Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-17 / 235. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIOEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Békéscsaba, 1925 október 17. Ara ÍOOO korona. Szombat VI évfolyam 237. szám Gróf Széchenyi Untai In magnis et voluisse sat est — tartja az ősi latin példaszó. Ha valamikor, hát azokban a zavaros időkben állotta meg helyét ez a mondás, mikor a kommunizmus bukása, illetőleg az oláhok kivonulása után minden erőre szükség volt, hogy a romok eltakarítása után megindulhasson az épitő munka. Ebbe a nemes munkába állította szinte egész férfias erejét 1920-ban gróf Széchenyi Antal, magával hozva egy történelmi név fényét, egy történelmi főúri család tiszteletre méltó hagyományait, saját ismereteinek és tapasztalatainak gazdag tárházát, egyéniségének vonzó erejét, a közélet tisztult felfogását, a közügyek\ ben áldozatkészségét és bőkezűségét. Egyike volt azoknak, akik legelőször ismerték fel a keresztyén nemzeti gondolat átfogó erejét. Az elsők közt volt, akik meg voltak győződve arról a megbecsülhetetlen fontosságról, melyet a Kőrösök vidékének nápe között a keresztyén nemzeti gondolatot politikai, gazdasági, társadalmi és közművelődési vonatkozásokban terjesztő, erősitő és fenntartó nyomdai és újságkiadó vállalat alapítása magában hordoz. Ennek a tiszta meggyőződésének adta tanújelét, mikor anyagi és szellemi tehetségeit felajánlotta a Körösvidék megalapítására. Ezt a támogató készségét mindvégig megtartotta. Akiknek volt alkalmuk vele a Körösvidéket érintő ügyekben tárgyalni, akár anyagiak, akár szellemiek voltak, azok a tanúim rá, milyen féltő gonddal figyelte a zsenge vállalat fejlődését, mily öröme volt a vállalat állandó erősödésében. És ha segítségre volt szükség, őnála a kérő szó sohasem talált süket fülekre. A Körösvidék sokit, nagyon sokat köszönhet neki. • De a róla való megemlékezés nem volna teljes, ha csak arról az önzetlen fáradozásáról szólnánk, melyet a Körösvidék megalapítása és vezetése körül kifejtett. Azt hiszem, nem csalódom, ha azt állítom, hogy az ő példaadása egyúttal utmutató sokak, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok számára abban a tekintetben, miként állithatja egy történelmi név viselője éppen ennek a történelmi névnek varázsát, továbbá saját anyagi és szellemi gazdagságát önzetlenül és tisztult felfogással az egyetemes nemzeti ügy szolgálatába. Mert hogy a keresztyén nemzeti gondolat — kisebb vagy nagyobb erővel — megerősödött a Körösök vidékén és hogy ennek a gondolatnak hívei és munkásai támadtak, ebben igen nagy az ő érdeme és igy kapcsolódik bele az ő munkássága — bár zajtalanul — a nemzeti élet folyamatába. Ma esztendeje tért meg a Mindenhatóhoz. Mi, akik szivünkön viseljük a Körösvidék sorsát, akiknek erőt a küzdelemhez a keresztyén nemzeti eszme tisztaságába és győzelmébe vetett hit ad, a mai gyászos évforduló napján ugy érezzük, nem mehetünk el szótlanul a frissen hantolt sir mellett. Miránk, népünkre nem muló emlék a mai nap hanem hosszú időkre szóló ujjmutatás S.J. ken üzérkedés szándékából rémhíreket terjesztenek, amelyek szerint az uj pénznemre való áttérésnél az állam bizonyos beváltási dijakat fog szedni. Ezzel szemben nagy megelégedéssel vették tudomásul a pénzügyminisz! ter tegnapi kijelentését, amelyben hangoztatta, hogy a pénz beváltása minden levonás nélkül történik és sem Hárbavész a külföldi kommunisták minden erőlködése Budapest, október 16. Az utóbbi napokban külföldön ismét olyan jelenségek mutatkoznak, hogy illetéktelen külföldi tényezők akarnak beavatkozni Rákosi Mátyás és társai ügyébe. Mindezek az akciók kudarccal végződtek. A porosz ország- I gyűlés elveiette a kommunisták indítványát, a cseh parlamentben napi- ! rendre tértek felette és a bécsi akciónak sem lehet jelentőséget tulajdoni- > tani, mert emögött Kunfi és Kéri Pál áll. A magyar kormány ezeket az ! akciókat nem veszi figyelembe, mert természetes, hogy Magyarország igaz- j ságszolgáltatási ügyeibe nem tűrhet semmiféle