Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám

1925-11-26 / 269. szám

Békéscsaba, 1925. november 29. KörösviaéK 133 Országos mozgalom a vasárnapi vásárol! ellen Kecskemétről jelenti a .Körös­vidék" tudósitója: Békéscsabán nem­régiben sikerült kivivni, hogy az országos vásárokat vasárnapról köz­napokra helyezték át. Most ilyen irányú mozgalom indult meg Kecs­kemét városában, söt amint értesü­lünk, az egész országra kiterjesz­tették már. A kecskeméti vásáron most az alábbi szövegű röpcédulát oszto­gatták : „A vasárnap a legszebb ünnep, Isten nyugodalmának napja. Miért veri fel vásári zaj I Miért csúfolják meg részegek és dorbézolok ezt a szent napot? Azért nem segit meg bennünket Isten, mert az 0 paran­csait nem tartjuk meg. Azért szegény, nyomorult a magyar, mert elfordult Istentől. A vasarnapi vásár Isten haragját hivja ki. Hiába vásárolsz: Hiába veszel vasárnapi vásáron 1 Meglátod, nem lesz rajta áldás. Hát hiába hivogat a templomod ? Kérjük és követeljük, hogy a vasárnapi vá­sárokat tegyék át hétköznapra 1 Állj mellénk! Hirdesd! Ha magad javát akarod, ne nyugodj bele az ünnep megtörésébe! Ha igaz magyar vagy, kiáltsd: El a vasárnapi vásárokkal"! bííüríeík — A békéscsabai Róm. Kath. Leányegyesület f. hó 26-án, csü­törtökön este 6 órakor fontos ügy­ben gyűlést tart a szokott helyen. Minden tag pontos megjelenését kéri az Elnökség. — Széchenyi ünnep a Reál­gimnáziumban. A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf reálgimnázium f. hó 27-én, pénteken d. u. 5 órakor a tornateremben tartja Széchenyi-ünne­pét, ameiyen Sztehló Nándor tanár mond ünnepi beszédet. Az ünnepre ez uton is meghivja a szülőket s az iskola barátait a tanári kar. — Nagylak el van zárva a vi­lágtól. Odaát az oláh megszállott területen panaszkodnak a nagyla­ki >k. A nagylakiak a trianoni határ­megállapitás következtében tudva­levőleg vasút nélkül maradtak s egyetlen összeköttetési lehetőségük a pécska—nagylaki közút volt. Ezen az uton azutan autóbuszjáratokat rendszeresítettek, most azonban ezt a közlekedési lehetőségüket is ko­moly veszedelem fenyegeti. Az oláh hatóságoknak sok mindenre van gondjuk, idejük és pénzük, utak karbantartására és javítására azon­ban legfeljebb ott és akkor, ahol és amikor a király, vagy a trónörökös esetleg egy rendkivüli személyiség veszi valamerre útját. A pécsKa— nagylaki utat például még egyálta­lán nem javíttatták s most már olyan állapotban van, hogy az autóbuszok képtelenek járni és a vállalkozó el­határozta, hogy beszünteti a közle­kedést. Mint Aradról jelentik, a nagy­lakiak panaszos memorandumot in­téztek a megye vezetőségéhez s ké­rik, hogy egyetlen utjokat sürgősen hozassák rendbe, mert a teljesen le­romlott uton kocsival is lehetetlenné vált a közlekedés. * Minden vasárnap f. hó 29-től 5 órai tea a Nádor éttermében katonahangversennyel. — Beléptidij nincs. Az url közönség táncol. — A békéscsaba—csorvás— orosházi ut kiépítése ügyében de­cember 1-én délelőtt 9 órakor Oros­házán, mig december 2-án délelőtt 9 órakor Csorvás községben a köz­ségházán lesz helyszíni tárgyalás. Nem adják vissza az oláhali az ellopott telekkönyveket Csáb őt község telefehönjueit hozták Gyulára Az oláhok a megszálláskor elvit­ték Aradra több környékbeli köz­ség telekkönyveit A békeszerződés becikkelyezése után a kiürített köz­ségek telekkönyveit visszakellett volna adniok. Csak a legutóbbi genfi tárgyalások során sikerült ha­tárnapot kitűzni az elvitt telekköny­vek visszaadására. Ezen a napon az igazságügymi­niszterium egy bizottsága jelent meg Aradon, ahol azonban ujabb csaló­dás érte a kiküldötteket. Az oláhok ugyanis csupán az aradi telekkönyvi hatósághoz tartozott területek telek­jegyzőkönyveit és térképeit adták át a bizottságnak, igy csupán Elek, Medgyesegyháza, Medgyesbodzás, Nagykamarás és Almáskamarás te­lekkönyvei