Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-07-12 / 158. szám

2 Kőrémrldék Békéscsaba, 1924 julius 12 Tüntetnek a Felvidéken a munkanélküliek Besztercebánya, julius 11. Ámult év májusában kétezer munkanélküli tüntetést rendezett Slavik zólyomi zsupán ellen. A tüntetőket a cseh csendőrség szétverte és a résztve­vők közül negyvenhármat bíróság elé állítottak. A besztercebányai tör­vényszék most tárgyalta ezt az ügyet és a vádlottak közül kettőt 2—2 hónapi fogházra itélt, a többieket pedig felmentette. Az oláhok félnek a krassószörényiharamia szellémétől Kolozsvár, julius 11. Megemlé­keztünk arról, hogy Krassószörény félelmetes haramiáját, Mantut egy Maiéi nevü gazdálkodó agyonlőtte. Jellemző, hogy a babonás oláh pa­rasztság milyen fanatikus módon hitt és hisz ma is Mantut szelle­mében. A lakosság javarésze egy kis pohár pálinkát tesz ki az ab­lakba, mert 8zt hiszi, hogy éjfélkor Mantu végigjár a falun és meg­kóstolja a pálinkát. A rablóvezér­nek a karánsebesi fogházban letar­tóztatásban levő bűntársaik semmi­képen sem akarják elhinni vezérük halálhírét. Folyton számítanak a se­gítségére és ebben a hitben állha­tatosan tagadnak. Borzalmas gyermekgyil­kosság Lajosmizsén Lajosmizse, jul. 11. Pár nappal ezelőtt a Lajosmizse határán húzódó egyik kukoricásban Pintér Teréz 12 éves kislányt halva találták a járó­kelők. Az elvetemült tettes a szeren­csétlen gyermeken először erőszakot követett el, majd puszta kézzel meg­fojtotta és a kukoricásba rejtette. A boizalmas bűntény nagy megbotrán­kozást keltett a községben. ' É t e " M 'ns-^ isry — Rendelet a hivatali munka­időről. A kormány a legközelebbi napokban rendeletet ad ki, amely­ben a szanálási törvény rendelke­zéseire hivatkozva és az ujabb lét­számapasztás lehetőségének biztosí­tása érdekében a főiskolai végzett­ségű állásokat betöltő tisztviselőkre nézve a hivatalos munkaidőt leg­alább heti 42 órában, a többi állá­sokra nézve heti 48 órában állapítja meg mindazokra a hatóságokra, hi­vatalokra és intézetekre vonatkozó­lag, amelyeknél a munkaidő eddig kisebb volt. — Ez év végével megszűnik a városgazdai és az alszámve­vői állás. A vármegye alispánja megküldte a városnak a belügymi­niszter rendeletét, mely szerint a miniszter teljesítette a város kédvi­selőtestületének kérelmét és bele­egyezett a városgazdai és alszám­vevői állás megszüntetésébe, de csak a folyó év végével. Így aztán még ez évben mindkét állás meg­szűnik. Mi van ma? 1924. julius 12., szombat R. kath.: Gaulb. János. Prot.: Izabella Napkelte: 4 óra 16 perckor, nyugta 19 óra 54 perckor 7 54). Holdkelte: 15 óra 22 perckor (d. u.) nyugta 0 óra 51 perckor (éjjel) Este 7 és 9 órakor mozielőadás az Apollóban. — Aranykoronában állapították meg a fémjelzési dijakat. (MTI) A pénzügyminiszter ma rendeletet adott ki, melyben a fémjelzési dija­kat aranykoronában állapította meg, még pedig a következőképen: arany­rudak és lemezek 200 grammig da­rabonkint 120 K. 200 grammon felül kg-ként 600 K. Ezüst tömbök, rudak és lemezek 500 grammig darabon­kint 150 K, 500 grammon felül kg-ként 300 K. Aranyáruk és huza­lok kg-ként 60, ezüstáruk és huza­lok kg-ként 6, aranyozott ezüst hu­zalok kg-ként 6 K. — A karcagi ref. főgimnázium sorsa. Karcagról jelentik: Mint is­meretes, a kultuszminiszter elhatá­rozta a többek között a karcagi ref. főgimnázium megszüntetését is. Ez a terv, amely megfosztotta volna Karcag igen nagy környékét a kul­túrától, igen nagy megdöbbenést okozott a karcagi és környéki tár­sadalomban. Mint értesülünk, a fő­gimnázium igazgatóságának küldött­ségjárása folytan a karcagi főgim­názium sorsa