Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám
1927-03-02 / 49. szám
2 Körösvidék Békéscsaba, 1927 mácíns 2 Tolvajbandát fogtak el Budapesten, amely amerikai méretekben „dolgozott" Budapest, március 1. A rendőr ség az Egyesült Izzó bizalmas feljelentésére kinyomozta és elfogta azt a 8 tagu bandát, amely a gyár legdrágább rádió alkatrészeit évek óta lopkodta és amelyeket saját rnühe lyében állított össze. A banda oly tömegesen lopkodta a rádió alkat részeket, hogy ezzel a gyárnak a legerősebb konkurenciát okozta. A tettesek között van Paulus Jenő MTE footbalista, valamint ennek testvére Ferenc és Reich Vilmos. Az alkatrészeket a banda fejének, Stern Józsefnek műhelyében állították össze. Eredeti vetitettképek a leánycserkészekről a Városi Mozgóban A községi polgári leányiskola cserkészeinek március 7 én, hétfőn délután 5 órakor tartandó előadásának legeredetibb száma lesz a 27. L. Kanizsay Dorottya cserkészcsapat kőszegi nyári táborozásáról készített vetített képek, melyek bemutatják a kis cserkészleányokat munkájuk, kirándulásaik, dalosjátékaik közben. Az értékes felvételek hiven tükrözik viszsza Kőszeg városának és vidékének romantikus szépségét, melyről feledhetetlen emléket zártak szivükbe az alföldi kis leányok, kiknek alkalmuk volt a poros alföldi nyárból két hetet az ózondus, nekik ismeretlen, magas hegyek közt tölteni. A tábo rozásról ennek kapcsán kedves beszámolót tart Csepreghy Rózsi vezető. A kis tündérek is nyilvánosság elé lépnek egy bájos színdarabban, melyet gondos vezetőjük, Petz Kornélia irt számukra, hogy bemutathassák azt a bájos tündérkeéletet, mely boldogsága a mamáknak és gondos előkészítője a komolyabb cserkészetnek. A gondosan összeállított programm bevezet a magyar leánycserkész életbe s lehetetlen, hogy az elfogulatlan néző ne tekintsen büszkeséggel, szeretettel, a jónak, szépnek élni akaró, hasznos munkát üző kis cser készleányokra. Részletes programmot legközelebb közlünk, az előadáson csupán önkéntes adományokat kérnek költségeik fedezésére. •—•••• •••••••• •••• UUMHM RÁDIÓMŰSOR Szerda, március 2. 9.30 és 12: Hirek, közgazdaság. 1 : Idő- és vízállásjelentés. 3 : Hirek, közgazdaság. 4 Mesék. 5 : Idő- és vízállásjelentés. 5.15: Hangverseny. 7 : Az Arpádházi királyok története. 7.40: Arany János emlékünnepély. 8.30 : Melles Béla vonósnégyes hang versenye. Utána külföldi átvitel U(vagy) grafonola tánczene. * Villannyal varr Ön ? A SINGER motor megkíméli önt a fáradságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa ! Szíveskedjék valamelyik SINQER fióküzletben a SINGER motor bemutatását kérni, Vételkényszer nincsen. SINGER Varrógép Rt. Békéscsaba, Andrássy ut 11. A városi képviselőtestület hétfő délntáni gyűlése Kibővítik a villanytelepet és a közkórházat — Rendezik a Kossuthteret — Hozzájárultak a kislakásépitési indítványhoz A városi képviselőtestület délutáni gyűlését, melynek tárgysorozatán még közel 40 letárgyalatlan ügy szerepelt, 3 órakor nyitotta meg dr. Berthóty István polgármester. Következett a villamosmü igazgatóságának előterjesztése a villamosmü kibővítése ügyében. A javaslat szerint a villamosmü kibővítésére — tekintettel az állandóan fokozódó áramfogyasztásra — beszereznének egy kétezer lóerős turbó generátort 18.000 dollár értékben 24 havi részletfizetésre és egy kazánt 2165 millió korona értékben (az árból 3 százalék engedmény) 60 havi részletfizetésre. Az uj beruházásokat a villanytelep saját bevételeiből fedezné, A javaslat több mint egyórás vi tára adott alkalmat, melyben tizsnkét képviselőtestületi tag vett részt s végül is a polgármester felvilágosító