Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) november-december • 248-293. szám
1925-11-26 / 269. szám
132 Körösvidék Békéscsaba, 1925. november 2 9. Bonos Londonba mogy Prága, november 25. Benes cseh külügyminiszter e hét folyamán Párison keresztül Londonba utazik, ahol körülbelül egy napig tartózkodik. Még obbon az óv bon bofojozik a Magyarosztrák kereskedőim! tárgyalásokat Bécs, november 25. Beavatott források szerint az osztrák-magyar kereskedelmi tárgyalásokat még ebben az esztendőben befejezik. Ausztriának is érdeke, hogy a buzavám kérdésében engedjen. 9z öcsödi iparostanonciskola Széchenyi-ünnepe A „Körösvidék" tudósítója jelenti: Az öcsödi tanonciskola Pácsai Mihály igazgatótanitó vezetésével, Jocsuk Imre, Pácsai Margit iparostanonciskolai tanítók közreműködésével f. hó 22-én az ipartestület nagytermében Széchenyi centennáriumát igen fényesen, nagyszámú közönség részvétele mellett ünnepelte meg. Pácsai igazgatótaniíónak Széchenyi életét, működését tárgyaló megnyitó beszéde után igen jóleső érzéssel töltöttek el mindenkit az iparostanulóifjuságnak ajkáról elhangzó szép hazafias énekek és szavalatok. Az ünnepség végeztével a Himnusz és a Szózat elhangzása után mély megilletődéssel oszlott szét a közönség. Dicséretére válik az iparostanonciskola tanítóinak ilyen irányú értékes fáradozásuk. Levente énekkar alakult Kondoroson A kondorosi leventék testgyakorló órái november 15 én befejeződtek s ugyanakkor megkezdődött a téli foglalkozás. A leventék kérelmére 16 tagu énekkar alakult Kupcsek Tibor ifjúsági oktató vezetése alatt. A Levente Egyesület nehéz anyagi helyzete miatt külön ifjúsági otthonról nem tud gondoskodni s igy egy iskolai helyiségben végzi saját épülésére lelkes munkáját. A község közönsége nagy várakozással néz a Kupcsek Tibor kiváló vezetése alatt sokat ígérő levente énekkar értékes működése elé. Százezer koronáért megakarta veretni haragosát Badu József békéscsabai lakos az elmúlt éjjel a Kohn féle vendéglőben felbérelt 100 ezer koronáért 4 18—20 év körüli csavargó kinézésű fiatalembert, hogy verjék meg régi haragosát, Rácz Józsefet, aki a Blau féle korcsmában tartozkodik. A négy csavargó el is ment a Blau korcsmába és közülük az egyik kihívta az utcára Rácz Józsefet. A csavargók arra kérték Ráczot, hogy tetesse magát, mintha megverték volna és zsebkendővel kösse be a fejét és aztán menjen be a Kohnféle korcsmába, hogy Badu abba a hiedelembe legyen, hogy megverték. Erre a négy csavargó mint aki jól végezte dolgát, a kapott pénzen bort rendeltek és megitták. Rácz közben meggondolta a dolgot, rendőrért ment aki a négy csavargót és Badu Józsefet előállította a rendőrségre, hol őrizetbe vették őket. Az eljárást megindították ellenük. Népművelő előadások Kondoroson A „Köiösvidék" tudósítója jelenti: A Kondorosi Népművelési Bizottság e hóban megkezdte működését Czirbusz Endre ig. tanító vezetése alatt. A tél folyamán minden vasárnap délután népnevelő előadásokat tart a Polgári Olvasókör és Általános Népkörben. Előadást, iUetve felolvasást tartott eddig dr. Dezső Antal orvos, Czirbusz Endre tanító és dr. Rohály Pál orvos. Az előadások tárgyai: A tüdővész elleni védekezés, helyes táplálkozás, az alkohol hatása az emberi szervezetre. Magyarországi nemzetiségek a múltban és ma. Az eddigi előadásoknak számos hallgatója volt, ami szép elismerés a kiváló előadók értékes munkájiért. Tegnap délután 3 órára volt kitűzve ifj. B Molnár József fülöpszállási lakos gyujtogatási bűnügyének statáriális tárgyalása. Már 3 óra előtt nagy tömeg várta a tárgyalóterem ajtóinak felnyitását, aminek megtörténtekor egymás hegyén-hátán tolakodva igyekeztek ülőhelyekhez jutni. Zsúfolásig