kerültek vissza, ellen­ben Oltlekapuszta, Gyulavári, Gyula­varsánd, Jánosházapuszta és Feke­tegyarmat telekkönyvei továbbra is megszállott területen maradtak. A bizottság az átvett iratokat Ggu­lára szálitotta és a gyulai telek­könyvi hivatalnál helyezte el, ahol már meg is kezdték az időközben beérkezett ügydarabok lajstromo­zását. — Tiz vaggon búzát nyerhet 20.000 K-ért. Az újságírók, akik egy életen át szolgálják a közön­séget, most az Újságírók Kórház és Szanatórium Egyesülete javára nagy­szabású targysorsjátékot rendeznek. A sorsjáték főnyereménye tiz vag­gon buza, aminek pénzértéke 375 millió korona. Az összes nyeremé­nyek értéke 1.200,000.000 korona és nyerhető több százmilliós értékű tárgy, közte egy automobil, több motorkerékpár és kerékpár, számos varrógép, lakásberendezés, bútor, arany- és ezüstórák és ékszerek. Egy sorsjegy ára 20 000 korona. A sorsjáték központi irodája Buda­pesten, IV. ker. Korona-utca 3. sz. alatt van. * Minden vasárnap f. hó 29-től 5 órai tea a Nádor éttermében katonahangversennyel. Beléptidij nincs. Az uri közönség táncol. A 10-es huszárok ünnepe. A volt császeri és királyi 10-ik hu­szárezred december 10-én leplezi le Székesfehérvárott az ezred hósi­halottainak emlékmüvét. A szobor­bizottság felkér minden volt tizes huszárt és az elesettek hozzátarto­zóit, hogy ezen a szép és országos keretek kÖ2Ött megtartandó ünne­pélten vegyenek részt. Ugy a MAV. mint a Dalivasut kedvezményes je­gyeket bocsájtott a megjelenők ren­delkezésére. Akik ezt a kedvez­ményt igénybe akarják venni, kö­zöljék indu'ó helyüket a szobor­bizottsággal (Székesfehérvár, Me­gyeház-utca 18) Mindama meghí­vottakat és az ezred tisztikarát, akik ezt még nem tették, kérik, hogy jelentsék be, hogy a banketten (egy teríték 200.000 korona) részt óhaj­tanak-e venni. — Tőzsdepalotát épitenek Új­vidéken. Újvidékről jelentik, hogy az ottani tőzsde igazgatósága elha­tározta, hogy a tőzsde számára sa­ját palotát építtet. A két emeletes tőzsdepalota számára a pénzügy­igazgatóság és törvényszék köze­lében Jednemera uica sarkán vá­sároltak telket. Az előirányzat sze­rint az építkezés, melyet a szerb kormány is támogat 4,000.000 di­nárba fog kerülni. Az építkezés megkezdését a jövő év tavaszára vették tervbe. * Minden vasárnap f. hó 29 tői 5 órai tea a Nádor éttermében katonahangversennyel. Beléptidij nincs. Az uri közönség táncol. * Török hölgyfodrászata (II., Ferenc József-tér 1.) menyasszonyi, estélyi, báli frizurák, ondoiálás, fej­mosás villanyszáritással. Olcsó árak. Külön női terem az udvarban jobbra. * Minden vasárnap f. hó 29-töl 5 órai tea a NJdor éttermében katonahangversennyel. — Beléptidij nincs. Az uri közönség táncol — Elfogott oláh katonaszöke­vény. A pá'yaudvaron szolgálatot teljesítő rendőrőrszem igazolásra szó­lított fel egy gyanúsan viselkedő 21 év körüli fiatalembert. Mivel magát igazolni nem tudta, bekísérték a ka­pitányságra, hol kikérdezése során előadta, hogy Galov Emilnek hívják és Romániából szökött át a határon a katonai szolgálat teljesítése elöl. Ügyének kivizsgálásáig a rendőrség őrizetbe vette. * Wagner József nagy műtermi kiállítása d. e. 10 tői este 6 ig nyitva. — Második almatermés Hajdú ­hadházon. Hajduhsdházról jelentik; Bogáts József gazdálkodó kertjében egy nagy almafa a késői melegek­től megtévesztve, Szent Mihály nap­ján újra virágbaborult és gyümöl­csöt hozott. Az egy-k ág második termése különösen egész szépen ki van fejlődve. Sajnos, a hosszú ősz, amit az almafa másodvirágzása je­lent, már eltűnt, ha ügyen még nem fordul később melegebbre az idő. — Humorosnak tetsző komoly adóreformok Törökországban. A Reichspost irja konstantinápolyi ke­lettel : A modernizáló törekvésekben Törőkorszáq most eljutott az adózás területére. Teljesen nyugati mintára építik ki a török adórendszert. A kamara előtt fekszik a