Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-12-21 / 288. szám

Ara ÍO fillér Békéscsaba, 1927 december 2 1 Szerd a Vili évfolyam 288. szám Uggetlen keresztény politikai nap 11 a Ji „F a In" Sxövcimég f>lvaialo» lap fa Felelősszerkesztő MIOEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 6 pengd. Egy hóra 2 pengő Egyes szám ára 10 fillér f Sserkssstőság és kiadóhivatal: gí&éscsaba Szent István-tér 18. Telefon 60. A kormány ajándéka SiegénységQnkbea még a legki sebb jótétemény és öröm is háiával tölti be szivünket. Sorsunk intézői ismerik ezt az érzést és ha már po­zitív értékű ajándékokkal nem igye­keznek elhalmozni, legalább ilyen negatív, kis meglepetéseket okoznak. Tavaly újévi ajándékul kaptuk a pergővalutát, feltámadtak a boldog bekeidók ércpénzei, a milliós számok uralma után visszatért a fillér és a krajcár és egyúttal ez a hit is, hogy gazdasági életünk végre a normális kerékvágásba lendül. Na keressük, hogy kinek és milyen intézkedések nek révén foszlott szét es a remé­nyünk, ne rekrimináljutik, hiszen ha ez nem teljesült is, megállapíthatjuk, hogy a pengővaluta komoly javulást hozott az előző évekhez képest. Étidén a pénzügyminisztérium első számú Ilyen illuzórius ajándéka a karácsonyra kibocsájtott ezerpengős bankjegy, amely bizony nagyon ke­vesfinknek fog szerezni kellemes per ceket és inktbb csak egy kivételes réteg karácsonyfájára aggatják fel krisztkindlioek. Ennél valamivel reá­lisabb, h& nem is azonnal pozitív hasznothajtő a pénzügyminiszternek az adóhatóságokhoz intézett ama rendelete, melyben ez adók kiméle tes behajtására utasítja azokat. És még merje valaki ezt mondani, hogy hivatalos körökben nincs elég meg értés és finom szimbólum az adőtó polgársággal szemben, amikor pon­tosan szent karácsony ünnepének hetében publikálják ezt a rendeletet ? Áttérve a komoly szóra, tegad hatatlan tény, hogy az adóbehajtás terén az egész országban a iegm lyos&bb nehézségek merültek fel. Nem mintha a kuruc magyarok merő ellenzékiségből megtagadnák a kor­mánynak az adófizetést és kaszával­kapával vernék ki a faluból a végre­hajtót, hanem minden társadalmi réteghez tartozó adózónak a fizető képessége annyira leromlott, hogy az állammal szemben fennálló pol gári kötelezettségének önhibáján kivül sem birnak eleget tenni. A pénzügyminiszter, tekintettel a közönség általános sanyarú helyze­tére és a számos beérkezett panaszra elrendelte, hogy az adóbehajtások­nál valamennyi hatóság a legnagyobb tapintattal és kímélettel járjon el és minden indokolható esetben, ameny nyíre csak van lehetőség, adjon rérzle'.fizetési kedvezményt. Ezt as engedményt as államkassza annál is inkább megedhatta, mert hiszen az idei és tavalyi kimutatások sze­rint a befolyt adók összege meg haladta az előirányzott tételeket. A magyar polgár teljesítette hiven kö telességét az ország újjáépítésének négy és felelősségteljes munkájában és megéi detnli, hogy a reá háramló (Bp. Ért.) Ma reggelre az egész ország területén még lejjebb szállott a hőmérséklet. A legalacsonyabb Keposvárott, ahol a fagypont alatt a a 17 fok Celsiust is elérte. Buda pesten ma reggel 7 órakor 14 fo­kot mértek. Szegeden 12, Szombat­helyen 11 fok a hideg. A vonatok az éjszaka és ma reggel is nagy késéssel érkeztek meg rendeltetési heljűkre. A hajótársaságok negy­szdiru hajója rekedt meg a Dunán. A felsőház Budapest, dec. 20. A fe'íőház mai üieséi fél 11 óra­kor nyitotta meg báró Wiassits Gyula elnök. Közölte, hogy a fel­sőház ülését a legutóbbi ülésen ja­nuár 10 re hivía ugyan össze, idő közben azonben két olyan törvény­javaslat érkezett a fe sóházba, ame­lyeknek törvénybeiktatása ez állam érdeke s ez volt az oka, hogy a felsőházat mára összehívta. Ezután kegyeletes szavakkal parentáha el Hoór Károly egyet, tanárt. Ezután a> elnök felhatalmazást kért erre, hogy a közeledő ünnepek alkalmából a kormányzót a felsőház nevében üdvözölhesse, továbbá arra, hogy Serédi Jusztinián bibornokot táviratilag üdvözölhesse. A Ház a felhatalmazást migadta. Párisi diákok tiltakozása Az >Oeuvre« ismerteti a zsidó egyetemi hallgatók egyesületének tiltakozó gyűlésit a román zsidő­tildözések ellen. Aulerd, a »Sorbonne« tanára be siédében kifejtette, hogy ezek nem szórványos, hanem általános jelen­ségek. Minden román tanár