Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1890

6 és ez is talán csak azért, hogy oda vethesse: nincs benne eredetiség, nem áll a tudomány színvonalán, a tudomány terén nem tesz számot s több efféle sablonszerű megjegyzéseit : majdnem arra a, meggyőződésre kell jutnunk, hogy az iskola­programmokban levő értekezések teljesen feleslegesek. Minthogy azonban a nagyinlts. m. k. vall. és közokt. ügyi miniszter 23 583/1890 sz a. kelt rendeletével meghagyja, hogy az évi értesítőben valanvlv nevelés- vagy oktatás ügyi kérdésről szóló tudományos értekezés legyen, meghajlunk magas akara­tának, de Malmosi Károlyival tartunk (1. Középisk. Tanár­egysl. Közi. XVII. évf) ki azt mondja, hogy az ily érte­kezés ne annyira tudományos legyen, ne a tudós világnak szóljon, mint, inkább a szülőknek, a nagv közönségnek, tehát népszerű legyen, hogy a növendékek legnagyobb része is ha­szonnal olvashassa. E czélt tartom szemem előtt s igazga­tóm óhajának engedelmeskedem, mikor az életpálya-választás nagy fontosságú kérdését veszem értekezésem tárgyául. I. Általános megjegyzések; valamely pályára való rátermettség belső és külső jelei; a pá­lyák csoportosítása. Az emberek társas együttéléséből származó mindnyájunk­kal közös kötelességeken kívül még részletes kötelessége is van a keresztény szellemben működő tanítónak : nemcsak ta­nítani és legmagasztosabb végső czéljának megfelelőleg vallá­sosai] és erkölcsösen nevelni a gyermeket, hanem hathatós be­folyásával oda is kell törekednie, hogy a növendék a társas életben neki legmegfelelőbb állást válaszsza — Mindnyájan ugyanis szerves egészet, tevő testet képezünk, melynek egyes tagjai különböző foglalkozásokat teljesítenek. Tehát maga a természet követeli, hogy a) hivatásunk teljesítésében saját erőinket másokéival egyesítsünk'; b) kiki jól fontolja meg,

Next

/
Thumbnails
Contents