Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám
1924-07-12 / 158. szám
Ara 1000 korona. Békéscsaba, 1924. julius 12. Szombat V. évfolyam 158. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. Főszerkesztő : VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő : MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K 9 legjobb íiebefeMetes fi külföldi kölcsön terve már teljesen megvalósult, fi külföldi pénzpiacok az egyes államokra előirányzott arányszámokat messze túlhaladva lejegyezték. fiz előre megkonstruált arányokon azonban semmiféle változtatást tenni nem lehet, ezért például az angol kötvénytulajdonosok a százszázalékos jegyzés ellenére is csak 50 százalék erejéig kapkatnak kötvényeket, fiz előre megállapított tervezet szerint a jegyzésben Magyarországnak is részt kell vennie bizonyos százalék erejéig s ezt az összeget a magyar társaáalomnak minden körülmények között le kell jegyeznie. Semmi kétség sem fér ahoz, hogy a magyar publikum ép olyan jó tőkebefektetésnek fogja felismerni a kölcsön belső jegyzését, mint a jegyzésben résztvevő többi külföldi államok s épen ezért a kölcsön nyilvános jegyzésrebocsájtása előtt volna egy pár buzáitó szavunk az ország gazáatársadalmához. fi fürgébb kereskedő és iparosérdekeltségek jó eleve észrevették a hazafias motívumok mellett a kölesönjegyzés kitűnő tőkebefektető értékét s érdekeltségeik, a TÉBE és a GYOSz utján, készséggel vállalkoztak a Magyarországra eső rész lejegyzésére. fi gazdatársadalom, sajnos, a Nemzeti Bank tőkejegyzésekor sem fedezte fel a jegyzés roppant nagy értékét s később megállapították, hogy a gazdák erejükhöz mérten abból nem vették ki a részüket. Igaz, hogy az akkori idők sok gátló körülményt torlaszoltak a gazdák elé, épen azért, amikor ezek a gátló körülmények már nem állanak fenn, jóeleve felhívjuk a gazdatársadalom figyelmét, hogy az akkor elmulasztottakat igyekezzék most pótolni a külföldi kölcsön ránk eső részének jegyzésénél, ami ismételjük: amellett, hogy hazafias cselekedet, elsőrangú tőkebefektetés is, tehát legelsősorban a gazdatársadalom javára is szolgál. fiz eddigi jelek szerint a Magyarországra eső rész feltételei semmi tekintetben sem maradnak alul a külföldi pénzpiacok számára nyújtott kamatozásoknak s ha az angol tőkések, akiknek nagyrészét épen a kisexistenciák tették, jó befektetésnek ismerték fel a magyar kölcsön jegyzését, a magyar gazdák sem aggodalmaskodhatnak. fi gazdatársadalom ma már számolhat az uj terméssel, bátran kalkulálhat tőkéjével s csak arra akarjuk figyelmeztetni, hogy számitgatásaiban, aggályaiban ne merüljön el annyira, hogy ez alatt más éráekeltségek megelőzzék őket a jegyzésben s ezáltal ismét kicseppenjenek egy ritkán mutatkozó jó tőkebefektetésbőI.Meg vagyunk győzőáve róla, hogy a magyar társadalom s elsősorban a magyar gazdák teljes erejükkel kiveszik részüket a 250 milliós kölcsön belföldi hányadának jegyzéséből, mert nem lehet rossz befektetés az, amelyben 100 százalékos túljegyzéssel szerepel Európa egyik legnagyobb nemzete, finglia s ugyanakkor a többi érdekelt államok is vetélkedve licitálták felül a részükre megállapított jegyzési összeget. Sz emigránsok rágalmazzál* Magyarországot a bécsi sajtóban Bécs, julius 11. A bécsi emigrációból hazatért Weltner Jakab felelősségrevonását Magyarország ellen kezdik kihasználni a külföldi sajtóban. Az Arbeiter Zeitungban, az Ábendben és a tegnapesti lapok egy részében sugalmazott közlemények jelentek meg, melyek szerint Weltner Jakabot egyenesen tőrbe csalták. Az emigrációban Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Garami Ernő csoportjai ugyanis annakidején mindent megmozgattak, hogy Weltner Jakab ne fogadja el a felajánlott amnesztiát, ne térjen vissza Magyarországba, hanem álljon be soraikba s küzdjenek együtt Magyarország ellen. Weltner Jakab esetét most ugy akarják kihasználni, hogy elriasztó példaként hasson azokra, akik a hazatérés