Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1890

„Az ipar a nép nagyságának, jólétének és fenmaradásának igaz alapja. Arany­szerző iparosságra nevelje az atya gyer­mekét." Iskola-év elején rendesen meg szoktam kérdezni a be­iratkozásra jelentkező tanulóktól, hogy elolvasták-e az elmúlt iskola-év végén kapott értesítőben megjelent értekezést s mind­annyiszor sajnálattal kell tapasztalnom, hogy 30 -40 növen­dék közöl alig olvasta el kettő ; legnagyobb része csak az n. n. érdemsorozatot böngészi. így vagyunk a szülök leg­többjével is: csak gyermekök, vagy legfölebb még az isme­rősök gyermekeinek érdemjegyeit olvassák és egyebet semmit; még a következő iskola-évre vonatkozó s kiválólag nekik szóló figyelmeztetést is elmulasztják megnézni és számtalan­szor intéznek a vakáezió folyamata alatt igazgatóhoz, tanító­hoz Írásban és szóval olyan dolgokról kérdéseket, melyekre a felelet elég világosan benn van a kezeik között levő érte­sítőben. Tekintvén tehát, hogy az ilyen értesítőket épen azok nem olvassák, akiknek szánva vannak, továbbá tekintvén, hogy a nagy publikumból is legfölebb csak egy-egy — saját szem­üvegén át néző és az iró czélját számba nem vevő kritikus érdeklődik az iskola-programmokban megjelent értekezés iránt

Next

/
Thumbnails
Contents