Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám
1927-03-02 / 49. szám
Békéscsaba, 1927 március 2 Ara S fillér Szerda VIII. évfolyam 49. szám ÜzetkcaztÓBég és Kiadóhivatal: - 'íöscsabs, Szent István-tér 18. Telefon: 60 SacUveimég Qlvaialom lapja Felelősszerkesztő MIOEND DEZSŐ Előfizetési arak: Negyedévre 6 pengő. Egy hóra 2 pengő. Egyes szám ára 8 fillér Intelem Albert Thomas, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal vezetője elutazott Budapestről, amint ő maga mondta, a legjobb benyomásokkal. Itteni látogatása sok érdekes dolgot fedett fel s elsősorban intelemül szolgálhat azoknak, akik őt elvtársuknak nevezik, de akiket ő talán nem egész szivvel nevez elvtársainak. Legalább is erre mutat itt elmondott beszédeinek néhány passzusa, amelyekben melegen ajánlotta a magyarországi szociáldemokrata párt vezetőinek, hogy keressenek közeledést a nemzet nagy tömegét képező polgári elemekhez. Albert Thomas mintha kissé érthetetlenül állt volna azzal az iránynyal szemben, amelyet a magyarországi szociáldemokrata párt követ s amely egészen a külföldre akar támaszkodni, ehelyett hogy meg találná az érintkezést Magyarország lakosságának többi részével, mert mégis csak ez volna az egyedüli helyes és egészséges alapja a hazai szociáldemokrata mozgalomnak. — Thomas annyira nem titkolta el ezirányu véleményét, hogy szinte nyíltan felhívta a szocialistákat, hogy közeledjenek a maguk és az ország érdekében a nemzeti érzésű tömegekhez. Franciaországban — jelen tette ki — igaz, hogy nagyon éles harcok folynak a különböző világnézetű pártok között, de ha egyszer Franciaország egészének érdekéről van szó, akkor a francia szociál demokraták egy oldalon harcolnak a nacionalistákkal, mert nagyon jól tudják, hogy minden hátrány, amely az országra háramlik, egyúttal hátrányt jelent a munkástömegekre s az életszínvonal csökkentésére vezethet. És ez nem üres fecsegés, hiszen példaként áll előttünk a Poincarekormány, amelynek számos szociáldemokrata tagja van, akik a legjobb egyetértésben dolgoznak a más párt árnyalatuakkal, mert ennek az u. n. nagykabinetnek az volt a hivatása, hogy Franciaországot megmentse a pénzügyi katasztrófától és meg is mentette. De ha azt hiszik szociáldemokratáink, hogy az angol munkásmozgalom talán egyetéit módszereikkel, akkor szintén csalódoak. Emié kezhetünk még egy-két évvel ezelőtt arra a panaszküldöttségre, amely Mac Donaldot Magyarországból felkereste s amely ugyancsak kiábránditó választ kapott, mert az akkori angol miniszterelnök nem tudta megérteni, hogy egy nemzet fiai egy más nemzet miniszterelnökéhez szaladjanak árulkodni. Ez egyrészt jellembeli gyöngeségre mutat, másrészt pedig a mozgalom gyöngeségére. — Igaz, hogy az angol szociáldemokraták is éles harcokat vivnak a munkásság életszínvonalának emeléséért, de mutasson a magyarországi szociáldemokratapárt olyan angol munkásvezért, aki ha Anglia presztízsét látja veszélyeztetve, nem a legerősebb angol hazafivá alakul át 1 Ilyen nem akad, de bolondság is volna, ha akadna, hiszen minden ország társadalmi rétegeinek jóléte egyenes arányban áll magának az országnak a jólétével és tekintélyével. Ezért nem tudják sem a franciák, sem az angolok a magyarországi munkásmozgalmat megérteni, amely valami egészen lehetetlen okoskodás alapján ugy próbálja a munkásosztály helyzetét javítani, hogy az országot lepocsékolja, kül- és belpolitikai presztízsét csökkenti. Nem jő módszer ez, amint az eredmények is nagyon világosan mutatják, mert mi csűrés csavarás, a magyarországi szervezett munkásság száma és lelkesedése a vezérek iránt az utóbbi időben bizony alaposan megcsappant. Bnd pénzügyminiszter megérkezett Genfbe Genf, március 1. (MTI) Bud János pénzügyminiszter Szabóky Alajos államtitkár kíséretében ma Genfbe érkezett. Bizalmas értekezletet tartottak a falusi kislakásépitő akcióról Mayer János földmiveléstigyi mi niszter ma délelőttre bizalmas értekezletet hívott össze a falusi kislakásépitő akciő megtárgyalására a földmiveléstigyi minisztériumba. A miniszter az értekezletre meghívta a FAKSz vezetőit, Ráday Gedeon grófot, Tamássy Józsefet, úgyszintén azokat a képviselőket, akik az akciő iránt érdeklődést tanúsítottak. Az