progresszív jövedelemadótervezet. Ez alól az adó alól csak az írókat, tanítókat, nap­számosokat és cselédeket mentesitik. Tervezik még ezenkívül a forgalmi­adó, fényűzési adó, petróleum és cukorfogyasztási adó, végül az agg­legényadó bevezetését is. A több­nejüségről egynejüségre nemrégiben áttért Törökországban furcsán hang­zik ez az utolsó. A többnejüséget elhagyó törököket már agglegény­adóval kell elriasztani a nőtlenségtől. * FOTÓ-CIKKEK Wenioh Lajos drogériában, Békés­osaba. * Ingyen kaphatja meg az az egész valorizációs törvény­tervezetet, ha megveszi a Pesti Tőzsde uj számát, amelyben egyéb­ként részletes uj információkat ta­lálunk a hadikölcsön, nyugdíj, élet­biztosítás és vasúti kölcsönkötvények valorizációjáról. Az Angol Magyar Bank uj tranzakciójáról, a magyar záloglevelek londoni passzivitásáról, a jugoszláv-mngyar gazdasági kö­zeledésről, a Reszvénysörről, a Jel­záloghitelbankról, a Trieszti Gáz­ról, a Bradi Vaggonról, az ipari kötvények kibocsátásáról uj és ér­dekes cikkeket közöl a lap. Szen­zációs cikk számol be a newyorki tőzsdehosszról, de ezenkívül egész sereg érdekes árupiaci és külföldi tudósítás tarkítja a lapot, amely e héte is közli a biztositasi ügy leg­újabb eseményeit. Ara 5000 ko­ronája. — Ne vegyen naptárt! Ingyen ad a „Körösvidék" szép tartal­mas képes kalendáriumot kará­csonyra minden előfizetőjének! * Teadélutánok a Nádorban. Értesülésünk szerint özv. Freiber­gernénak a Nádor szálloda tulajdo­nosának nagy áldozatok árán sike­rült Pécsről uj üzletvezetőt sze­reznie, kinek működése jótékonyan érezhető a Nádor szálloda egész ügyvitelében. A helybeli katona­zenekar közreműködése mellett nov. 29-től kezdve bevezeti a tánccal egybekötött teadélutánokat. A tánc­kedvelő közönség nagy érdeklő­déssel várja ezeket a hangulatosnak ígérkező, vasárnapi teadélutánokat. •••••••••••••••••••••••••• Harminc embert szállítottak a ujhelpl Az egyik sárospataki orvos utasí­tására beszállították a kórházba Sütő Sándor sárospataki asztalossegédet, akinek a karján nyitott seb tátongott. Sütő a kezelőorvos és a kórházi orvosok előtt eltitkolta sebesülésének eredetét. A seb már hegedni kezdett, ami­kor hirtelen borzalmas kinok között a veszettség szimptoniái jelentkeztek rajta. Zúzott, harapott, tört mindent és hamarosan meghalt. A vizsgálatot azonnal megindítot­ták. Sárospatakról és Sátoraljaújhely­ről h^jminc embert Budapestre kel­lett szállítani a Pasteur intézetbe, mindazokat, akik érintkeztek vele. Eddig Sárospatakon nem tudták fel­kutatni azt a kutyát, amely meg­harapta a veszettségben meghalt asztalossegédet. Valószínűnek tartják, hogy a sze­rencsétlen fiatalember olyan helyen járhatott találkán, hogy azt nem árul­hatta el és ezért tartotta titokban azt is, hogy, nyitott sebe kutyaharapás­tól ered. Tőzsde (A MTI bákósosabal fiókjának Jelentése alapján i) Valuták i A. ft. 345450-346410 Dollár 71350-71650 Fr. frank 2688-2700 Lira 2886-2898 I Márka 17024 lo.S 10071-50 Szokol 2119 Leu 830-334 lSv.fr. 13784 1 Dinár 1262-1266 Gabonaáraki 76 kg. tiszavidéki 370000 - 375000 77 kg. tiszavidéki 357500—362500 78 kg. tiszavidéki 377500—382500 79 kg. tiszavidéki 362500-367500 Rozs 232500-237500 Tengeri (ó) 260000 - 265000 Tengeri (uj) 180000—185000 Takarmányárpa 230000 —240000 Sörárpa 300000—330000 Zab 2400 0 -255000 Korpa 160000-162500 Ferencvárosi sertésvásdr: Marad­vány 105. Érkezett 1200. Eladva 110. Zártvásári maradvány 20. Érkezett 104. Eladva 20. — Árak: könnyű 15000—18000, nehéz 17500-20500. Bákósosabal terményárak! A békéscsabai terménypiacon nov. 25-én az alábbi árak fejlődtek ki: Buza 320000—330000 Árpa 220000—225000 Tengeri csöves 100000—105000 . szemes 145000—150000 Bákósosabal sertésáraks 1925 november 25. 3 hónapos drb 130 -160000 6 „ 300—400000 12 „ „ 700-800000 Hízott sertés kg. 10—14000

Next

/
Thumbnails
Contents