oda fejlődött, hogy a humanisztikus irányú iskola, mint reálgimnázium, továbbra is megma­rad, ellenben az egyháznak vállal­nia kell az eltartás husz százalékát' A református egyház ezt a külön­bözetet vállalta is. — Török hercegek Budapes­ten. Budapestről jeleutik: Törökor­szágban a legutóbbi esztendőben végoement események arra késztet­ték a régi dinasztia tagjait, hogy másutt keressenek maguknak mene­déket. A török hercegek Európa nagy városaiban húzták meg magukat, több török előkelőség pedig Buda­pesten tartózkodik. Ezek között van Vasib Alib és ifj. Vasib Alib csá­szári herceg. Az első unokaöcsse Abdul Kadétnak. Az Erzsébet pavil­lonban lakik két feleségével. Alib Vasib, a detronizált szultán veje a Gellért száljóban bérelt magának la­kást, ahol igen szerényen él. * Szülők figyelmébe ! A súlyos anyagi viszonyok miatt a tanköny­vek beszerzése óriási nehézségekbe ütközik az idén. Erre való tekin­tettel rnindan szülő saját érdekében cselekszik, ha a gyermekei számára szükséges tankönyveket már most előjegyezteti a „Kőrősvidék" könyv­kereskedésében. Minthogy a tan­könyveket kiadó budapesti vállala­tok csak korlátolt mennyiségben bocsájtanak ki a nehéz anyagi vi­szonyokra való tekintettel tanköny­veket, csak azokat a szülőket bizto­sithatjuk tankönyvszükségletük pon­tos és legjutányosabb kielégítéséről, akik a kívánt tankönyveket lehető­leg augusztus előtt eíőjegyeztetik a „Körösvidék" könyvkereskedésében. — Eljegyzés. Csok Endre elje­gyezte Balkö Ilonkát. (Minden kü­lön értesítés heiyett.) 2670 — Egy kereskedelmi iskolai érettségivel rendelkező fiatalember állást keres. Bővebbet a kiadóhi­vatalban. — Olasz katonák emléke Győ­rött. Győrből írják: Az olasz uri­nők tudvalevően már három eszten­dővel ezelőtt önként magukra vál­lalták, hogy gondozni fogják az Olaszországban elesett magyar ka­tonák sírjait. Viszonzásul a nemes cselekedetre Győr város hölgyei és polgármestere, Farkas Mátyás elha­tározták, hogy a győri temetőben nyugvó olasz katonák sírjainál julius 13-án vasárnap emléknapot rendez­nek. Az ünnep sorrendje a követ­kező : 1. Tábori mise a temetőben. 2. A vaggon- és gépgyár dalköré­nek gyászdala. 3. A polgármester beszéde. 4 Az olasz sirok megko­szorúzása. 5. Az olasz himnusz. 6. A magyar himnusz. — Közalkalmazottak figyel­mébe! A m. kir. pénzügyminisz­térium 5516—1924. ll. b. számú rendelete alapján értesítjük a t. köz­> szolgálati aikalmazottakat, hogyame­í nyiben 1924. évi május és junius j havi kedvezményes ellátási jegyek í zsir-, cukor- és sószelvényeinek bir­l tokában vannak, hogy azokat mi­\ előbb, de legkésőbb 1924 julius hó | 15 ig váltsák be, mert julius 15-ike ; után julius 31-ig csak az igényjo­* gosult által a budapesti központunk­nál székelt pénzügyminisztériumi ki­rendeltséghez intézett kérvényre nyert engedély alapján szolgáitathatunk ki kedvezményes árut. Ily engedélyeket • csak igen indokolt s nagyon kivéte­les esetben fog kiadni. Julius hó 31-ig bármely okból be nem váltott számszelvények érvényüket vesztik és azok helyett az igényjogosultnak készpénzváltságot sem fognak kapni. A Magyar Köztisztviselők fogyasz­tási, termelő és értékesítő szövetke­zete bíkéscsabai fiókárudája. — Állatbetegség. Gyula r. t. vá­ros területén a sertésvész fellépett. $ \ — Országos vásárok. A legkö­zelebbi országos vásár Vésztőn jul. 30-án, Szentesen julius 19. 