Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám
1925-11-26 / 269. szám
134 Körösvidék Békéscsaba, 1925. november 2 9. Négyszázezer korona izgatásért flhi az oláhokat és a hommunlstáhat hívta segitségöl a rendőr ellen Debrecenből jelentik: Szadler István debreceni lakos ez év január 24-én a városban járt szekerével. A hideg idő elől — dolga végeztével — a „Gondűző" borozóban keresett magának menedéket s ezalatt lovait felügyelet nélkül hagyta. Nagy Károly államrendőr kötelességéhez képest figyelmeztette Szadiért, hogy lovait ne hagyja felügyelet nélkül, mert esetleg szerencsétlenség származhatik abból. Szadler az első figyelmeztetést elhallgatva, tovább borozott. A rendőr ujabb felszólítására elhagyta a korcsmát, de vonakodott magát igazolni, leigazolása után pedig azt mondta : — Bárcsak most jönnének be a románok, vagy lenne csak kommunizmus, majd adnék én a rendőröknek. Szadler ellen a társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló izgatás vétsége miatt indult ezért eljárás. Tegnap tárgyalta az ügyet a debreceni törvényszék s a tanúvallomások meghallgatása után 400 ezer K pénzbüntetésre ítélte Szader Istvánt. A kir. ügyész súlyosbításért felebbezett, mig a vádlott megnyugodott az ítéletben. MOZI Natalie Kowanko. A francia filmgyártás remeke a csütörtökpénteki „flranysziget" cimü műsor, mely Natalie Kowanko főszereplésével a finom ízlésnek, hangulatosságnak és élvezetes filmeknek valósággal mintaképe. Egy tengerésztiszt szerelme van e képpel megörökítve s e történet keretében a filmművészet valóban a legszebbet nyújtja. R csodaszép felvételek, melyek egy tengerenluli ország színpompás világát tüntetik fel és mutálják be, váltakoznak a mesterséges panorámával s a cselekménynek az egyes gépekkel való harmóniája valósággal elbűvöli a nézőt. Natalie Kowanko egyike a legszebb és legelegánsabb filmművésznőknek, kinek egyénisége a legjobban domboritja ki a fi m témsját. E műsor kiegészítői is egyenlő rangúak a sláger filmmel. Az aranysziget i I Himnusza szerelemről 5 énekben. Főszerepben : Nathalie Kowanko. I. ének: A Hajnal. U. ének i A Dél.. ÍU, ének: Az Alkony. IV. ének: Az Est. V. ének: Az Éj. Bemutatásra kerül az Apolló Mozgóban november 26—27 ón csütörtök pénteken. Apróhirdetések Fényképnagyltások, fotoskiccek, olajfestmények rendelhetők Zvarinyi Lajosnál Békéscsabán, VI., Breznyik-ucca 3. Kiadó 3 szobás iakást keresek. Ajánlatokat „Arany bérlő' cimen a kiadóba. 624 Rum és likőr eszenciák a legjobb minőségben Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. BÚTOR legolcsóbb beszerzési forrása IV., Berényi ut 23. és IV., hajnal- ucca 5.sz. alatt. 4568 Eladó vadonatúj, 12 woltos 80 amp, órás német gyártmányú akkumulátor jutányos áron. Bélmegyeri Hangya Szövetkezet. 4898 Keresek megvételre jógyártmányu rövid, sötétszinü zongorát. Cim a kiadóhivatalban. 4899 Egy galambdúc eladó Eötvös-ucca 7. szám. 4914 Háromszobás lakás kiadó, esetleg egy bútorozva. Berényi-ut 67. Érdeklődni ugyanott. 4950 Egy különbejáratu bútorozott szoba kiadó. Réthy-utca 4. 4941 Különbejáratu utcai szoba egy-két ur részére kiadó Teleki-utca 7. 