Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) július-szeptember • 142-217. szám
1921-07-06 / 146. szám
2 Kérő&wiiéék Békéscsaba, 1921. julius 6. Mi van ma ? 1921. Julius 6., szerda Rkath: Izaiás pr. Prot: Ésaiás. Nap kél reggel 4 óra 9 perckor, nyugszik 20 (este 8) órakor. Hold kél reggel 5 óra 17 perckor, nyugszik 20 óra 19 perckor (este 8i9.) Este 19-30 (fél 8) órakor Keresztény Daloskör összpróbája. Este 20-30 (fél 9).órakor Szakváry Vilma táncestélye a Városi Színházban. j) békéscsabai bázhelyrendező-bizottság ülése Váratlan rendelet a bankbetétváltság beszolgáltatására (Budapest, junius 5.) A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amely szerint a bankok a betétváltság 80 százalékát holnapig (6-íg) tartoznak egyösszegben lefizetni. A rendelet váratlanul érintette a pénzügyi köröket. Ujabb indítvány a föld vagyonváltságának módosítására Békéscsaba, julius 5. Kedden reggel 9 órára gyűjtötte össze a város a békéscsabai házhelyigénylőket és a kijelölt házhelyek tulajdonosait, illetőleg bérlőit. Az érdekeltek (rokkantak, özvegyek stb.) valamennyien munkásemberek, akiknek mostanában van legtöbb elfoglaltságuk a határban. Nagyon káros eljárásnak minősítjük tehát azt, hogy a házhelyrendező-bizottság másfél órás késéssel ült öszsze, amiáltal az egész délelőttjét elvette a mintegy 250 beidézett érdekeltnek. Ilyen nagy dologidőben kenyérkereső munkásembereknek minden óra drága s ha hiába múlik el, nagy veszteség. A délelőtti ülés pedig igazán hiába múlott el. Mindössze annyi történt, hogy a bizottság elnöke felolvasta a beidézettek névsorát és hamarosan megállapította, hogy a jelentkezett igénylők legnagyobb része nem tarthat most számot házhelyre, mert a lejárt határidőn belül nem fizette le a törvényszabta előleget. Ezek majd a földbirtokreform végrehajtásakor újíthatják meg igényüket. A házhelyrendeletnek ezt az intézkedését helytelennek tartjuk, mert természetes dolog, hogy minden kispénzű ember vonakodik megtakarított, összekuporgatott vagy pláne kölcsönkért filléreit olyan telekre előlegül kifizetni, \amit még nem is látott. Ennek a sérelemnek a megtárgyalására természetesen most és itt már nem kerülhet sor. A paragrafus már készen van, már csak a végrehajtása van hátra. Miután dr. Láng Frigyes ügyvéd indítványára a kisajátítandó telkek tulajdonosai Sólyomi Lipótot, a Gazdasági Egyesület titkárát delegálták a bizottságba szakértőjükként, elhatározták a jelenvoltak az elnök indítványára, hogy délután 3 órakor helyszíni szemlét tartanak a kijelölt telkeken. HÍREK Csonka Magyarország — nem ország, Titokzatos gyilkosság Nagytétényben Vasárnap hajnalban a nagytétényi strandfürdő mellett Biró István halász kalapot talált, amely alatt Boros István budapesti bútorgyári igazgató írásai, névjegyei és kulcsai voltak. A kalap alatt hevert egy negyediv papiros, amelyen Boros István kezeirásával a következő sorok voltak feljegyezve : Boros Illés kedves bátyámnak, Budapest, Práter-utca 24. Tragikus helyzetemben közlöm veled, hogy a Gelb-cégtől jár még nekem 1920. évre 15,000 korona. Ha megkapod, a fele legyen a tied, a másik felét fizesd be az árvaszéknek Irma javára. Téged és az összes rokonaimat utoljára csókol szerencsétlen Pistád. Isten veletek, felejtsetek. A papírlap násik oldalán i degen kézírással a következők voltak : A rendőrségnek és Boros Illésnek, Budapest, Práter-u. 24. sz. Boros Istvánt a nagytétényi Dunába, a fürdő előtti karóhoz kötöttük és a vizbe fullasztottuk, mert ránk ismert és mi is ráismertünk és féltünk. Nem ütöttük, mert jó ember volt, hanem elvettük mindenét, de írásai itt vannak. Sajnáljuk. Lenin és Kun. 1921. jul. 2. A holttestet a budafoki rendőrkapitányság megtalálta a nagytétényi strandfürdőnél. Nyakán cukorspárgazsineg, amelynek másik vége a karóhoz volt kötve. Külsérelmi nyomok nem voltak rajta. A rendőrorvos véleménye szerint tizenkét órával előbb történt a gyilkosság. A halált fulladás okozta. Boros utoljára pénteken adott magáról életjelt, amikor Újpestről telefonált cégének. Azóta nyoma veszett. A rendőrség teljes apparátussal nyomoz. — Az ingatlan vagyonváltságról olvasunk egy kis siralmat egyik elterjedt gazdasági lapban. Azt fejtegeti benne irója, hogy mégis csak lehetetlen egy hold földre 3 mázsa buzaváltságot ráhúzni, mikor az mázsáját 1000 koronával számítva 3000 korona, egy hold föld értéke pedig átlag 10,000 korona. Kétségtelen, hogy a vagyonváltság