megtelt a hallgatóság részére fenntartott hely s kevéssel 3 óra után it egkezdődött a tárgyalás. Az őr bevezette a vádlottat. Zavaros nézésű, forradásos arcú, remegő ember, tétován tekint körül, csodálkozik a nagyközönségen s hogy ilyen nem mindennapi szenzáció központja lett. Mokry kir. ügyész a nacionálé felvétele után ismerteti a vádiratot. Gyújtogatás bűntettével vádolja ifj. B. Molnár Józsefet, mert 1925 nov. 1-én este 8 óra tájban, Puskás Imre Bzadóíiáiráíékök behajtása Ismeretes az az akció, melyet a kamara az adótartozások tárgyában adandó halasztás kieszközlése céljából vezetett be. h kamaránk ez ügyben tett felterjesztésére a pénzügyminiszter az alábbi leiratot intézte a kamarához: R m. kir. Pénzügyminisztériumhoz 6418/1925. sz. a. a kisebb iparosok és kereskedők ellen foganatosított adóvégrehajtások enyhítése tárgyában intézett felterjesztésenek elintézéseképen értesíttetik, hogy bár ugy sz állami, mint különösen a városi és községi háztartás szempontjából fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy az előirt adótartozások teljes összegükben még az év folyamán befizettessenek, a m. kir. Pénzügyminisztérium november hó 5-én kelt 137,687/1925. VII. a. sz. rendelete szerint meg van adva a lehetőség arra, hogy a kir. pénzügyigazgatóságok a kisebb adózóknak adóhátralékaik befizetésére kivételes és méltányos esetekben s ha adózó fizetési készségének már jelét adta, f. évi november hó 15-én tul terjedő részletfizetési kedvezményt engedélyezhessenek. Az erre irányuló s kellően indokolandó kérelmek az adózók által egyénenként nyújtandók be a városi adóhivatalnál, községi elöljáróságnál. Ily kedvezményre azonban igényt csak azok tarthatnak, akiknél rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények forognak fenn s akik a folyó évben adóbefizetést már teljesítettek s hátralékuknak egy összegben s azonnal való befizetése anyagi romlásukat idézné elő. Gazdakör Ueresházán A „Kőrösvidék" tudósítója jelenti: ftzÖcsödhözmintegy 15 km-re eső Veresházán Hadaái László ref. tanító vezetése alatt f. hó 22 én a tanyai kisgazdák közös akarattal Kisgazda Kört alakítottak. Saját erejükből lapokat rendeltek. Jólesik hallanunk kisgazdáink nemes törekvését, tanulni akarását. Hadadi László tanítóban kitűnő szorgalmas vezetőre találtak, aki nemes törekvésével, szorgalmával s különösen a gyűmölcskertészet terén, eddigi tevékenységével példát mutatott kisgazdáinknak az előrehaladásban. Amint halljuk, Hadadi tanitó, mintegy 4 holdnyi területet ültetett be gyümölcsfával s e gyümölcsösben szép méhes felállításában is fáradozik, ami tanulságos mintául szolgál a környék gazdáinak. háza udvarán levő, 12 millió értékű szalma- és szénakazlak egyikét bősz* szuból felgyújtotta. Ez a bűntett a fennálló rendelkezések értelmében statáriális eljárás alá tartozik s az eljárás lefolytatására a kecskeméti kir. törvényszék rögtönitélőbirósága hivatott. A vádlott mindent beismer. A tanuk leteszik vallomásukra az esküt, majd Mokry ügyész megtartja vádbeszédét: Kétségtelen a bűnösség, kéri a vádlott megbüntetését. Hosszas tanácskozás után hirdetik ki az ítéletet, amely szerint ifj. B. Molnár József bűnös a gyújtogatás ban s ezért a statáriális bíróság halálra ítéli. A bíróság visszavonul s kegyelmi tanáccsá alakul át, amellyel véget ér a tárgyalás. A halálraítélt roskadozó léptekkel megy őre előtt vissza a fogházba. Háromszáz milliós lopás egy szombathelyi templomból fl szombathelyi női szerzetesrend templomba november 23 án a hajnali órákban egy-két ismeretlen tettes az ablakon keresztül behatolt és sz oltárszekrényt felfeszítve onnan mintegy 300 millió korona értékű különféle arany és