Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám
1927-03-04 / 51. szám
2 KOrösvldék Békéscsaba. 1927 má cius 4 írók iránti szimpáthiám rezet, mert s»kat hallottam embermentő munkájukról. Ne vegye rossz néven, hogy Önt ostromlom meg kérésemmel. Találnánk-e egy jószivü embert, aki egy hajótöröttet partra segítsen ? Aki hajlandó lenne a szükséges pénzt kölcsön edai, vagy pedig ke zességet vállalni egy bankkölcsönben ? Természetesen én csak egyelőre a becsületemre támaszkodhatok, mert az egész családunk szegény, de becsületes. A szükséges összeg 200— 240 pengő lenne, amit áprilistől 40—50 pengős részletekben tudnék törleszteni cséplésig. Akkor ha gépet kapok, fel fogok újból lendülni. Azon kivül csak az én, meg családom háláját tudom adui és esetleg két kezem munkáját, ha szükség van rá, április l-ig. Kérem, legyen ön a pártfogóm, s ha lehetséges, segítsen rajtunk szerencsétleneken, akik örökre hálásak leszünk érte. Előre is hálás köszönetet mond N. N. és családja A levélíró címe szerkesztőségünkben megtudható. • •••••••••••• «••••••• •••••••• •••••••• .••••mw Kedvezmények a közadóhátralékok késedelmi kamatainak és az adóbehajtási illetékeknek számításánál Dr. Hnbay Jenő a Zeneművészeti Főiskola főigazgatója f. hő 5-én szombaton városunkba érkezik, hogy művészetét előttünk csillogtassa. Határozott kitüntetés városunk közönségére nézve, hogy a magyar zenei kultura világhírű büszkesége vidéki turnéjának első állomáshelyéül épen Békéscsabát választotta ki, tanúságot téve ezzel városunk közönségének zenei intelligenciájába vetett hitéről. Ha más nem, már ez a figyelem is viszonzást kiván és érdemel a helyi társadalon részéről. Da ennél még fontosabb annak hangsúlyozása, hogy a Hubay Jenő neve ma fogalom Magyarország és az egész müveit világ előtt. Töprengeni lehet azon, hogy a nagyszerű pedagógust, a kiváló szerzőt, vagy az elsőrendű hegedüvirtuózt csodáljuk-e jobban benne ? Az ő vezetése alatt álló Zene művészeti Pőiskola már alapításától fogva nemcsak az ország, de az egész müveit világ hasonió intéz ményei között az elsők közé küzdötte fel magát, már legelső igazgatói: Liszt Ferenc és Erkel Ferenc mind járt kezdetben bevitték az isko lába a nagy művésznek rejtélyes, bűvös erejét, amely a szellemi erő fennmaradásának törvénye szerint változatlanul hat tovább az időkön át. Michalovich Ödön nemes egyéniségéből és munkás életéből is sokat felszívott magába az akadémia, mig mostani nagynevű vezetőjétől, Hubay Jenőtől folyvást csak ujabb és ujabb művészi és pedagógiai impulzust kap ez az intéz móny. A Hubay Jenő mesteriskolája is generációkat nevelt fel a magyar zenekultura örök büszke zégére. A szombati brilliáns díszhangverseny műsorán szerepelni fognak többek között Beethoven Kreotzer szonátája, Bach Chaconné-ja és a művész legújabb szerzeményei. De a Hubay Jenő mostani hangversenye nemcsak gyönyörködtető lesz, hanem e mellett karitatív célokat is szolgál, — erkölcsi kötelessége tehát a város közönségének a legszéiesebbkörü érdeklődés tanúsítása. Dr. Korniss Géza városi tanácsnok. Árnyék a napsütésben Kint meleg napsugár élesztget, biztat, hinti a derűt, a vidám életkedvet és itt bent a szerkesztőségi asztaloa egy felbontott levél fekszik előttem, mint sötét, fekete árnyékfolt a tavaszi ragyogásban. Panaszos, keserű sorokkal teleirt levél, amilyen sok jön a szerkesztőségbe : „ ... Tejet kell vegyek neki állandóan. Egy pengőm van. Ez a vagyonom, s ha ez is elfogy, akkor — akkor, igazán nem tudom, hogy mi lesz. Orvosi segítséget, gyógyszert a feleségemnek nem vagyok képes adni. Tüzianyagom még két napig elég lesz, itthon levő élelmiszerünk szintén csak egy pár napra lesz elég. Kénytelen leszek elnézni, hogy kisleányom éhesen sirni fog, feleségem fájdalmát, jajgatását