és diák antiszemita. Ezek ez események azért nem idézik elő a román közönség általános felháborodását, mert a ro­mán nép nagy tömege teljesen mű­veletlen s a román demokratizmus csak puszta szó. terheken valamicskét könnyítsenek. A Népszövetség előtt gróf Bethlen István miniszterelnök méltatta an­nakidején ezt a hervadhatatlan szol­gálatot, melyet a magyar Névtelen Adófizető a szanálás érdekében vég zett és ha most ezzel is honorálni akarják teljesítményét, ugy ez csak elenyésző jutalma annak, amit tett és szenvedett. A mentőknek is igen sok dolguk ekadt. A külföldi országokbői is nagy hideget jelentenek, amely több helyen a 25 fokot is eléri. Páris, december 20. (Wolff) Az erős fagy következtében, amely je­lenleg Párisban és as egész Francia­országban uralkodik, több ember megfsgyott, jórészt olyanok, akik hajléktalanok voitek. A reggeli lapok szerint egyedül a tegnapi nap folya­mán 10 ember fagyott meg. keddi ülése Ezután bemutatta a magyar-ame­rikai társaság meghívóját, amelyben a felsőházat a Newyorkban tartandó Kossuth-ünnepségekre bivta meg. Ezután a felsőház tudomásul vette a gazdasági bizottság jelentését a felsőház választott tisztviselői és vd lasztott tagjai illetményének rende­zéséről. Ezután általánosságban és részle­teiben elfogadta a felsőház az egyes magánjogi pénztartozások birói érvé­nyesitésérői és a pengőértékben való számitással kapcsolatos egyes pénz­ügyi rendelkezésekről szóló törvény­javaslatokat. As elnök ezután kellemes kará­csonyi ünnepeket és boldog újévet kívánt a felsőház tagjainak. A felsőház ülése a jegyzőkönyv hitelesítésével 11 órakor ért véget. z oláh vérengzések ellen Eiutdn egy zsidó diák ecsetelte a nagyvárad! véres eseményeket. Be­szélt az aggok megbotozásáről s a zsidótemplomban levetkőztetett hivek megkötbácsolásáról. Ezután egy ka­tolikus abbé tiltakozott hivei nevé­ben ezek az embertelenségek ellen, majd egy protestáns pap helyszíni észleletei alapján kijelentette, hogy a románok nem tudják észszerűen meg­okolni antiszemitizmusukat, csak a zsidók konkurenciájától akarnak sza­badulni és a zsidók helyeit elfoglalni. A kormánynak tiltakozni kell, h°gy >87 a románok tudatára jus­sanak szégyenüknek és megindulja­nak a demokratikus fejlődés felé. Vé­gül Marc Sangniér, a kisebbségi szerződések volt parlamenti előadója tiltakozott a gyűlöletes román osz­tályuralom ellen. Még mindig nem men­tették meg az elsíilyedt búvárhajó legénységét Provincelown dac. 20. (Wolff) Déli két órakor a mentőhajók még jelzé­seket kaptak az elsülyedt S IV. bu­várnaszdd meg életben levő embe­reitől. Kopogtatás utján leadott mor­se-jelokkel arra kérték a mentőket, hogy a torpedókon keresztül jutas­sanak számukra oxgínt és élelmet* Később a bezárt hat ember kala­pácsütésekkel jelezte, hogy ox'gén­kászletük csak esti hatőráig elegendő. Vidovszky Béla sikere a téli tárlaton Vasárnap nyi t meg Ünnepi keretek közt Budapesten a Műcsarnokban az idei téli tárlat, amelyen a magyar képzőművészet legkiválóbb reprezen­tánsai (élükön a világhírű László Fülöppel) mutatják be legjobb alko­tásaikat. A kiállító művészek u. n. szolnoki csoportjában szerepel váro­sunk kiváló festőművésze Vidovszky Béla is néhány pompás vásznával. Vidovszkyról a kritika nagyon mele­gen emlékezik meg, mégis a legszebb kritikát a nagyközönség mondotta azzal, hogy az első napon, amikor még az egész tárlaton alig kelt el egy vagy két kép, az ő gyűjtemé­nyéből ötöt megvásároltak. Az az álta­lános tetszés pedig, amelyei állandó nagy tömeg gyönyörködik e Vidovszky képekben, valószínűleg at összes ki­állított alkotásainak gazdát szerez. Annál nagyobb örömmel adjuk ezt hírül, mert szinte bántó volt, hogy a Nemzeti Szalon csabai kiállításán, ahol szintén gyönyörködhettünk nagy művészünk képeiben, csak egy kis képe kelt el. Pedig Vidovszky képeit műkereskedőktől nem lehet vásárolni. A csabaiak, akik más alkalommal igen komoly érdeklődést mutattak városunk nagy művészének alkotásai iránt, most valahogy elmulasztották, a kedvező alkalom megragadását, pedig a pesti nagy siker is azt bi­zonyítja, hogy az ő képei absolut értékűek s kapósak s a legfinomabb művészi Ízlést is elragadják. Zürichben a magyar pengőt 90'60-al jegyezték Szokatlanul nagy hideg Enrópaszerte

Next

/
Thumbnails
Contents