Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám
1927-03-04 / 51. szám
Békáscsaba, 1927 március 4 Kör&svtaék A kosztüm — A mai revük sorsa igazán a szinásznők kosztümjétől függ. — Az igaz, mondhatni egy cérna szálon lóg. — Elvágta az ütőerét. Bondár Lajos dobozmegyeri lakos, akiről többször irtunk már, állítólag öngyilkossági szándékból ismét bajt csinált magának. Tegnap este 10 óra tájban ment haza s az ablakot kezével beütve, el rágta ütőerét. Kórházba vitték. * Jókai Mór „Névtelen vár" aimü könyvének egy példányát megvételre keres a Körösvidék könyvkereskedése. — Halálozás. Súlyos csapás érte a békéscsabai tanítói kart, melynek egyik érdemes tagja Mázán János váratlanul elhunyt. A gyászesetről a család az alábbi jelentést adta ki : Özv. Mázán Jánosné ugy a maga, mint gyermekei és egész rokonsága nevében is fájdalomtól megtört szívvel tadatja, hogy a szeretett jó férj. a legjobb aps, nagyapa és hü rokon Mázán János nyug. evang. tanitó életének 59 ik, boldog házasságának 33 ik évében folyó hó 2 án váratlanul elhunyt. Kedves halottunk hült tetemeit f. hó 4 én, délután 3 órakor, a Zsilinszky-utcai 34. sz. gyászházból fogjuk kikísérni s az ág. hitv. evang. egyház szertartása szerint az alsóvégi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Békés csaba, 1927. március 3. — Sokat szenvedett lelke Istennél találjon bé késségét. Margit, férj. Weiszer Gyu láné, László, Ella gyermekei. Weiszer Gyula veje, Weiszer Édike unokája, Mária, férj. Sztruhár Györgyné, Teréz, férjezett Valentinyi Mihályné, testvérei, gyermekeikkel. Sógorai és sógornői családjaikkal. — Kinevezés. A vármegye alispánja ifj. Juhos Sándor mezőberényi lakost a békési járásban ut kaparóvá nevezte ki. — A József kir. Herceg Szanatórium Egyesület békéscsabai fiókjának közgyűlése. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület rendes évi közgyűlését folyó hó 5 én szombaton délután 4 órakor tartja a városháza kis tanácstermében a következő tárgysorozattal: Elnöki megnyitó. Titkári Jelentés. Pénztári jnlentés. Indítványok. — Az elnökség felkéri az Egyesület igen tisstelt tagjait s az ügy iránt érdeklődőket, hogy mennél számosabban jelenjenek meg a közgyűlésen. — Orosz kiküldöttek lórásárlása Gyomán. Az orosz lóvásárló bizottság magyarországi tartóskodására, mely most járt le, a belügyminiszter egy havi hosszabbítást adott. A bizottság, miként arról a belügyminiszter a vármegyét értesiti, folyó hó 4-én, 5-én és 6 án Turkevén, Szarvason ós Gyomán fog megjelenni lórásárlás céljából. — A Délmagyarországi Baromfi-, Galamb- és Házinyultenyésztök Egyesülete rendes évi közgyűlését nem folyó hő 6 án, hanem két héttel később, március 20-án délután 3 órakor tartja meg a városháza kistanácstermében. Kérjük tagjainkat, hogy a szaklapban már meghirdetett dátumot semmisnek tekintsék. — Es alkalomból közöljük, hogy folyó hó 13—14— 15 én Mezőtúron bemutató baromfi-, galamb- és nyulkiállitást rendezünk, melyre benevezéseket elfogad bezárólag e hó 7 ikéig Ringbauer László egyesületi titkár Békéscsaba, Gróf Tisza István-ut 33. Elnökség. — Szerelmi bánatában lett öngyilkos Fogarassy Erzsébet. Megírtuk legutóbb, hogy Mezőberényben Fogarassy Gyula ottani útmester 17 éves viruló szépségű Ieá nya öngyilkossági szándékból édesapja flóberfegyverével fejbelőtte magát. Tettének oka, mint utóbb kiderült, az volt, hogy a leány vőlegényével valami csekélységen összekapott és • miatt a fiatalok között egy kis nézeteltérés volt. A gyenge idegzetű fiatal teremtés ezt ugylátszik elviselni aem birta és megvált életétől. A lövedék apró serétei a leány arcán és szemén okoztak oly súlyos sérüléseket, hogy az orvosi tudomány már nem segíthetett és azokba tegnapelőtt belehalt. Holttestét szülei hazaszállították. — Szikjavitási tanfolyam. Az elszikesedett területek megjavítására a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara évek óta rendszeres propagációt vezet. Mult