Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám
1927-11-24 / 266. szám
4 november 24 Deák Lőrinc színtársulata Sarkadon (Sarkadt tudósít ónktól) Három hete mfiködik a mindenütt előny, sea ismert Deák Lőrinc színigazgató kivá ó színtársulata Sarkadon s ez a három hét a legteljesebb erkö esi és a mai időkhöz képest megfelelő anyagi siker jegyé ben foiyt le. Az előadások a sar kedi iparosok újonnan épített impozáns, beépreit szicpeddal, sülyesztett orchesterrel ellátott u. u. Kultúrtermében folynak s úgyszólván minden este oagy sikert aratnak. A legnagyobb újdonságok melett a régebbi abszolút értékű színdara bok a legügyesebb rendezésbea, megfelelő kiállításban kerülnek eiőadasra. Eddig a következő kiemelkedő nagysikerű darabokat mutatta be a snsvarsulet: A legkisebbik Hí>rvath lány, Aranyhattyu, Borcsa A • <ában, Csókról-csókra, Repülj >m c. operettek, Nem nősülök, " zthy fiu esete Tóth Marival, Te isak pipálj Ladányi c. vígjaiéio* ós órihti hatást elért Oroszország diámat. Csütörtökön reodea a társulat Sarkadon az első operaelőadást, amikor a Parasztbecsület kerül színre, amit a Pillangó kisasszony c. egyfelvonásos diama elez meg, A színészek között első helyen kell megemlítenünk Deák igazgatót és feleségőt, D. Gyurki Rózsit, akik különösen drámában a hivatott színjátszás magüslatan állanak. Graffits Gyö/gji, a társulat szubrettje és Ray Margit primadonna temperamentumos, tehetséges, kedves művésznő:;, akiknek méltó partnereik He ényi Ferenc táncoskoniikus, Szebó F. László bonavan es Sz«lay Péi kiváíó jel lemszinész, Ágotbay és Matolcsiné a komikat rep ezentá. ják s azok, ekikről nem tuduuk megemlékezni e sorokban — helyszűke miatt — mind annyian rászolgálnak a közönség elismerésére és szeretetére. Öröm • mei és nehezen varjuk őket men ől eíőbb vissza ! L—y. A rádió csütörtöki műsora Budapest 555.6 hullámhossz. 9 óra 30 perc: Hirek, közgazdaság. 11 óra: Zcngorobacgverseny. 3 óra: Hirek, közgazdaság, élelmiszerárak. 4 óra: Mezőgasd^sági előadás. 5 óra: Cigényzene. 6 óra 15 perc: Felolvass 7 óra: Opersefősdás. Bécs 5172 hullámhossz. 11 óra: Déleiőiti zene. 4 óra 15 perc: Zenekari bene^erseny. Milano 315.8 hullámhossz, 5 óra 50 p>.rc: Gyermekkarénak. 11 óra: Tárczcne. Felszólíttatnak azon hadirokkantak és özvegyek, akik Gerlán jutottak földhöz, hogy a két évi haszonbért, mely november hó 1-én volt esedékes, 8 nap alatt az uradalmi pénztárba befizessék. Gerlai uradalom. Apróhird< Bútorozott különbejáratu szép szoba Kiadó Vas-utca 13. 8879 Központban bútorozott szoba kiadó. Cim a kiadóban. 8451 Egy különbejáratu bútorozott sxoba december 1-től ltiadó, esetleg konyhahasználattal. Beiiczey-u. 6. V. Thököly-u. 5 számú fiúz eladó. Szöllő-utca '31 számú gdz eladó vagy több évre kiadó. 8906 Csinosan épült házban -a szonas modern lakás kiadó, esetleg a ház eladó. Fels6 Körös-sor 27. Stranddal szemben. 8905 Különbejáratu bútorozott szoba kiadó 11. Petőfi-utca 12 alatt. 8907 -••ír Csütörtökön és pénteken Fél 5, fél 7 és fél 9 órakor TAVASZI ÁLMOK Dráma 8 felvonásban. Főszereplők: Patsy Ruth Miller és Allan Forest. Cselekményében érdekfeszítő, rendezésében gondos és körültekintő, kiállításában a legszebb filmek körébe sorozható filmdrámával találja magát szemben a néző, mely a normál filmek kategóriájában egész bátran felülemelkedik és versenyre szállhat sok „nagy sláger"-nek beharangozott filmmel szemben. Témájának szövevényes, de mégis könnyen érthető, folyton kibontakozó és a cselekményt előrevivő rendezése az az amerikai specialitás, mely jellemzi e képet s mely értékét megadja. A szürke, névnélküli film minden bizonnyal köztetszést fog mindenkiből kiváltani. Jóizü, folyton kacagtató Szombaton és uasárnap Hoot Gibson főszereplésével 7 felv. Kalandos vígjáték áz ördöngös lovas Kedden és s serdán Bohózat es Híradó egészítik ki a műsort. A Wells cirkusz titka (Az üldözött) 7 felv. Dráma egy hatalmas cirkusz életéből. Á I I r 1 liter rum Z'80 pengő ismét hapható. Rlzsliiisii disznóölésekhez a legolcsóbban FDszerReresK. rt-níl AiMsy-nt 11 Uj 5 üléses Chrysler autó háztól való bérfuvarozásra megrendelhető a Papp cukrászdában. Telefon 319. k •1 I I 1 • I I I P P ll r MtsiM etievésre alkalmas őssi róxsa és £)ópe|>ely burQanya nyírségi fe&ér Ráposxia nagyban és kicsinyben házhoz szállítva jutányos áron kapható Werner Testvérek Rt. Andrássy-ut 73. Telefon 105. Zsiros Pál asztalos ipartelepe IV, Hajnal-utca 5. Megrendelések gyorsan s pontosan eszközöltetnek! Állandóan nagy raktár bútorokból Megtekintés vételkényszer nélkül. SZEBB, TISZTÁBB, ÜDÉBB ARCA LESZ, HA MAKLURA KRÉMET SZAPPANT és PÚDERT használ. Csak eredeti csomagolásban kapható Wénich ILajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. szám és gyógyszertárakban. Árverési hirdetmény Dr. Sailer Ferenc békéscsabai ügyvéd által képviselt Held Eduárd kérelmére és javára 170 P 83 f. követelés és járulékai erejéig a békéscsabai kir. járásbíróság 1927. évi 2840/3 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 1230 P 60 f. becsértékü ingóságokra a békéscsabai kir. járásbiróságfenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. XLI. tc. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is a végrehajtást szenvedő üzletében Békéscsabán, Verbőczy-u. 2. sz. alatt leendő megtartására határidőül 1927. évi november hó 24. napjának delelőtt Vsl2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, papiMruk s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Békéscsaba, 1927, évi október 30. Dancz Ferenc kir bir. végrehajtó JÖN Vörös Misi cigánykirály Jön ü^ ^^ ™ ™ teljes zenekarával 1 ™ K<adj* is sjoMtatja 8 üt A kiadásért felelős : Uhrin János