Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-12-25 / 292. szám

öékíscsaoa, 1927 december 25 •• tíJMMiv 5 A régi jó „hideglelés" (Emlékezés a régi diák évekre) Irta : Kcvlczkv Ifászló. Még csak a tanév elején voltunk s már megvolt zavarva a tanulásom, mert kilelt a hideg. Selmecbánya vize, levegője erős volt nekem, rövid ott időzésem után maláriás lettem. Tanulótársam Tonoczky Jancsi küldözött az orvoshoz. — Eredj Schillingerhez, majd kikúrál az öreg ur hamar. Mégis csak akkor mentem, mikor a tanár ur is kérdezte, hogy mi a bajom ? — Hideglelésem van. Minden harmadnapon rám jön. — Mért nem vezetik az orvoshoz — szól diáktársaim felé — segítsenek egymáson ! ? Még ma elfog menni az intézeti orvos úrhoz. Igy kerültem én, falusi gyerek 15 éves koromban az orvoshoz. Nálunk falu helyen, ha bajunk volt gyerekeknek, hát édesanyám kúrált bennünket, orvost a városból kellett hozatni. A körorvos csak vadászgatni járt hozzánk, soh'sem tudtam, hogy ő a betegségekhez is ért. , Most tehát már nincs menekvés. Óra után azonnal karon fogott Ivánka Pali fakótársam. — No, gyerünk 1 — Hová ? — kérdem dideregve s kissé elfogódottan. — Hát a doktorhoz, Schillingerhez. Hanem előbb céduláért az eforushoz, hogy ingyen gyógyítson. A cédula a patikára is szólt. Mentünk. A rendelő szoba előtt megállottunk. Ott volt fekete üveglapon aranybetükkel az orvos neve és -az, hogy rendel délután 2— 6-ig. Most fél öt óra. Jókor jöttünk. A doktor őszhaju, magas, szikár, szakállas, szelíd nézésű öreg ur, rögtön kérdezte: — Nos, mi paj fan fiám ? Kicsit féltem, hogy német, nrert nálunk akkoriban szidták a németet és bizony semmi jót nem vártam tőle. — Hideglelésem van — mondom — harmadnapos hideglelés. — Hjáh, igen! Az van baj! No, de majd segítünk a bajon! Ezt is mind németesen ejtette, de nem akarom gúnyolni. Megnézte a nyelvemet, pulsusomaf; megkérdezte: mióta vagyok igy és hogy, hogyan szokott elkövetkezni a baj — s nem emlékszem-e: mitől kaptam ? Elmondtam, amit tudtam, mire ő aztán megírta a receptet, megmondta, hogy két óránként szedjem az orvosságot s én örültem, hogy itt a kezemben az egészség ... Pali odakint várt s rohantunk a patikábá ; ő tudta, hogy a Margócsy félébe kell menni. Otthon tanakodtunk az orvosság beszedéséről. Nagyon gyámoltalan a fiúgyerek, ugy minden utmutatás nélkül. — Mikor kezdjem ? — Hát két óra múlva, ha ugy mondta. Ebben azután megnyugodtunk. Most hirtelen eszembe jutott, hogy még valamit rendelt az orvos. — Mi volt az, — kérdi Palkó ? — Valami por. De nem tudom milyen. Mikor azt mondtam neki, hogy a hideglelés előtt nagyon kívánom a vizet és nagyon sok vizet iszom, azt kérdeztem, hogy ihatok-e bátran vizet, amennyit kívánok ? — Igen — mondja — de egy kis porral — lelkem — egy kis porral. — No és nem kérdezted, miféle porral ? Hol veszünk ilyet ? Az ám! miféle port legyek a vízbe, mikor itt csak kövecskék, kvarcok cillognak minden felé. Vagy talán homokat gondolt az orvos ur. Vagy azt a port, amit orvosságnak irt? — Milyen kár, hogy nem kérdeztem ? — Bizony kár, mert igy nem tudjuk, mondja Pali töprengve csendesen. Ekkor lépett a kamarába István, a Pali bátyja, aki már VlII-ad éves volt és nagy tekintély diáktársai s kivétel a tanárok előtt. (Később főispán.) Látta, hogy valami fölött töprengünk. — No, mi a baj — fiuk, kérdi nyájas mosolygással ? Pali elmondta