évben is szaktanfolyamot rendezett Kisújszálláson és kerületében több helyen támogatta a szíkjavitók kisérleteit. Most Püspökladányban, amelynek határában rendkívül sok szikes rész van, rendezett a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara szikjavitási tanfolyamot, amelynek szakelőadói : Szentannay Sámuel karcagi földmivesiskolai igazgató, a kiváló szikjavitó specialista és Galambos József erdőmérnök, a szikfásítási állami erd. telep vezetője, voltak. E tanfolyamon 60 gazda vett részt. Hatása gyanánt ismét sokan jelentették, hogy szikes földjük megjavítását megkísérlik. — A Nyugdijasok Országos Szövetségének békéscsabai osstá lya március 6 án délután 3 órakor a leánygimnázium (Apponyi utca) tornatermében tartja rendes évi közgyűlését. Akik a f. évi tagdíjat még nem fizették be, teljesítsék a befi zetést a közgyűlés alkalmával, mert a közgyűlésen csak azok gyakorolhatják szavazati jogukat, akik a tagdijat befizették. — Tizennégy napi fogházra ítéltek egy gyomai footballistát durva játékért. A szegedi kir. ítélőtábla Orosz Pál tanácsa kedden tárgyalta Simon Pál húszéves gyomai cipészsegéd fellebbviteli ügyét. A vádlottat annakidején a törvényszék súlyos testisértésben mondotta kt bű nősnek és tisennégy napi fogházbüntetésre ítélte. Gyomán ugyanis 1925 októberében a fiatalság football meccset rendezett, mely alkalommal Simon Pál és Mácz Ákos egymás ellen játszottak. Az egyik izgalmas pillanatban Mácz Ákos igen kösel járt a labdával az ellenfél kapujánál és Simon Pál, hogy megmentse egy esetleges góltól csapatát, Mácz után vetette magát, akinek jobb lábára ugrott állítólag, Mácz Ákos az ugrás következtében súlyos bokacsonttörést szenvedett. A tőrvényszék a vallomások alapján megállapította a szándékosságot és Simon Pált tizennégy napi fogházra ítélte. A törvényszék ítéletét kedden a sse gedi kir. tábla helybenhagyta. Simon Pál felebbezést jelentett be. — A békéscsabai közs. polg. leányiskola 27 sz. Kaoizsai Dorottya cserkészcsapata és 32 sz. Hajna tündérek csapata március 7-én d. u. 5 órai kezdettel az Apolló Mozgóban előadást rendez. A csapat javára önkéntes adományokat köszönettel fogadnak. Műsor: 1. Hiszekegy. 2. Szavalat. 3. Tündér kék főznek. Monológ. 4. Vetített képes tábori beszámoló. Tartja: Csepreghy Róza csapatvezető. 5. Cserkésznőták. 6. Tündérke színdarab. 7. Himnusz. — Utkaparóház épül a gyomakörösladányi uton, mely tudvalevően 20 km. hossza és amelyen az utkaparói szolgálat ellátása eddig azért ütközött nehézségekbe, mert az utkaparők mire a helyszínre kiértek, a hosszú uton elfáradtak. Most as ut közip* táján építenek egy kétcsaládos utkaparói lakhásat. A helyszíni szemle már meg is történt, melyen a vármegyét dr. Márky Barna vármegyei főjegyső képviselt*. — Lopások. Hankó Máténé Kastély szöllők 2770 szám alatti lakos feljelentést (tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a szerdai hetipiacon kilopott a zsebéből mintegy husz pengő készpénzt. — Ugyancsak ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Horostyák Lajos Békési ut 40. szám alatti lakos, akinek a vá góbid melletti perzselő telepen loptak el mellénye zsebéből ezüst óráját és láncát. A rendőrség mindkét esetben megindította a nyomozást. — Vallásos délután Kondoroson. A Körösvidék kondorosi munkatársa irja : Vasárnap délután a hívekkel zsúfolásig megtelt ev. templomban folyt le a vallásos délután a következő műsorral 1 Borgulya Endre a művészi tehetségű szarvasi ev. tanitó orgonajátéka, praeludiuma után a 190 ik számú éneket énekelte nagy ájtatossággal a hívek serege. Keviczky László ev. lelkész gyönyörű megnyitó fohásza után Án drékovicsné, Ruzsinszki Maria mondta el könnyekig meghatóan Váradi Antal : „Az utolsó sor" cimü versét. Chován József ev. s. lelkész ünnepi beszéde szép volt. Szabolcska Mihály : „Jézus" cimü költeményét adta elő Szabó Irénke. Egy 28 tagból álló vegyeskar, Dauda Sándor