értekezlet 11 óra tájban kezdődött a földmiveléstigyi minisztérium tanácskozó termébeo. Az értekezleten, amelyen Mayer János elnökölt, résztvettek Schaadl Károly államtitkár, a FAKSz vezetői, Rubinek István, örffy Imre, Perlaky György, Urbanics Kálmán és még többen. Leleplezik Szovjetoroszország angolellenes propagandáját London, március 1. (Wo;ff.) Az angol orosz viszony jövendő kialakulásának kérdése továbbra is a közvélemény érdeklődésének központjában áll. A iDaily ChronicU politikai tudósítója a következőket írja: Nagy megelégeoést keltett Chamberlain nyilatkozata, amelyszerint a kormány a közeljövőben >fehérkönyvet< ad ki, amely adatszerű bizonyítékokat közöl a szovjetnek angolellenes propagandájáról. Hetvenötre szaporodott a kézrekerült kommunisták száma Vidéken is egymásután szerelik le a kommunista alakulatokat Budapest, márc. 1. Az őrizetbe vett kommunisták száma ma reggelig 75 re szaporodott fel. Miskolcról, Pécsről, Salgótarjánból és Győrből több kommunistát szállítottak fel a fővárosba, akiket a budapesti központ küldött ki a vidéki munkásság megszerve zésére. A rendőri bizottság ma dél előtt házkutatást tartott Szántó hü vösvölgyi titkos nyomdájában. Ma delelőtt fognak hozzá a Moszkvából kőldött pénzek rejtekhelyeinek kiku tatásához is. Belgrádban is nagy feltűnést kelteitek a budapesti letar tóztatások. Altalános vélemény, hogy Jugoszlávia Oroszországot a szov jet orvtámadásai következtében nem fogja elismerni. Budapest, március 1. A kommunista szervezkedéssel kapcsolatosan Budapesten már több őrizetbevétel nem várható. A rendőrség most már a vidéki szervezetek vezetőinek összeszedésén fá radozik. A vidéki szervezetek a földalatti sejtrendszer szerint voltak kiépítve, úgyhogy három munkáson kívül több nem is ismerte egymást. Egy vezető utján állottak összeköttetésben a budapesti vezérekkel. Ed dig 16—20 kommunista vezért sikertilt leleplezni, akiknek összeszedése folyamatban van. Ma éjszaka egyébként a rendőrség részint a Vági-párt hernádutcai párthelyiségében részint Szántó lakásán házkutatást tartott. A házkutatások során ujabb röpcédulákat és propaganda füzeteket foglaltak le. Megszüntetik a halálbüntetést Budapest, március 1. Előkelő külföldi politikusok és büntetőjogászok bevonásával nemzetközi akciót indítottak ez évben a halálbüntetés megszüntetésére. Az akció vezetői átiratukkal megkeresték Magyarországot is. Átiratukban azt a kérdést teszik fel, hogy a legutóbbi tiz esztendőben hány gyilkosság volt és a gyilkosok milyen büntetésben részesültek. Rendőri felügyelet alá von fák a kokainistákat Budapest, március 1. Budapest legveszedelmesebb kokainüzérét, Engel László állásnélküli pincért a rendőrség letartóztatta. A rendőrség most már erélyesen véget akar vetni a kokainüzérkedésnek és ezért elhatározta, hogy minden kokainistát rendőri felügyelet alá von. Hubay Jenő és Hegedűs Lóránt Békéscsabán Első híradásunk kapcsán, melyben bejelentettük, hogy dr. Hubay Jenő, a világhírű hegedűművész koncertturnéja kapcsán, melyet kizárólag csak tiz vidéki városban tart, Békéscsabát érinti először és itt kezdi meg hangversenyeinek sorozatát, nemcsak Békéscsaba közönsége, hanem a megye széles rétegei között is érthető érdeklődést és kíváncsiságot keltett, úgyhogy ezen páratlan nivóju koncertre máris nagyarányú jegybiztositások történtek. A világhírű hegedűművész, ki tudvalevőleg főrendiházi tag is, szombaton a délutáni gyorssal érkezik az államtól rendelkezésére bocsájtott szalonkocsin s ugy a fogadtatás, mint az esti koncert ünnepélyes keretek közötti lebonyolítása érdekében szükséges előkészületek és tanácskozások a főispán ur elnöklete alatt dolgozó rendezőbizottság szervezésében folynak. Már ez alkalommal is kérjük Békéscsaba nagyközönségét, hogy a mester érkezésekor a pályaudvaron minél nagyobb számmal megjelenni sziveskedjék. Ezen szenzációs hangversen szombaton, március 5-én este 8 órakor kezdődik a Városi Színházban, melynek másik kiemelkedő érdekessége és szenzációja dr. Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter bevezető beszéde lesz, ki a nagy művésszel együttesen mozdítja elő azon jótékonysági akciő sikerét, melyet dr. Hubay Jenő hangverseny-turnéjával kitűzött.