elejétől, a végire maradt a kérdések-kérdése : milyen porral igya a vizet ? Mert azt mondta, hogy egy kis porral. Azt gondoljuk, hogy azzal, amit a patikából hoztunk ... Szóval: nem tudjuk. — Porral ? — mondja Pista elgondolkozva. Egyszerre felcsillan a szeme, mosolyogva derül az arca s már félig nevetve felkiált: — Borral — fiuk — borral! Hisz az öreg ur jiémet. Németesen beszél — akarom mondani »peszél« s, »b« helyett mindig »p«-t mond. En is megjártam vele a múltkor: tudod Pali — szól az öccséhez — mikor Arnolddal tőr-vivást gyakoroltunk, hogy az ő éles »rapir«-ja, belehasitott jobb kezem felső részébe ide; a bőr félhold alakban kikanyarítva fityegett. S ugy megeredt a vér, hogy rögtönzött bekötés után rohannom kellett az orvoshoz. Szerencsére otthon volt, betámolyogtam az ajtón, lelkendezve mondom : — Jaj. doktor ur kérem, nagy baj van. — Mi az, mi az fiam ? Mutatom a kezemet, leveszi a kötést, fejét csóválja s szörnyűködik. — Sapperment! Ez baj, nagy baj. Hm, hm : fáj, ugye fáj ? — Bizony éget, nagyon sajog, mondom én. — Na lelkem, fiam majd »behegedüli* az magának! Nekem se kellett löbb. Amint hallottam, hogy az behegedül nekem, kirántottam a sebesült kezemet s balkezemmel a kalapom után nyúltam, hogy rohanok sürgönyözni. Szegény jó anyám, micsoda szerencsétlenség ! A doktor vállon ragadott. — Mit akar, szerencsétlen ? ! — Engedjen doktor ur, megyek telefonálni haza a bajt! — No no, azt még nem kell. Mondom, hogy baj, nagy baj, de mondom, hogy »pehegedüli« asz magának. Ekkor áradt hirtelen világosság az agyamba. Hisz a doktor német, ő azt akarja mondani, hogy beheged a seb — s én, hogy megijedtem! No majd kipróbálom mindjárt, gondoltam. — Ugye beheged a seb doktor ur ? Mennyi időre van szükség, hogy behegedjen ? — Ugy két-három hét múlva 'behegedül* — mondja csendesen a jó öreg s én csaknem kezet csókoltam neki a jó közlésért. Mi egészen felvidultunk. Mondhatnám, hogy elpárolgott a hideglelésem is, ugy nevettünk. — Hát igy vagyunk azzal — mondja tovább István — borral kellene inni a vizet, ha volna bor... — Majd irok haza egy kis borért, mondja Palkó s kérdőleg tekint a bátyjára. — Az bizony jó lesz »öcskös«. Most jó alkalmad van egy kis bort kérni. Majd iszunk egy kis vizet — » porral«! Hennyei harmónia Kigyulladt a nap ifjonti, tavaszi szerelemmel, csillagok hullnak a végtelen ür zengő porába; csillagok szerelmi nászt esdőn kéjesen sikoltnak s szférák zenéje zeng dus harmóniát. Legmélyebb hangjával a Hold\>ug az éj tükörében, üstökös, mint szép hölgy bálban, húzza nehéz uszályát; körül'te, mint nyáj kos körül, sürög a meteorok raja s a lejut folyama lassan hömpölyög. Hosszufényü csillagok százai más világrészeknek csillagait ámítja és ahol élet gerjedez porszem terem és hegy s elveti a gondolat magvát, hogy sohase legyen jó az, ami van. A bolygók is örök szerelemtől éhesen járnak — mint félénk diák lány után — a föld csodája körül és a Hold (szegény) hányszor fogy le a vágyakozástól folytatva kitartó keringő útját. _ Mily tündökletes e nagy rohanás és e békesség, olthatatlan vágyak és parancsok harmóniája. Felszívja lelkem is a titokzatos erő, mágnes, mely rendben tartja ezt az égi csordát. Ó, hogy lehet — kérdem — ami óriás világokat kormányoz, erő, (nevezzed Istennek, vagy csodának) mágnes, hatalom, kormányzó, vagy akármi, de van, hogy a földön nem tud tartani