4919 Eladó 8 hetes farkaskutya Zöldfa-ucca 3. 4952 A Békésosabal Gyümölosértékesltö és Központi Szövetkezet sziktéri telepén valódi kisüstön főtt sziivapáiinka 53 százalékos / liter vételnél 50,000 K, 5 literen felüli vételnél 45,000 koronáért kapható. Szűcs segédeket állandó munkára felveszek. Pongráoz András szüos, Békéscsaba, Szöllö utca 15. 4951 Ad,vesz,közvetit mindent Szotyori István ingatlanforgalmi irodája Békéscsaba, Irányl-u. 2. Állandó szabó munkára ajánlkozik Takács József Sarkad, Kiskertutca 1345. 4953 Egy boltiszolgát felveszünk. A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete Luther-utca 8. 4955 Könyves-utca 62. számú ház önkéntes árverésen november 29-én eladatlk. Különbejáratu bútorozott szoba kiadó. Kölcsey-utca 7. 4958 Jóforgalmu falun saját házában, 13 év óta fennálló üzlet, keres bizományba esetleg fiók üzletet röfös áruban, biztosíték ingatlanra betáblázható. Cim a kiadóban. 4956 Szép is, formás is a lába Dús Bélánótól vásárolt harisnyában. 4957 Géptörlö rongyért huiiadókpapirt ad a Körösvidék kiadóhivatala. Hizott sertéseket Budapest—Ferencvárosi sertésvásárra történt bizományi értékesítésre átveszünk. Részletes feltételek megtudhatók a Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezete sziktéri telepén Folyó hó 29-étől kezdve minden vasárnap délután 5 ÓRAI TEA a Nádor Szálló újonnan átalakított télikertjében (étterem). A m. kir. 10. honvéd gy. e. zenekara hangversenyez. Az uri közönség táncol! Belépődíj nincs. Elsőrangú és előkelő szórakozás. TÖRÖK HÖLGYFODRÁSZATA ÉS MANIKŰR TERME Békéscsaba, Ferencz József-tér 1. szám alatt. Mélyen leszállított árak! Hajfestés. Hennazás. Legújabb női hajvágások Kfilön női terem az udvarban jobbra. Ondoialás 15,000 K Fejmosás 15000 K Manikűr 10,000 K Délelőtt délután egy ár Szives pártfogást kér Tőrök János. Mindazok, kik komoly teljes női vagy férfi szabászati nyerni megbeszélésre jelentkezhetnek hétköznap délelőtt 9—10 óra között és este 6—7-ig. 493» Németh Árpád nöl ós fórfl szabómesternái, Andrássy-ut 7. sz. I. emelet 4. Savanyítani való kemény elálló (nem nyírségi) KÁPOSZTA kapható mm-ként 80,000 K. Dobozi-ut 2222. sz. Hunyadi-tér 2 sz. bódéban Borosgyáni motormegálló mellett Babcsák xpndéglő udvarán Erzsébethelyen a Gajdács házban. Házvezetőnőnek menne 51 éves gyermekszerető, németül is beszélő r. katholikus jobb özvegy sszszony. A háztartásban mindehhez ért, jól főz, kézimunkázik, varr. Lehetőleg falura vagy pusztára, özv. Czoll Demeterné, Gyula József város, K. Sriffert utca 6. szám. 4945 MAKLÜRA Krém Szappan Púder a legjobb 1 Kapható Wenioh drogériájában Békéscsaba, 8z. István-tér 16 Olcsó I. rendű vadalma csemeték, díszfák és bokrok kaphatók apósteleki uradalom kertészetében, u. p. Békéscsaba. 4722 Hölgyek figyelmébe T Szép és jó köppenye és kosztümje csakis ugy lehet, ha azt kizárólag 400.000 koronáért Liohtner Lajos nöl szabónál rendeli meg (Békéscsaba, Horthy Miklós-ucca 16.) Ugyanott tanulóleányok azonnal felvétetnek. Bécsi rendszerű szabást tanítok. Kiadja aa m,mm»tatja a I* R.-r. a kiadóéért tmlalös i Uhrla Jámaa