20. és 21-én, Törökszentmiklóson julius 20-án lesz. — Növényvédelmi naptár. Nö­vényvédelmi nppíárt adott ki a rn. : kir. földmivelésügui minisztérium gyógy- és ipari-növény forgalmi irodája. A naptárt, mely havonként feltűntetve ad útbaigazítást a gaz­dának a növényi és állati kártevők elleni védekezésre Kadocsa Gyula és Kern H?rmann kiváló szakem­bereink irták. Kivonatos volna, hogy \ ezen jól megszerkesztett utmutató minden gazdának kezébe eljusson, mert az évenként sok milliárdra menő kár, mely a növényi és állati kártevők pusztítása révén előáll, csak ugy lesz elhárítható, ha az ily irányú szakismeretek kellőképen el­; terjednek. A Tiszántúli Mezőgazda­sági Ksmara erre való tekintettel igyekszik ezen könyv beszerzését és elterjesztését elösegiteni s a Ka­\ maránál példányonként 25.000 (hű­lj szonötezer) korona ellenében bárki ! már is megkaphatja. — Halálos esés a szénássze­kér tetejéről. Szentesről jelentik: Kiss Sándor szentesi gazdálkodó tegnap szénával rakta meg szekerét a réten és maga ült fel a szekér tetejére, hogy a szénát hazavigye. Útközben a szekér kereke kátyúba került és Kiss Sándor leesett a széna tetejéről, még pedig oly szerencsét­lenül, hogy a kerekek keresztül mentek rajta és oly súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítása után rövidesen meghalt. — Debrecenben betiltották a párbajt. Debrecenből jelentik : A ; debreceni gazdasági akadémia hall­í gaíói között a háborús évek után, j de különösen a mult évben renge­j teg párbaj folyt le. Még a legki­sebb összeszólalkozás is ürügyül szolgált a fegyveres elintézésre. Alig • mulí ei egy hét, amelyen négy-öt • párbaj elő ne fordult volna részben ; könnyebb, részben komolyabb sé­rülésekkel. Legutóbb a gazdasági | akadémia ifjúságának két vezető ' tagja között merült fel ilyen lova­! gias ügy, amelyet azután rendkívül súlyos feltételek mellett, bandázs nélkül, nehéz lovassági kardokkal vívtak meg. A párbaj az egyik fél ] igen súlyos sebesüiesével végzó­; dött. Ennél a párbajnál olyan sú­lyosak voltak a feltetelek, hogy a i felek csak rendkívül sok utánjárás ; után kaptak párbajorvosokat. A gaz­dasági akadémia igazgatósága végre i megsokalta az ifjúság párbajozásait és szombaton délelőtt hirdetményt te t ki az igazgatósági fekete-táb­lára. Nyomatékosan figyelmezteti az akadémia hallgatóit, hogy tartóz­kodjanak a párbajozástól, amennyi­ben pedig nem fogadnák meg az intő szót s a tilalom ellenére mégis párbajozni merészelnének, akkor minden további eljárás nélkül nyom­ban kitiltja az intézetből a párba­jozó feleket. — Merénylet a londoni oláh követ ellen. A londoni oláh követ­ségre beálli'.ott egy diák azzal az ürüggyel, hogy segítséget és tanácsot akar kérni a konzujtól. Midőn a kon­zulhoz belépett, revolveréből kétszer rálőtt és súlyosan megsebesítette. A diákot letartóztatták. — László László 6 évi börtönt kapott. Budapestről jelentik: László László „szuggesztív fenomén" több rendbeli még katonakorában elköve­tett lopás vétségével vádolva tegnap állott a katonai törvényszék előtt. A bíróság ítéletében bűnösnek mon­dotta ki László Lászlót a háború ideje alatt elkövetett szökés, egy rendbeli rablás, 10 rendbeli lopás I és 7 rendbeli csalás bűntettében és es ezért a súlyosbító és enyhítő kö­rülmények beszámításával 6 évi szi­gorított súlyos börtönbüntetésre ítélte. — Magyar templomokat kap­nak Kolozsvárott az oláhok. Ko­lozsvárról jelantik: A román kor­mány információja alapján a Vati­kán rendeletet bocsátott ki, amely­ben megállapítja, hogy Kolozsváron több római Kathoiikus templom van, mint amennyi szükséges. Egyúttal azt is megállapítja, hogy a görög kathoiikusoknak nincs elegendő tem­plomuk. A pápa ezért elrendeli hogy a kolozsvári római kathoiikus tem­plomokat a szükséges arányba osz­szák el egymás között a római és görög katholikusok.

Next

/
Thumbnails
Contents