ev. tanitó, karnagy vezetésével a műsorszámok között jó összhangban énekelte : ,,Mind jó amit Isten tészen," „Az én időm mint a szép nyár" és „Miatyánk"' cimü egyházi éneket. Jól mondta el, Gulyás Erzsébet, Sántha K.: ,,Hogyha ezer nyelven volna' 1 cimü költeményét. Lampert Géza : .,A gályarabok" jót betanult költeményét pedig Hipszki István mondta el. Nagyon szép volt Velky Jolán jólátérzett zárófohásza. Jeszenszki Sándor ev. tanitó jól betanított gyermekénekkara után ecsetelte dr. Scholtc Oszkár egyházközségi felügyelő záróbeszédében, mélyen járó gondolatokkal a vallásos élet szükségességét. Az ünnepély után offertórium volt felerészben az Ev. theologiai Otthon, felerészben a helybeli harangalap javára. — Felhívás a gazdálkodókhoz valamint mértéktulajdonosokhoz. Azok a gazdálkodók, kiknek mázsájuk van kötelesek azt az 1907. V. t.-cikk értelmében minden páratlan évben hitelesíttetni. Ugyanez vonatkozik a kereskedők, iparosok, gyógyszerészek, cséplőgéptulajdonosok, piaciárusok, termelők, stb. mértékeire, úgymint: mérlegek, sulyok, méterrudak, űrmértékek stb. A hitelesítésre azok akik idézőt kaptak, az idézés napján, akik nem kaptak idézőt március hó bármely napján a városi népházban délelőtt 8 órától 11 óráig hozzák be mértékeiket tiszta állapotban. Aki a hitelesítést elmulasztja, vagy rossz mértékkel mér 8 napig terjedő elzárás, 2 millió korona pénzbirsággal sujtatik és mértékei elkoboztatnak. Békéscsaba, 1927 márc. 3. Dr. Berthóty, polgármester. — A Képes Krónika legújabb, 10. száma ismét élénk tükre a világeseményeknek. Száznál több fotográfiát közöl a legkülönbözőbb aktualitásokról, egész sorozatot ad a kinai háború jeleneteiről. Szövegrészében pedig Gáspár Jenő, Csermely Gyula, Kosáryné Réz Lola, Móricz Pál, Mátrai Ferenc Béla, Zentai B. Ferenc irodalmi irásaia kivül Jeritza Máriáról mutat be fényképsorozatot és leiró cikket, majd Bandat Horst dr. egyetemi tanársegéd tollából tudományos cikket közöl. Folytatódik a „113-as percsomó" és Endrődi Béla jeles fantasztikuma, az „Ixogén sugár". A mélynyomásos melléklet fiatal magyar művésznők sorozatában többek közt Kály Mária zongoraművésznő és Karácsonyi Ili kolozsvári primadonna arcképeit látjuk. A címlapon viszont Curtis Gertrúd pompás többszínű tájfestmény reprodukciója került sorra. A Képea Krónika 10. száma is kapható mindenütt. Sikerrel kecsegtetnek a magyar—csei) tárgyalások Prága, március 3. Prága jelentés szerint a cseh—magyar gazdasági tárgyalások jelentős lépéssel juttottak előre. Ugyanis már megvitatták a vámtarifa és főként a lisztvám tételeket. Remélhetőleg a megegyezés ezúttal sikerül. SZÍNHÁZ A színházi iroda közleményei Előkészületben, Zerkovits legújabb operettje »Zsivány királyt! A fővárosi operett színház legszenzációsabb szezon slágere. E kitűnő darabból a próbák Polgár Perenc rendezésében a legnagyobb buzgalommal és lelkesedéssel folynak, hogy a legtökéletesebb előadásban kerüljöa színre e remek darab. Főszereplők : Véghelyi Iza, Torma Guszti, Z. Egyed Margit, Polgár Ferenc, Földváry Sándor, Perényi Kálmán, Korda Sándor, Burányi Albin. Heti műsor: Pénteken Kitty és Kati mozihelyárakkal. Szombaton délután 4 órakor Cigánybáró mozihelyárakkal. Ifjúsági előadás. Vasárnap délután 4 órakor Aszssonykám. Vasárnap este 8 órakor Zsiványkirály. Töszsdc i MTTi békéscsabai flókfdaok Jelentése alapján Zürichben a magyar pengőt 90-90-el jegyezték Valutáit. 1 Angol font 27-88»/ t 100 ézokol 16-98 00 Maii 10-07 100 dollár 571-60 iOO *t. írank 22 75 100 Lei 3-40 100 Lira 25-30 100 Márka 135*90 100 Schilling 80-70 100 Sv. frank 110-25 Gabonaárak 5 kg. tiszai vdéki 6 kg. tiszavidéki 7 kg. tiszavidéki W kg. tiszavidéki íoes Árpa örárpa -sb (öles Tengeri vorpa 33-60—3-400 34-10—34-50 34 50—34-90 34-90—35-30 26-40—26-50 22 80—23-60 27-10-29 60 21-90—22-10 19 50-20 00 20 40—2- 80 16 50—16-80 Ferencvárosi seriésvásár Árak: könnyű 1 32—P36, közép 1-60—1-64, nehéz 1 70—172.