Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1900

— 28 — fejlődő ember helyébe: a történi leg és erkölcsileg fejlődő egész ember tehető. A görög és római korszak, az atyák és a középkor ideje, a renaissance-kor és a siècle éclairé, de még századunk is a történetileg és erkölcsileg fejlődő emberre való hatásnak tekintették tényleges gyakorlattal a nevelést. A történeti fejlődés azzal indul meg, hogy a nevelés természeti alapja, az ember, egy bizonyos czél szolgálatába szegődik. A kalokagathia, a forum, az Unum necessariuin, a fari posse, a felvilágosodás oly jelszavak, a melyek ama czélokat századról századra, ha nem is egészükben, de uralkodó sziniikben mutatják. Ehhez járul, hogy a görögöknél oly nevelés is volt, a mely a gazdasági és társas élet érdekeit tartotta szem előtt. Nem volt ugyan e nevelés iskolaszerű és elméleti és szolgainak mondták, de mégis megvolt az élet gyakorlatában

1) S a középkorban, bár a főtörekvés az örök életre, az iskolai tanulmányok a theologiára irányultak s az egész nevelés az idealismus körében mozgott, mégis épen a középkorban szabadult fel az ember és munkája a rabszolgaság alól. A keresztény vallás meghazudtolta a pogány felfogást, hogy volna munkakör szolgai jeleggel, s volna ember rabszolga természettel. S tervszerű nevelés is folyt a gazdasági és social is érdekek egyikének-másikának ápolására, a mint a czéhfk nevelése mutatja. A test képzésének főleg a lovagi nevelésben volt fontos szerepe.

2) A következő századról pedig el lehet mondani, hogy a gazdasági és socialis érdekek a nevelésben egyre jobban előtérbe léptek, a nélkül, hogy azért az ideális érdekek teljesen háttérbe szorultak volna. A nevelés gyakorlata az elmélettel kölcsönhatásban tárgya a neveléstudománynak. A paedagogiai Íróknak, főleg az u. n. bölcsész paed agogus oknak meghatározásai ép ezért fontosak az állandó alkotórészek értékének megállapításában. Igaz, hogy az elméletirók a szerint, a mint különböző philosophiai világnézeteknek hódolnak, a meghatározás elemeinek tartalma és terjedelme dolgában eltérnek egymástól; mindazonáltal eltérésükben is érdekesek, mert egymást igazítják helyre s jelzik az arany középutat. Ziller szerint, ki közvetlenül Ilerbart nyomában járt, a nevelés az egyes ember lelki életének tervszerű alakítása serdülő korában.

3) E meghatározásnak jegyei közül „a fejlődő ember -nek megfelel „az egyes ember lelki életének alakítása serdülő korában." Az egyes ember kitételnek az az értelme, hogy „a nevelő munkásság kiválóképen az egyedet tartja szem előtt, csak másodsorban és mellékesen gondol a társadalom, nemzet vagy állam szükségleteire." E felfogással szemben a megkülönböztetett két elemet, az egyedet és társas vizonyát egyaránt fontosnak Willmann i. m. I. 179. 1., a hol látható, hogy némileg még iskolaszerű is volt. 2) J. m. I. 251-254. s) Ziller, Allgem. Pädag. 1—9. 1. V. ö. A. M. Kir. Tanárképző Int. Gyak. Főgymn. Értesít. 1889,90.