Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-11-27 / 269. szám

Békéscsaba, 1927 november 16 KörOsvfdéfc 27 Botyánszky Mihály békéscsabai kisgazda, városi képviselőtestületi tag, aki már több alkalommal tett tanúságot ékesszólásáról, legutóbb, a novemberi városi közgyűlésen a Békéscsabai Kisgaz dák Egyesületének hősiszobor felállítása iránt tett indítványával kapcsolatosan mondott hatásos beszédet, amelyből az alábbi részleteket közöljük: Szomorú időket élünk, szomorú az életünk, lelkünket nyomja a bú, a bánat s vállainkra roskadásig nehezedik a teher. Hogy miből eredt ez a sok bajunk, azt tudjuk: A világháborúból. Hogy a világháború miből eredt, azt nem tudjuk, csak találgatjuk. Azt majd a történelem fogja megirni az utókor számára, Én annyit mégis merek mondani, hogy a háború okozója az ellenséges földi hatalmasok istentagadása volt. Ezek a hatalmasok az önzés, hiúság és az irigység ösztönzésének engedve, felborították a világ békéjét és a poklok mindenféle tüzével árasztották el és támadták meg határainkat, hogy tönkre tegyék ezeréves hazánkat. Mi magyarok, akik igazán szivből tudjuk szeretni, becsülni és értékelni hazánkat és minden csepp erőnkkel ragaszkodunk hozzá, mi Istenhez fordulva, Istennek nevével és Istennek segítségével küzdünk. Jelszavunk: Ember! szeresd hazádat, jobban mint magadat és védd meg az ellenségtől, ha kell akár életed árán is, mert a haza számodra szülőd, ápolód és holtod után nyugodalmas pihenőd és takaród! Mi, ezen tudattól áthatva bátran szálltunk szembe hazánk támadóival és megfogyva, sok áldozat árán mutattuk meg, hogy mi, akik hazánkat igazán tudjuk szeretni, nemzetünket tönkretenni nem engedjük! Nem, nem, soha! Az ádáz harcokon ott véreztek el apáink, fiaink, testvéreink, barátaink, akik sohasem térnek vissza kedves otthonukba és széjjelszórtan a nagyvilágban alusszák örök álmukat és pihenik fáradalmaikat. Itthon elhunyt kedveseink, rokonaink sirjához emlékük megtartására emléktáblát, vagy emlékkövet szoktunk állítani. Azok a szeretteink, akik a harctéren lehelték ki lelküket, széjjel a nagyvilágon ismeretlen helyeken pihennek. Ezekkel szemben szent kötelességünk, hogy számukra és családjuk megnyugtatására egy közös emlékszobrot állítsunk fel elismerésül, mert hisz ők azok a hősi halottak, akik elvesztették családjukat, apjukat, anyjukat, testvéreiket, barátaikat, vagyonukat, mindenüket, az életüket a Királyért, a Hazáért és mindnyájunkért. Állítsunk tehát méltó emlékmüvet e város hősiesen küzdött, hősi halállal elpusztult fiainak, akiket többé testben vissza nem kaphatunk, de dicső lelkűknek élni kell itt közöttünk, hozzátarlózóik és a jövő generáció számára! Feltétlenül használ — Nos és használnak itt ezek a gyógyfürdők? — Nagyon is. Két héttel ezelőtt hordágyon hoztak ide egy beteget, tegnap pedig már a szállodai számlával ellógott. A gyomai hősök emlékszobra, Istók János szobrászművész gyönyörű alkotása, amelyet f. hó 20.-án lepleztek le szép ünnepély keretében, József kír. herceg részvételével. (Körösvidék szerk. felv.) Rodostói levél. Onomatopoela. Édes néném, a minapiban öreg édesanyám levelit vettem, a ki is irja, hogy akár ne is kivánkozzak már Zágonba bemenni, mert nem olly már itt az élet, a ki volt, mikor a jó fejedelemmel hadba szálltunk. A magyarok úgy táncolnak, a hogyan az oláh dobolja. Zágont feldúlta a beste vajda s a kurafiak lettenekurrá míhazánkban. Könnyvek hullajtása között olvastam ezeket, de az öreg Pápay sógor csak rázta fejit; Sibrik apánk, Zay úrfi és Csáky uram csak szinte egyaránsúak voltanak, mert nehéz volt hinne nékiek, hogy az a szép fajta, mely rátarti volt, mint a kompódí nemesasszony, oly csúfságos veszedelembe juthatott. Bizony, bőséges áradozással hullatjuk könnyeinket, mert a keserűségnek ködje valóságosan reánk szállott, Ügyan áll most a mi állapotunk, hogyannál rosszabbul már sohasemlehet, mert, ha eleddig szabad volt hazánk után epednünk, most még suhajtások égi uttyait és titkos ; menetét is béfödte előttünk az Űr, hogy a rabországba hazavágyni se merjen az ember. Elég a, hogy Erdélyt mán sohasem láthatom meg s bizon affelöl talám nem is kelleték gondolkodnom. Pedig üdvességemre mondom, nehéz dolog illyen magamfajta vén kurucznak holtiglan török kenyérre szoknom, de a jóságos Isten rendellésiben mégis csak meg köll nyugodnunk, mert ő mindeneket úgy teszen, ahogyan az javunkra vágyik. A kik tanóságot győjtenek, javaslom nékiek, hogy az ügyeiket úgy rendezzék, ne kelljen az Istennel szembeszállni. 