szavai után névszerinti szavazás utján 70 szótöbbséggel a kibővítésre vonatkozó javaslatot fogadták el. Ugyancsak elfogadták a külföldi kölcsönből eszközlendő iskolaépítésekre vonatkozó javaslatot, melyszerint az erre a célra fordítandó 480.000 pengőből egy Erzsébethelyen építendő óvoda építési költségeire 40.000 pengőt, a leánygimnázium építésére 360.000 pengőt, a régi polgári leányiskola és a jelenlegi leánygimnázium megfelelő átalakítási munkálataira 80.000 pengőt irányoznak elő olyformán, hogy a leánygimnázium legkésőbb 1928 év tavaszára már teljesen készen legyen. Szeberényi Zs. Lajos sokalja a leánygimnázium költségeit. Könyves T. Kálmán kifogásolja, hogy a kép viselőtestület által már elfogadott hatodikkerületi elemi iskola építési költségei nincsenek felvéve a javaslatba. Könyves Kálmán felszólalására a polgármester azt válaszolta, hogy a hatodik kerületi iskola azért nincs felvéve, mert még miniszterileg nincs Jóváhagyva, de a fedezet kéznél van az iskola épitésére, amihez csak a jóváhagyást kell bevárni. A javaslatot dr. Rell Lajos és Hankó Mihály felszólalásai után azzal a kiegészítéssel fogadták el, hogy a polgári leányiskolában végzendő munkálatokat még ebben az évben végrehajtják. Egyhangúlag elhatározták a közkórháznak oly módon való kibővítését, hogy a jelenlegi sebészeti osztályon a létesítendő szülőotthont helyezik el, mig a sebészeti osztály részére egy uj pavillont építenek. Az 500 ezer pengő költséget részben a város, részben pedig az állam viseli. Többséggel kimondták a Kossuth, tér rendezését és onnan a piacot a Ferenc József térre helyezik át. A földmivesÍ8kola használatában levő területnek eladását mellőzik. Budapest törvényhatósági átiratát a lakbérek emelésének meggátlása és a kötött lakásforgalom idejének kitolása iránt, nem tartják időszerűnek, mert azokat a kérdéseket a kormány rendeletileg szabályozza. Győr város törvényhatóságának átiratát a közkórházi alkalmazottak státusrendezése ügyében, mint sérelmes határozatot elutasították. Gerendás községgel fennálló egyezkedési tárgyalások megszüntetése ér dekében 20 ezer pengőt ajánlanak fel Gerendásnak, azonkívül a községházát, az orvoslakot, a községháza melletti telket, a köztemetőhelyet és az ingóságokat és felszereléseket. A közkórházi alkalmazottaknak indokolt kérelmükre egy havi fizetésnek megfelelő rendkívüli segélyt szavaztak meg. A városi üzletbérlők által felajánlott üzletbért két évi időre egyhangúlag elfogadták. Az erzsébethelyi mázsaház felállítására vonatkozó előterjesztést Varga Elek András pártoló felszólalása ellenére elutasították. A Stefánia Szövetség erzsébethelyi fiók felállítása iránti kérelmét teljesítették. Tóth László ny. jegyző visszahelyezés iránti kérelme a létszámcsök kentés ügyében a délelőtti gyűlés folyamán hozott határozat szerint tárgytalanná vált. Valentinyi Márton nyugdíjemelési kérelmét elutasították. A József kir. herceg szanatórium helyi fiókjának 800 pengő segélyt szavaztak meg. Zahorán Mátyás és társai kérelmét a ciorvási uti érdekeltségnek lapunkban már ismertetett módon való kibővítése iránt elutasították. Dr. Gyöngyösi János indítványára a vámhivatal részére a Belanka féle sziktéri területből 480 négyszögölet ingyen felajánlanak. A ligeti szöllők rendezésére vonatkozó lapuokban már ismertetett javaslatot Szeberényi Zs, Lajos azon pótlásával fogadták el, hogy a Kastély-szöllők rendezésére is készítsenek hasonló javaslatot. Elutasítottak dr. Vértes Andornak azt az indítványát, hogy az Andrássyutról a teherforgalmat helyezzék át a mellékutcákra. Elvileg elfogadták Hankó Mihály indítványát