minden törvényhozó tekintély épen az ész útján, minden törvény a lelkiismeret révén kötelez bennünket. E közvetítés nélkül legalitás van pusztán moralitás helyett, amely csakis, mint az erkölcsiség utegyengetője szerepelhet, magában pedig értéktelen. Tőrvénytisztelet, kötelességérzet és lelkiismeretesség szorosan összefüggő fogalmak, amelyek együttesen fakadnak a növendék lelkében az erkölcsös nevelés nyomán. Az erkölcsi cselekvés legfőbb elvéhez úgy viszonylik a kötelesség fogalma, mint általában a törvényhez. Ez vagy az kötelességünk, mert az eszes emberi természetnek megfelelő rend követelménye. Mindazonáltal a kötelesség nem alanyi szükségen vagy kényszerűségen alapszik, pl. vak ösztönön, hajlamon, mondjuk az egyéni boldogság indítékán, hanem külső, tárgyi kényszeren, melyet valamely jónak megismerése közvetít anélkül, hogy a szabadságot megszüntetné. Még pedig nem akármiféle jó, hanem csakis az emberi természetre nélkülözhetetlen jó megismerése hathat erkölcsi kényszerűséggel reánk. S a nélkülözhetetlen legfőbb jó, az Isten sem alanyilag, mint boldogságunknak tárgya, alapja a kötelességnek, hanem tárgyilag, mint létezésünk alapja, mint „maga a lét". Végső célzattal nem azzal az indítékkal neveljük a gyermeket, hogy ') S. Stephani, primi regis Hungáriáé, decretorum liber primus ad SEmericum ducem. Corp. Jur. H. T. II. p. 1—5.