gondolatával foglalkoznak. ; Megszűnik a helyettesállamtitkárság | Budapest, julius 11. Gyökeres változás készül a köztisztviselők stá! túszában. Megszűnik a helyettes | államtitkárság. R IV. fizetési osztályba kerülnek a miniszteri taná' csosok és miniszteri főtitkárokká 1 lesznek a titkárok. Szerb miniszterek a londoni konferencián Belgrád, [julius 11. (Avala) A | belgrádi kormány a londoni konferenciára szóló meghívás alapján az értekezletre Gavrilovics londoni meg| hatalmazott minisztert és Gyuriso szerb minisztert a jóvátételi bizottságban helyet foglaló képviselőjét küldi ki. E hó ZO-án lesz az ejtoernyőugrás bemutatása Előtte a CsiHőre fotballcsapatai A párisi olimpiász legújabb birei Paris, julius 10. A könnyűsúlyú birkózásban Keresztes (Magyarország) legyőzte Ronischt (Lettország), Kratochwilt (Csehországj, pontozással legyőzte Matúra (Magyarország). Kesznets (Olaszország) legyőzte Matúrát pontozással. Norvég Gaupsth legyőzte Szeszták csehet. — Páris, jul 10. (Havas) A nehézsúlyú szabad-' birkózásban Malmuszberg lervete az osztrák Meruliszát. Az osztrák Macke a francia Pariséit. — Páris, jul. 10. Az olimpiai birkozóversenyen a kis középsuiyban Wetzketen (Finnorsz.) győzött Varga (Magyarország) ellen. Radó (Magyarország) győzött Polis (Lettország) ellen. Corletti(OIaszorsz.) győzött Konyi (Magyarország) ellen pontozással. Az oláhok vád alá helyeztek egy magyar községet Kolozsvár, julius 11. Az oláh hadbíróság lázadás cimén vád alá helyezte Paptamás község tanácsát, amelynek tagjai tiltakoztak az ellen, hogy a jegyző a községi adóalap terhére oláh lapokra fizessen elő. Borzalmas tömeggyilkosság Kőszeg közelében Szombathely, juliu 11. Junius 30-án n kőszegi járásban levő Csák községben Sztrokai István gazda 3 fiát a pajtában átlőtt homlokkal holtan találták. R rendőrség a felmerült gyanuok alapján őrizetbe vette a három áldozat bátyját, Sztrokai Gézát és annak egyik kebelbarátját Torda Gyulát, akik azonban tagadták, hogy közük lenne a gyilkossághoz. Strokai Géza a fogságban megtört és vallomástételre jelentkezett. Elmondott*, hogy 3 öccsét Torda Gyula ölte meg BZ Ő segítségével. Tordát féltékenység indította a gyilkosságra, aki régóta haragban volt az egyik áldozattal. Lábujhegyen beosont- a pajtába, ahol nyugodtan aludt a 3 testvér. Sztrokai Géza villanylámpával rávilágított István nevü öccsére, akit Torda homlokon lőtt. R zajra felébredt a másik két testvér, akit Torda, hogy árulói ne lehessenek, szintén agyonlőtt. R beismerő vallomás után a két gyilkost beszállították a szombathelyi ügyészség fogházába. Néhány nappal ezelőtt a fővárosi és a vidéki lapokban egy közlemény jelent meg, mely szerint a belügyminisztérium betiltotta az ejtőernyős mutatványokat. A rendelet szerint a mutatványok a leugrókra rendkívül életveszélyesek és az izgalmas sport látása a közönségre oly rossz hatással van, hogy rendszerint a kordont áttörik s a nagy tumultusban könnyen szerencsétlenség történhet. A békéscsabai ejtőernyőugrást és a CsAK—„Előre" serlegmérközést mégis megtartják f. hó 20-án délután az alvégi legelőn. A mérkőzés 5 órakor kezdődik. Az ejtőernyőugrás bemutatása 6 órakor lesz. A sportünnepély iránt óriási nagy az egész megyében az érdeklődés, ugy, hogy az 5 es 10 ezer koronás jegyeken kívül a rendezőség 15,20 és 25 ezer koronás ülőjegyeket is ad ki. Ajánlatos a jegyeket mielőbb megváltani, melyek a következő 'helyeken kaphatók: Gesmey Soma, Engel Miksa, Fehér Flóris, Karácsony József, Dr. Gyöngyösi és Gruber könyvkereskedésében és a Körösvidék kiadóhivatalában. Ezenkívül a békéscsabai leányegyesületek tagjai árulják a jótékonycélu jegyeket vasárnap délelőtt a főtéren és délután a ligetben sétahangversennyel egybekötve. Kedvezményes mótorközlekedés a Kossuth-tértől a sportünnepély színhelyéig. Rendet a békéscsabai 10-ik honvédgyalogezred teljes létszáma s a m. kir. államrendőrség tartja fenn. Katonazene ésbüfférül gondoskodva van.