elkeseredetten, tehetetlenül nézni; nem, ezt nem lehet majd elviselni, hanem valamit cselekednem kell. Vagy a leglelketlenebb módon itthagyni őket, akár élve, akár halva, jószivü emberekre bizni a sorsukat, vagy a másik mód, amig még van, amihez most folyamodok, az ön támogatását kérem. önt nem ismerem, csak az ujságAz adócsökkentésről szóló törvényjavaslat a késedelmi kamatok és adóbehajtási illetékek tekintetében is tartalmaznak mérsékléseket. Az erre vonatkozó rendelkezéseket az országgyűlés a törvényjavaslat részletes tárgyalása során már elfogadta. Azon célból, hogy az adózók e kedvezményekben mielőbb része sitbetők legyenek, a pénzügyminisztérium a Budapesti Közlöny f. évi 47. számában megjelent rendelete szerint a késedelmi kamatok és adóbehajtási illetékek számításánál 1927. évi március hó 1-től kezdódóleg ezek a kedvezmények alkalmazásba veendők. Eiek részben állandó, részben pedig átmeneti jellegű kedvezmények. Állandó jellegű rendelkezés, hogy a késedelmi kamatok ezután nemcsak a hónapnak a végéig számitandók, amelyekben a befizetés történt, hanem csak a befizetést megelőző hónap végéig. Továbbá ha az •••••••• ••••••••••••••m •••••••• •••••••• wmmmmmmm i Kiss Árpád kapta meg a színházat njabb három évre A szinügyi bizottság Ölése Békéscsaba r. t. város szinügyi bizottsága csütörtökön délelőtt dr. Berthóty István polgármester elaöklete alatt ülést tartott. Az ülés fontos tárgya volt a színház bérletbe adása ügyében ha tározni. Az a két lehetőség volt u. i. hogy vagy pályázatot írnak ki a színházbérletre, vagy pedig a jelen legi igazgatónak, Kiss Árpádnak kérelmét veszik figyelembe a fennálló szerződés meghosszabbítása ügyében. Alapos megvitatás után a bizottzág ugy határozott, hogy pályázat mellőzésével további három évre meghosszabbítja Kiss Árpád bérleti szerződését. Méltányolta a bizottság ezzel Kiss Árpádnak azt az eljárá sát, hogy a társulattal szemben fennálló kötelezettségének mindezideig pontosan eleget tett, amire a vidéki színészet nehéz helyzetében alig van példa. Ellenben kikötötték, hogy Kiss Árpád diszlettárát, ruhatárát, valamint felszerelési anyag készletét tartozik kiegészíteni, aminek beszerzését a kulturügyosztály szükségesnek tartja. A szinügyi bizottság, tekintettel a rossz szinházmenetelre, a vigalmi adó terhére fűtés és világítás megtérítése címén segélyt szavazott meg. Tudomásul vették Korda Sándor huszonötéves színészi jubileumát és elhatározták, hogy ebből az alkalomból átiratilag üdvözlik és babérkoszorúval ajánáékozzák meg. adózó adótartozását az esedékesség napjától számított 3 hónapon belül vagyis legkésőbb az évnegyed végéig befizeti, abban az esetben csak 6 százalékos késedelmi kamat számítható fel, elleneseiben a késedelem egész tartamára évi 12 százalékos kamat jár. Az adóbehajtási illeték az eddigi 6, illetőleg 10 százalékról 4, illetőleg 6 százalékra csökkent. A magasabb behajtási illeték csak az esetre számitható fel, ha az árverést meg tartották vagy megkísérelték. Átmenetileg külün kamatkedvezményben részesülnek azok, akik az 1926 év végéig fennállott összes tartozásukat akár egészben, akár részletekben fizetve, 1927 junius 30 ig kiegyenlítik. Az ilyenek az 1926 év végéig terjedő időre csak össze zen 5 százalék késedelmi kamatot tartoznak fizetni. M. Kir. Pénzügy igazgatósás Gyula. Mezőgazdasági előadások rádión Budapest, március 3. A Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Rt. kiindulva abból a tényből, hogy hazánk agrár ország, elhatározta, hogy a rádiót felhasználja a mezőgazdasági ismeretek terjesztésre és népszerűsítésre. Ebből a célból március 10-től kezdve minden csütörtökön délután 4 és minden vasárnap délután fél 2 és fél 4 órakor mezőgazdasági előadásokat rendez, amelyeket elsőrendű szakemberek fognak