Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1889

35 Vegyük föl tehát ismét tanításunknak elejtett fonalát. A 26-ik és 28-ik gyakorlat Utieai Catoról szól. — Az első rész az ablativus módi és qualitatis -f- limitationis gyakorlását vallja feladatául s nyújt is rájok elegendő (14) példát, sőt néhány abl. instrument^ sociativus és causae is található benne. — Hogy a nyelvtan megfelelő §-ai akár csak egyszeri elolvasást kivánnak, nem szükséges bővebben okadatolnom ; ugyanis, lia a deák azt tudja, mikor kell a inódhatározós kifejezéseket cum-mai vagy a nélkül fordítani, eleget tud, — az abl qualitatis pedig ugyanaz, mint a ge­netivus qualitatis. Hasonlókép nagyon könnyű a 227. §. is — az abl. limitationis — az első jegyzetbeli „natu"-nak régi ismerősségéuél fogva. Az olvasmány első pontja azonban meglehetős nehéz, úgyhogy majd minden szüntelen útbaiga­zítással kellett tanítványaimnak szolgálnom : — a gramma­tika könnyűségét tehát a fordítás nehézsége rápótolta. Azért is azt javasolnám, hogy három sort eliilröl s ugyancsak hár­mat hátulról jobban a latinhoz kellene igazítani, vagy leg­alább a szótári magyarázatot kissé megbővíteni. Jó volna az is, ha olvashatnék, hova vezette át Cato a leggyőzőtteket, s lia a szótár elősegítené „a védelmét elvállalni" kifejezésnek fordítását, szintúgy az „elhatározta" után álló szerkezetet is megjelölné. A következő — 27-ik — darab már nem oly nehéz. Találni benne több abl. modi-t, instrumenti-t, causae-t, qua­litatis- és limitationis t, sőt separationis-t is, meg három praepositio után állót. Minthogy azonban a darab élén jel­zett 228-ik §-nak (abl. comparationis) alkalmazását csak egy helyen tapasztaltam, azért csupán Írásbeli gyakorlatul adtam föl belőle egy részt az eddigiek ismétlésére, a nevezett §-t pedig, mint olyat, mely már az első osztályban s azóta is többször előfordult, röviden tekintettük át. A jegyzetek közöl (228. §.) az első kettőt nagyon röviden vettük, az utolsó jegyzetbeli latinosságokat pedig magyar megfelelőikkel egé­szítettük ki, mivel könyvünkben nem találtuk A 28-ik darab is könnyű volt. Találtunk benne mind

Next

/
Thumbnails
Contents