kislakásépitésekre vonatkozólag és a tervek, valamint a részletek kidolgozásával a városi tanácsot bízták meg. A viharos közgyűlés este félkilenc órakor ért véget. A Kisgazda Ifjak Művelődési Egyesületének közgyűlése • A Békéscsabai Kisgazda Ifjak Művelődési Egyesülete vasárnap d. u. tartotta rendes é?i közgyűlését nagy érdeklődés mellett. Patay András elnök üdvözölve a megjelenteket, szép beszéd kisére tében megnyitotta a gyűlést, majd felkéréséle Jánovszky András a titkári, Kaczkó János a pénztárosi, Belanka János a könyvtárosi, Hankó András a ház nagyi — akinek mőködéséért jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak, — ifj. Maczák György a számvizsgáló bizottsági jelentéseket terjesztették elő. amelyeket a közgyűlés egvhin guan minden hozzászólás nélkül elfogadott. Következett a tisztújítás, mellyel kapcsolatban Patay elnök miután a tisztikarnak megbízatása lejárt, megköszönte az eddigi bizalmat, tisztségüket a közgyűlés rendelkezésére bocsájtotta. A választások tartamára Laczó János korelnök vette át a közgyűlés vezetését, majd a jelölések rnegejtésére a közgyűlés Maczák Mihály, Botyánszky János és Bohus M. György tagokból álló bizottságot küldte ki. A jelölés alapján a közgyűlés egyhangú kitörő lelkesedéssel az egyesület régebben már volt érdemekben gazdag elnököt, Kaczkó Györgyöt választotta meg elnöknek, aki azonban másirányu nagyfokú elfoglaltsága miatt nem vállalta az elnökséget. A közgyűlés nagy sajnálattal, nehezen vette tudomásul elhatározását s így helyette elnöknek Lipták D Pált választották meg. Alelnököknek Hankó Andrást és Hankó F. Mihályt, miután Bohus M. Márton nem fogadta el titkárnak Csicsely Mihályt, a szintén el nem fogadó Jánovszky András helyett pénztárnoknak Bohus M. Györgyöt, Belanka Jánost, Lipták V. Györgyöt jegyzőknek, Máté Andrást háznagynak, Belanka Jánost (Sziv-utca) könyvtárosnak, Brhlik Györgyöt, Bohus M. Andrást és Lipták L. Pált számvizsgálóknak választották meg. Választottak azonkívül az uj tisztikar jelölése alapján egy husz tagu választmányt. A tagdijat évi 5 pengőben állapították meg. Mivel az újonnan megválasztott elnök nem volt jelen, a közgyűlést — kérve az uj tisztikar támogatását a tagoktól — Patay András volt elnök zárta be. Felhívás a kenderternielö gazdákhoz! A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara a kendertermelés fokozása érdekében a kendertermeléssel foglalkozó gazdákat nemesitett kendervetőmaggal kívánja ellátni s ezen akciónak lebonyolítását szövetkezetünk vezetősége magára vállalta. Tekintettel arra, hogy szövetkezetünk az elmúlt évben nagy anyagi áldozatok árán modernül felszerelt kenderfeldolgozó üzemet létesített, minden előfeltétele meg van annak, hogy a termelt kender közvetlen felhasználásra feldolgozható legyen s igy minden gazdának érdekében áll az, hogy legalább saját házi szükséglete erejéig a kendert maga termelje. Felkérjük tehát a t. gazdákat, hogy minden kötelezettség nélkül — csupán tájékoztatás céljából lehetőleg e hó 10-ig nálunk bejelenteni szíveskedjenek, azt, hogy mennyi nemesitett kendermagra lesz szükségük. — Illetékes helyen lépéseket tettünk azirányban, hogy a nemesitett kendervetömagot igen előnyös feltételek mellett juttathassuk el a termelőkhöz. Békéscsabai Kisgazdák Termelő Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete * Jól jár, ha Felber-féle cipőben jár. Mielőtt fér f iruhát csínáltat km t eS£e gmtg óriási nagy szövetraktáramat m«ao4n 1*nfll ^vl ha nálam szerzi be a kelmét 2o |„ megtakaritast er cl, és a hozzávaló bélésanyagot. Kulpin Jakab divatáruháza Békéscsaba, Szent István-tér.