Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1887

15 találjuk a legjobb grammatikáinkban is a következő helyesírási szabályokat : 1. minden szót ugy irunk, a mint hangzik; 2. az összetett, származott szavakat ugy irjuk, hogy elemeiket tisztán meglehessen különböztetni; 3. ha e két szabály nem nyújt kellő utmutatást, akkor az általánosan elfogadott szokás által szentesített írásmódot kell követni. Ezen helyesírási szabályok bizonyítják, hogy a nyelvészek körében is mily kevesen figyelnek arra a különbségre, a mely a beszéd és az irás között van. Mikép tanulja meg a gyermek a helyesírás szabályait abból a nyelvből, a melyet ő beszél, hiszen az irodalmi nyelvet ő csak az iskolában tanulja könyvből ; s épen ezért az első szabálynak, melyet ő a helyirásra vonatkozólag tanul, igy kellene hangzani: »tanuld meg az irodalmi nyelvet s iparkodjál ugy beszélni, a mint azt az irodalmi nyelv eléd irja«. — Úgyszólván minden népnél előfordul az, hogy a gyermek csak az iskolában tanulja meg sok szónak az »írás« szerint való kiejtését. A magyar gyermek csak az iskolában tanulja meg, hogy nem vót vagy vuót, hanem volt a helyes kiejtés; a német gyermek is csak az iskolában tanulja azt, hogy nicht a helyes, és nem nich vagy nit. Hasonlóképen az angol és a franczia is csak az irodalmi nyelvben való gyakorlás után tanul meg olyan kiejtést, mely a közönséges beszédben nem fordul elő. — Az irodalmi nyelvnek ugy, amint írva van, egyátalán sokkal nagyobb befolyása van a szóknak miként való kiejtésére, mint azt első tekintetre gondoljuk. És ha mégis máskép mondjuk ki a szókat, mint a hogyan irjuk, ez onnan van, mert nem reflectálunk a különbségre, mely az irás és a kiejtés között van. Ebből magyarázható az a körülmény pl. a németben, hogy még a tanult embert sem lehet arról meggyőzni, hogy ő b után az -en végzet helyett m-et mond, tehát lieben helyett liebm, ha pedig valaki erre figyelmessé teszi, azt felelné talán, hogy az ilyen megkülönböztetés nem egyéb, mint szőrszál hasogatás a melylyel időtöltésből foglalkoznak a nyelvészek. Pedig a dolog ugy van, hogy máskép beszélünk és máskép irunk. Az irott (irodalmi) nyelv abban különbözik a közönséges nyelvtől, hogy az tudatos és szándékos megállapodás eredménye, s hagyományképen száll nemzetségről nemzetségre s mint önnálló dolgot tanulás utján kell elsajátítanunk. Az okszerűen és helyesen vezetett betüismertetésnek e szerint csak az a feladata, hogy segéd eszközt nyújtson azon elvek megismerésére, a melyek az irott nyelvnek alapul szolgálnak. Hogy az olvasóval mégjobban megértesse Radloff, hogy miben áll tehát a betüismertetésnek szerinte egyedül helyes módszere, néhány sorban elénk állítja mikép tanítja egyik, kerületébe tartozó, ügyes tanitó a tatár népiskolákban a gyermekeket az orosz irásra és olvasásra.