Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1876
13 szervek működése különféle kórállapotok által még lehet zavarva, — ezen beteges szervek tanulmányozása alkotja a kórtant — pathologia. — Qu. a természettani jellegek vizsgálatában mind a négy szempontból indulva ki, külön tárgyalja: 1) a külső; 2) a boncz — ; 3) az élet — ; 4) a kórtani tüneményeket. 1. K ü 1 s ő jellege k. Az első, ami az ember vagy állat szemlélésénél felötlik, a termet. Tudjuk, hogy minden állatfajban vannak kis- és nagytermetű egyedek ; igy van ez az embernél is. Az emberi termetet illetőleg két irányban történt túlzás, és alig van nemzet, mely nem hitt törpe vagy óriás népségben. Ezen mesés hiedelmek néhányát talán nem lesz érdektelen előadnunk. A görögök hitték egy általuk p y g m a e u s o k n a k nevezett nép létezését, melynek hazáját különféle tájakra, de mindenkor az általuk ismert földtájak határain kivül helyezék. Ezen kis, körülbelől 34 centimeternyi emberek gabnájukat; fejszékkel aratták le és folyton a darvak ellen kelle harczolniok. A régi görögök ezen meséjét fölújiták a multszázadbeli utazók a Madagaskar szigetén lakó Kymos vagy Qu im o s nevű népségben. Szükségtelen megjegyeznünk, hogy közelebbről szemlélve mind a pygmaeus — mind a Kymos — mese eltűnt. Ezen hiedelemnek mintegy ellenlábasa az óriásokról szóló. Az első utazók, kik Amerika déli csúcsát megkerülék, nagytermetű patagonokkal találkozván, nagyságukat szerfölött tulozák. Pigafeita, Magellánnak 1520-ban a föld körül tett első utazásábani társa, állitá, hogy maga és társai alig érék el a patagonok övmagasságát. Loyse Jofre, későbbi utazó még tovább menvén állitá, hogy a spanyolok alig értek fejőkkel patagonok lábczombjaihoz. Így tehát ezen népség 4—5 méternyi emberekből állana. Az idő és tudomány azonban lassankint leszálliták ezen mesés túlzásokat. De lássuk, melyek valóban az emberi termetre nézve a szélső határok. Mellőzve a minden emberfajnál és földrészben s igy nálunk is kivételképen mint természeti ritkaságok előforduló Tom-Pouce-, Kis Jancsi-, Jean Piccolo-, vagy Murphyféle egyéneket, vegyük szemügyre a legkisebb és legnagyobb emberi termeteket, amint azok bizonyos népségeknél rendszerint feltűnnek. Az eddig ismert legkisebb emberfaj a déli Afrikában lakó b u s h-