0 jól tudja, kinek mi főfazokában, nem is hagyja az embert gondviselés nélkül. Azért nyugodjunk békén és ne rugoldoz zunkavégezés ellen, bár jobb szerettünk volna káposztás fazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó findsája az török császárnak. Megvallom, édes néném, meg ítélhetem, micsodás forduláson ment átal az világ, mert egy az, hogy a magyarok nem oly csigavérüek, voltak az én időmben, más az, hogy az oláh boérokról nem tudok számot tenni, mint vethették lábokaf ama szép tündérországba. Hogy hazámból kirekesztettek, abban csak meg kellett nyugodnom, habár nehezen is, de hogy a föld az oláhok kezén legyen, abba ugysegélyen sohasem. Bizon, úgy van, ha nem tudnátok, messzi tengerekről kiáltom néktek, hogy a pakulároknak ahhoz a drága földhöz semmi kőzik nincsen, s azt mindenkoron magyar vér védte meg. Ha pegyitlen mégis átlépék a nagy havasokat, mutassátok meg nékiek, hogyan járt Bertók a Csikban. En, a ki -egész életemben bujdostam és végtire tizen hat esztendős koromban elhadtam hazámot, kiáltom néktek, mint a fergeteg, hogy azt a földet az oláhok keziben nehogy elhalogassátok, mert megver benneteket a bujdosók Istene. Tuggyátok-é, hogy annak a földnek a szabadságaért és boldog virulásáért ötven két évi hosszú, keserű rabságot szenvedtünk? tuggyátok-é, hogy az unokák és fiak gügyögő ajka követelni fogja tőlletek az örökséget és a kuruclevelek ódán Írásiból felbuggyan ajkukon a hiányzó Erdély vajúdó szerelme? Tuggyátok-é, hogy véráldozatokat kívánnak tőletek cserébe, mert a mü népünknél nem szokás a, hogy vértelen adják idegennek a földeket?!... Héj, magyarok, ha vadtok, lássátok a mi dolgainkot, amellyel megtanítottuk az ebadta muskotérosokat, mint kelljen a magyarnak dudálni. Csak bátor szív kell a harchoz és jó, igaz hazafia, mely szemibe nézzen minden hitvány veszelynek . • Héj, magyarok, ne hadjátok Erdélyt prédába esni, mert Erdély nélkül nem ország az ország! Jobb is ha elvesztek mindannyian a harcba, mintha Erdélyt elpöcsételitök hitványon az idegennek. Hej, öcséim furkost a kézbe... hej, kaszát a vállra... A szomorúság felhői béburkolták lelkeinket, de ha a hazánk felé való menetelünknek sok szép vigasztalása úgy eloszlik is, mint a felhő, és köd, bizzunk és reményeljűnk mindhalálig, hogy azt a tündérországot, mig magyar él el nem vesztegetjük, s haszinte csak éppeg egy kicsid magyar vér lészen az erekbe, lészen vezér is, a ki harcra intsen. Édes néném bizzunk erősen egy jobb időbe! Téchy Olivér. Balázs Árpád, a legnagyobb magyar dalköltő Békéscsabán Balázs Árpád, a legnagyobb magyar dalköltő december 4.-én, vasárnap este fél 9 órakor, a Városi Színházban tartja szerzői dalestjét, amelyen bemutatja legszebb és legújabb szerzeményeit. Városunk közönsége bizonyára örömmel fogadja e ritkaságszámba menő eseményt és az alkalmat, amikor szemtől szembe láthatja Balázs Árpádot, az illusztris magyar dalköltőt és saját ajkáról és hegedűjéről hallhatja bensőséges, tiszta magyar dalait, melyek örökké fognak a magyar ajkakon csengeni. Balázs Árpád neve fogalom. Az ő neve aranybetükkel van a magyar dal történetében megörökítve. Élőadásának szuggesztív hatása páratlan, ajkán a nóta életre kel és azt érezzük, hogy az valóban üdít, elringat, mosolyra és könnyre fakaszt. Az előjelekből ítélve pompás siker és ünneplés fogja Balázs Árpád művészi vállalkozását jutalmazni. E nagyszabású és emlékezetes szerzői estre szóló jegyeket már árusítják elővételben. A gyomai hősök szobrának leleplezési ünnepélye. (Littmann A. felv.)