Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894
- 52 — második osztályú tanulók tanulták heti két órában, kik a grammatical osztályok elvégzése után bucsut akartak venni az iskolától ; ugyancsak az ilyenek tanulták a jognak a közönséges életben szükséges elemeit is heti két órában. Ha a tanuló a nyelvtani osztályok anyagával végzett, fölléphetett a gymnasiumba, a mely két osztályában tanítványait a költészet s szónoklat ismereteivel különösen „humanitas"-ra akarta nevelni, a miért tanítványait első s másodéves humanistáknak (humanistae I. et II. anni) is nevezték ; a főigazgatói székhelyek gymnasiumait főgymnasiumoknak (archigymnasium) hívták. Ezen két osztály mindegyikének szintén egy-egy tanára volt, kik a hét öt napján délelőtt s délután harmadfél órában adták elő az osztály összes tárgyait, a melyeket szintén három osztályba soroztak : 1. minden tanulónak szükséges a vallástan, helyesés szépírás, az arithmetika s mathesis, a latin nyelv és természetrajz ; 2. minden tanulónak hasznos a történet, a földrajz, a természetrajz és hazai szokásjog ; 3. rendkívüli tantárgyaknak, vették a görög nyelvet, a kísérleti természettant, hirlapok olvasását s magyarázatát és a költői kísérleteket. a. A vallástant a vasár- s ünnepnap délelőtt tartott sz. beszédekből s a délután tartott ájtatos társulati gyűléseken tanulták; b. a mennyiségtanból tanulta az első osztál} T heti két órában a nyelvtani osztályok anyagát, a második félévben s a második osztályban szintén héti két órában a mathesist, különösen a polgári élet szükségleteire való tekintettel, tanulta a mechanika elemeit s a kettős számvitelt ; c. a latin nyelvből, melynek körébe tartozott a logika, stilistika, római régiségtan és mythologia is ; az első osztály heti hat órán át olvasta latin íróit, az első félévben másfél órán át tanulta a logikát, az első félévben heti hat, a másodikban pedig nyolczadfél órát fordított stilistikára s stílusgyakorlatra ; a második osz-