külföldi beavatkozást. Másfél millió korona kölcsönt kapnak a gazdák holdanként November 1-én Budapest, okt. 16. A pénzügyminiszter leiratban értesítette a jelzálogkölcsön folyósításában részesülő tizennégy pénzintézetet, hogy a záloglevélkölcsönök folyósítására szükséges összeg a rendelkezésükre áll. A mezőgazdasági kölcsönt a felvevőnek bármikor fel lehet mondani és záloglevélben visszafizetni. A kölcsön folyósítása az eredetileg 13 és fél százalékra tervezett szolgáltatások helyett 10 és fél százalék mellett fog történni, mert 86 és fél százalékos árfolyamon, 7 és fél százalék kamatozás mellett kerül kibocsátásra. A kölcsön törlesztése 35 éven át történik. A záloglevélkölcsönök folyósítására a következő pénzintézetek kaptak megbizaSenkit sem érhet haszon vagy károsodás az u] pénzrendszer bevezetéséből Szigorúan kiirtanak minden üzérkedést — Ellanyhult az érdeklődés a áradatának folytatása Budapest, okt. 16. A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt 10 órára tűzte ki a Ház. A hosszú szünet alatt az ellenzék állandóan hangoztatta, hogy ilyen hosszan a parlamenti szünetnek tartani nem lehet és hogy az ország nagy problémái megkövetelik a nemzetgyűlés összehívását; a nemzetgyűlés iránt már a harmadik napon mégis észrevehetően ellanyhult az érdeklődés. A képviselők közül csak kevesen a kölcsönt tást: Magyar Földhttelintézet, Hitelbank, Kereskedelmi Bank, Leszámitolóbank, Pesti Hazai Takarékpénztár, Magyar Országos Központi Takarékpénztár, Magyar Általános Takarékpénztár, Belvárosi Takarékpénztár, Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete és az Altruista Bank elnevezése alatt ismeretes Földhitelintézetek Országos Szövetsége. A bankoktól kapott információk szerint a kölcsönök nagyobbarányu folyósítása legkésőbb november 1-én már megindul. A napokban ujabb értekezlet volt, amelyen ugy döntöttek, hogy a gazdák holdanként átlag másfél millió koronát kaphatnak a hosszúlejáratú kölcsönből. fl valutareform vitája a Ház folyosóján ülései iránt — fl a tartózkodnak a képviselőház épületében, úgyhogy az ülést 11 óra előtt nem is nyithatták meg. A mai ülés napirendjén a tegnap le nem tárgyalt mentelmiügyek szerepelnek, valamint a korábbi interpellációkkal kapcsolatosan több írásbeli miniszteri választ fognak felolvasni. A folyosón a képviselők általában a valutareform kérdését tárgyalják. Rámutattak arra, hogy egyes vidékenyereség, sem veszteség abból senkit nem érhet. Hir szerint a kormány utasítást adott ki energikus intézkedések megtételére azok ellen, akik a nép hiszékenységét felhasználva, üzérkedés céljából rémhíreket terjesztenek. A nemzetgyűlés mai ülését 11 órakor nyitotta meg az elnök. Rátér a Ház a mentelmi ügyek tárgyalásának folytatására. Esztergályos János napirend előtt visszavonja tegnapi kijelentéseit, a melyeket Huszár Károly személyével kapcsolatosan sárvári beszéde miatt tett, majd bejelenti mentelmi jogának megsértését. Okvetetlenkednek a béosl kommunisták Budapest, október 16. Az osztrák kommunisták többezer aláírással ellátott memorandumot intéztek a magyar kormányhoz, amelyben kérik, hogy Rákosi Mátyás és a letartóztatott többi kommunisták ügyében ne statáriális, hanem rendes biróság ítélkezzék. Életben maradnak a kispesti osaládlrtás sebesültjei Budapest, okt. 16. A kispesti családirtás ügyében a kispesti rendőrkapitányság tisztviselői már tegnap délután megkezdték a sebesültek kihallgatását. A gyilkos férj kijelentette, hogy véres bosszút akart állni feleségén, mert elhagyta. A Szent István kórházban fekvő sebesültek állapotáról az orvosok kijelentették, hogy Flaxmajernek és feleségének állapota tegnap óta határozottan javult és most már bíznak felépülésükben. Özvegy Pozsonyiné állapota szintén kielégítő, ugy hogy néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat. A hatéves Kohn Hugó és a kétéves Kohn Ödön állapota rendkívül súlyos, de nem életveszélyes. Az idei termés értéke Budapest, okt. 16. A Pénzintézeti Központ jelentése az idei termés értékét 35 billió koronára becsüli.