kordát ? Mert itt a gazdag az ur, nála a pénz, a kard is, itt embert is ölnek és szent háborúk is vannak még és a szivek háborognak. Irigykedés, gyűlölet helyettesíti itt a harmóniát. Mert a végtelenségben nem veszhet el egy porszem sem és az idő méri az örökkévalóságot is ; a Földön pedig dul az ördögök kemény csatája s az éhségtől is halnak meg emberek. Orosz Iván. A végrehajtó és az adóalany Tapintatos tragédia egy kíméletes jelenésben „A pénzügyminiszter rendelete, hogy a hatoságok tapin. tattal és kíméletesen járjanak el a végrehajtásnál Szin. Barátságos szoba. Jobbról ajtó. Balról még egy ajtó. Elől ablak. A sarokban hibás kemence. A falon egy kisgazda életnagyságú képe, csizmásan, pörge kalappal. Arcán a nemzet fenntartó elem boldog mosolyával. Az egyik kezében búzakalász, a másikban adókönyvecske, melyből a mult évi hátralék már messziről szembetűnik. A kép mellett egy tükör, mely a nyugodt és dicséretre méltó közállapotokat tükrözi vissza. A szoba közepén asztal, körülötte meghitt, bizalmas együttlétben üldögélnek és csendesért poharazgatnak a megelégedett arcú személyek; a) boldog kisgazda; b) vizben hagyott iparos; c) kereskedő a külkereskedelmi mérleggel ; d) jól táplált közalkalmazott a három pengős karácsonyi segéllyel; e) tapintatos végrehajtó. * a) ... de nem oda Buda 1 (Kopogtatás az ajtón. A tapintatos végrehajtó megjelenik). e) (félre: »A fene essen belétek, most megcsíptelek bennneteket. (Fenn) Van szerencsém, á'tos szolgája vagyok az uraknak. Jó hogy együtt vannak. A pénzügyminiszter ur őméltósága tapintatos rendeletét jöttem végrehajtani. Az urak ugyanis, mint azt az adófőkönyv rovatai mutatják, bizonyos kisebb, hogy ugy mondjam, egész jelentéktelen adóhátralékban leiedzenek. Itt ott van ugyan, a tulélvezmény is, ha valaki fulélvezett, de ennek beszámításával is van még tartozás. Egy kis földadó, házadó, általános kereseti adó, községi adó, városi adó, borfogyasztási, husfogyasztási, szesz, sörfogyasztási, vigalmi adó, iparkamarai illeték, betegsegélyző, ebadó, útadó, közmunka, forgalmi, vagyon-jövedelem, jövedelem-vagyon, egyházi adó, kiadó, beadó, leadó, feladó, bélyegilleték, bírság, lelet, örökösödési, ármentesitési, vízszabályozási járulék, vagyon átruházási illeték stb., hogy ne fáraszszam tovább az urakat — s ez mindösszesen summa summára ... a) Mars ki! b) Takarodjon! c) Tűnjön el! d) Csukja be kívülről az ajtót! e) (félre) Most jövök én! (fenn) Méltóztassék megengedni e?zel az alkalommal miután a rendelet idevonatkozó paragrafusa tapintatos és kíméletes eljárást ír elő — én ahoz is tartom magam. (Félre) Kikészítem a bőrötöket! (Fenn) Megsem fogják érezni az urak. (Zsebéből hatalmas Pravaz-fecskendőt vesz elő, teleönti az erre a célra készült, védjeggyel ellátott (utánzása a törvény szigorával büntettetik) tapintatossági szérummal (rummal is lehet, ez esetben a Baj-rum ajánlatos). (Félre) Vagy kibírjátok, vagy bele dögöltök ! (fenn) Csak nyugaloih uram, meg sem fogják érezni — igy igen, ugy — ááá, barátságos arcot kérek, azonnal megvagyunk, fájdalommentes. Még egy pillanat, idenézni, On a) kissé jobbra, b) mosolyogni, c) csak komolyan, d) Ön ne tátogjon annyira ! Egy-kettő... most csak egész nyugodtan! (mindegyiknek ad egy kíméletes adagot) Készen vagyunk uraim. Ugye, hogy nem fájt ? Észre sem vették ! a)—d) adóalanyok eszméletlenül