ezüst kegyszereket lopott el. Felrobbant az autó BorliBpeshedűli balesete a beregszászi országúton Beregszászból jelentik: Özvegy Mauskopfné csetfalvai földbirtokosnő fiával együtt kocsin indult Beregszászra. Útközben beregszászi borkereskedők autójával találkoztak. A kocsi utasai a kereskedők kérésére átüllek az autóba, hogy boreladás végett visszautazzanak Csetfalvára. Alig tettek azonban néhány száz métert, a soffőr hirtelen megállította az autót, kiugrott és a kocsiban ülükre kiáltott: „Azonnal kiszállni, felrobban az autói* Az autó utasai rémülten ugráltak ki az autóból s a következő pillanatban hatalmas robbanás hallatszott és az autó darabokban repült a levegőbe. Az utasoknak kisebb sérüléseken kívül — amiket a szétrepült alkatrészek okoztak — nem történt bajuk. A robbanás oka ismeretlen. 9 rendőrség elfogott egy rovottmultu egyént Kedden este az egyik örszemes rendőr igazolásra szólított fel egy gyanús kinézésű fiatalembert, A fiatalember Sztankovszky Vendel 21 éves foglalkozásnélküli egyénnek mondta magát, de személyazonosságát semmiféle okmánnyal sem tudta igazolni. A rendőr a kapitányságra kisérte, hol az ellene lefolytatott nyomozás során megállapítást nyert, hogy Budapesten a Mossonyi-utcai kapitányI ság, a mezőkovácsházai főszolgabíró, | a közelmúltban közveszélyes munkaj kerülésért elzárásra ítélték, sőt 1923 évben a szegedi törvényszék lopás i büntette miatt 4 havi fogházra ítélte, j Békéscsabára hétfőn jött és az Andrássy-uton levő Kohn-korcsma udvarába ment, hol az ott kocsijával tartozkodó idősebb parasztembertől százezer koronát csalt ki azzal, kogy az üzlet alkalmazottja és majd később visszaadja. Minthogy az a feltevés, hogy lelkét más bűnök is terhelik, a rendőrség őrizetbe vette. A károst Kiveszky András 55 éves magyatbánhegyesi lakos személyében kinyomozták. Népművelés Szentetornyán Az iskolánkivüli népoktatás Szentetornyán a folyó tanévben is mint a múltban serényen folyik. Tizenhat előadás körültekintéssel, gonddal egybeállított tervezete készen van. Az első előadást Macher Lajos ig. tanitó nagyszámú hallgatóság előtt folyó hó 22-én tartotta a báró Eötvös iskolában, „A levegő és az időjárás" cimmel. Az előadást élénkítette Macher ig. tanitó növendékei által nagy hatással, kedves készültséggel előadott két színdarab: „Maradunk" irredenta „A nagymama születésnapjára" cimü két, illetve egy felvonásos játék. Hogy néhány órát kellemesen, nemes szórakozással töltött el a tulnyomólag nagyon szegénysorsu hallgatóság, bizonysága az a 159.000 korona, amit Macher igazgató felhívására önkéntes adományként adtak össze a „Tanítók Eötvös Alapja" javára. Megtagsdta az apját Hihágási eljárás indult a volt debreceni polgármesteri tithár ellen Debrecenből jelentik: Felsenfeld Ernő, a dicstelenül eltávozott polgármesteri titkár debreceni tevékenykedésének egyik kiemelkedő momentuma volt, hogy meghamisította bejelentőlapját. A rovatokba hamis adatokat irt be s többek között letagadta az apját s azt irta, hogy szegény Felsenfeld Ignác elhalálozott, holott ma is viruló egészsépnek örvend. Most azután a rendőrség kihágási ügyosztálya a hamis bejelentőlap miatt büntető eljárást indított Felsenfeld Ernő ellen. Az iratok már a budapesti rendőrségnél vannak, ahol kihallgatják Felmérit s ennek megtörténte után az iratokat visszaexpediálják Debrecenbe s ha ez megtörténik, ítéletet hoznak Felsenfeld ügyében. A büntetés a törvény értelmében 500.000 korona lehet. Miután a kihágási tárgyaláson a vádlottnak nem feltétlenül szükséges megjelenni, egészen bizonyos, hogy Felsenfeld gondosan kerülni fogja Debrecent s nem jelenik meg a tárgyaláson. Kecskeméten halálraítéltek egy gyujtogatót