tartani. •••••••a •••••••••••••••• •••••••••••••••• IÉ4IUHIM Toborzás a folyamőrségbe A belügyminisztérium toborzási felhívást bocsátott ki, amelyben felhívja a magyar állampolgárokat, hogy lépjenek be hatévi szolgálatra a magyar királyi folyamőrséghez. Az önkéntes belépők biztos megélhetést találnak és ha a szolgálati időt betöltötték, elősegítik a polgári életbea való elhelyezkedésüket. Jelentkezni lehet március 14 tői kezdve ápriliz 9 ig minden hétfőn, szerdán és szombaton a folyamőrség parancsnokságánál (Óbuda, Laktanya u. 33). A felvétel feltételei a következők : 1. magyar állampolgárság, 2. testi és szellemi alkalmasság, 3. erkölcsi érdemesség és nemzeti szempontból való teljes megbízhatóság, 4. betöltött 17, de meg nem haladott 25 éves életkor, 5. nótlenség, illetve özvegység, vagy elvált állapot. A szolgálati időbe beleszámítják három évig a már teljesített katonai szolgálatot. A folyamőr fizetése havi 34 pengő és minden családtag után fejenkint 12 pengő pótlék. Kötelező szemvizsgát rendeltek el Endrődön Küzdelem a trachoma ellen Endrőd község lakosai között évtizedek óta tudvalevőleg nagyon elterjedt a trachoma. A veszedelmes szembetegség továbbterjedésének meggátlása, illetőleg annak leküzdése céljából az egészségügyi hatóságok minden intézkedést megtettek, sajnos, azonban igen csekély eredménnyel. Ennek a magyarázata az, hogy a 14 ezer lakosú község lakói közSl hatezer földmuakás, akik közül négyezer az ország legkülönbözőbb részeibe jár el munkába és így gyógyításuk, ellenőrzésük a legnagyobb nehézségbe ütközik. Tekintettel arra, hogy a vármegyei trachomások számának niotegy felét Endrőd adja, a vármegy* alispánja erélyes rendszabályokat kiváa életbeléptetni Eadrődön és ez ügyben terjedelmes felterjesztést intézett a népjóléti miniszterhez, kérve az egész község lakosaira alapos trachoma-vizsgálatok elrendelését. A népjóléti miniszter a felterjesztéznek helyt adott és elrendelte, hogy Endrőd község lakosai egyénenkint megvizsgáltassanak. A vizsgálat vezetésere ár. Oláh Emil gyulai kórházi szemészeti főorvost kérte fel. A vizsgálat időpontja még ismeretlen. HÍREK Ezen a héten a Debreczenyés Lőrinczy gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot — Böjti előadás. A békéscsabai Ev. Nőegyesület folyó hó 6-án, vasárnap délután 5 órakor tartja első böjti délutánját az ev. Rudolf reálgimnázium tornatermében. A délutáa műsora a következő: 1. Az ev. vegyeskar éneke. 2. Kirner Gusztáv reálgimn. vallástanár előadása. 3. Trio. Hagedün előadják Déri Ignác igazgató, gordonkán Déri Ottó reálgimn. tanuló, zongorán Pongrácz Géza zongoraművész. 4. Magánénekszám. 5. Pongrácz Géza zongorajátéka. 6. Az ev. vegyeskar éneke. A böjti délutánra szeretettel hivja meg a nőegyesület tagjait s az érdeklődőket az elnökség. Belépődíj nincs, adományokat szegényei javára szívesen fogad a Nőegyesület. — Megjelent az .Őrszem" (katolikus hitbuzgalmi és társadalmi folyóirat) legújabb száma az alábbi tartalommal: Mikor pedig böjtöltök. — Bölcs rendelet az erkölcs védelmére. — Mese. (Tárca.) — Mi van Oroszországban? — Alkony a Forumon. (Arisztid.) — Harc a hamis jelszavak ellen. — A nő apostolkodása férjével szemben. — Országos zarándoklás indul Assisibe, Rómába, Lourdesba és a Szentföldre. — Nagyböjti szabály. — A mi naptárunk. —• Hirek. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gyula, róm. kat. plébánia. Negyedévi előfizetés 1 P 20 fillér, (15.000 K). Egyes szám ára 20 fillér, (2500 K). — A mai böjti délután műsora. A békéscsabai Szociális Miszszió ma tartja első böjti délutánját, amelynek műsora a következő: 1. Hiszekegy, énekli a közönség. 2. Aszódy Maca szaval. 3. Banké Antalné zongorázik. 4. Bartos Ferenc apátplébános beszédet mond. 5 Donner Ivánné saját költeményeiből szaval.