nagyon súlyos teher a gazdáknak is, ha azt ugy állapítják meg, mint ahogy tervezik, de ilyen számítást talán még sem szabad az anélkül is megriasztott gazdáknak beadni. A föld mégis csak többet ér valamicskével, ha 1000 koronás búzát terem, mint egy mázsa buza tízszerese. Ha tehát 1000 koronás búzaárral számítjuk a váltságot, akkor ugyanilyen alapon kell a föld árát is számításba venni. Már pedig háború előtt, amikor 20 korona volt a buza, 1000 koronáért nem igen lehetett egy kataszteri hold főidet venni, tehát a föld ára több mint ötvenszerese volt a buza árának. Az 1000 koronás buza alapján tehát 50000 korona a föld értéke a hozadék alapján szá'mitva, aminek 3000 korona csak 6°A>-a. Minthogy pedig a vagyonváltságot Hegedűs búzában akarja meghatározni, a váltság a buza árával együtt nő, vagy esik és ha a buza olyan áru lesz mint háború előtt volt, akkor a váltság holdanként 60 koronára száil le, ami a föld l'JOO koronás békeárának megint legfeljebb csak 6%-a. Nem olyan kétségbeejtően súlyos tehát az a földvagyonváltság, ha mellette a betétváltság 15—20°/u-os, vagy az értékpapirváltság ugyancsak 15— 20%-os kulcsát is észrevesszük, amiért pedig alig vesztegettek szót az érdekeltek. (Budapest, julius 5.) Gadl Gaszton azt indítványozza a föld vagyonváltságáról szóló javaslat mc • dositására vonatkozólag, hogy a föld békeárának 3-szorosát vegyék alapul és ennek 15 százalékában állapítsák meg a váltság összegét. A tisztviselők kedvezményes ellátásának Megváltása (Budapest, julius 5.)Dr. Marschalkó közélelmezési államtitkár elnöklete alatt ma értekezlet tárgyalta a tisztviselők kedvezményes ellátásának ügyét. A kedvezményes ellátás pénzbeli megváltása előreláthatólag több lesz, mint 200 korona. A Tisza-per {Budapest, jul. 5.) A Tisza-per mai tárgyalásán Pásztor Árpád hírlapírót, Naphegyi Bertát, Pethes Béla hivatalnokot és Landau Ernő orvostanhallgatót hallgatták ki. • A vasút (Karcolatok a közelmúltból) (III. közlemény.) Ne vedd rossz néven kegyes olvasóm, hogy egy kicsit eltértünk a tárgytól. Talán érdekel is egy kis reminiscentia a nem is oly távoli múltba? de hát bizony már sokan vannak olyanok, akik mindezekről tudomással nem birnak s olyan kevesen akadnak (vagy senki sem), aki Csaba múltját feljegyezte volna s felelevenitné olykor egy kicsit. A városi levéltár rendetlenül, összevissza hányva hever a városháza padlásán — ha akadna is valami feljegyezve benne, azt nem fogja soha senki átkutatni. Pedig bizonybizony okosan tenné más is, ha egy-egy emlékét felelevenitné a múltnak s ha halottaiból feltámasztaná egy-egy volt szerepvivőnek emlékét, hisz' utóvégre azok voltak a község ügyeinek bölcs vagy nem bölcs vivői s a mi boldog elődeink érdemeket szereztek arra, hogy emlékük kegyelettel felidéztessék és megőriztessék. Ugy-e t. olvasóm! magad is látod, hogy minő egy vasútnak éltető, átalakító, felemelő nagy a hatalma egy város életében? és minő bölcs előrelátás vagy korlátoltság játszott közben arra, hogy egy város a szerencsét, esetleg a véletlent megragadja. Ha á Tiszavidéki vasút — szándéka szerint — elkerült volna minket, hol kullogna most valahol hátul Lsaba községe? Pedig hát mi sem voltunk mindig előrelátók, bölcsek és okosak, hanem egyszer-másszor tunyák is. Nem akarunk egyebet mondani, de ezt a szót fenntartjuk. Az „Arad-Csanádi Egyesült Vasutak" (ACsEV), mikor Békésmegyére is ki akart terjeszkedni, Békés-Csaba elöljáróságától is kért támogatást. (Akkor igy irták : Békés-Csaba). Mert hát a vicinális vasutak nagyobbrésze az érintett községek erős anyagi támogatására utaztak és szorultak is. Hét okos tervet készítettek. Az aradmegyei Ujszentannától, Eleken (talán Gyulán át is) Csabára, innen Csabától, a forgalomból teljesen kizárt termékeny nagy pusztákon és közbeeső falvakon át Mezőhegyesre. Indokolt bölcs és hasznos befektetésü tervezet. Nekik is jó, mert Csabán egy nagy központra futottak volna be, nekünk is jó, mert a csomópontot fejlesztették volna — és idegravitáltak volna be Arad- és Csanádmegye idegszálai, pénze és termékei. Hanem hát már akkor kezdett elbizakodott lenni Csaba, meg ki is öregedtek bölcs vezetőink és amint mondtuk, kissé törődötten, tunyákká is váltat. Uj kölcsönt kellett volna felvenni, holott eleink ettől irtóztak. Nem gondolkoztak oly léhán, mint a mostaniak, hogy terheljük meg utódaink utódait is, hanem csak odáig terjeszkedjünk, amit mi megbírunk. A gyerekeknek elég lesz az ő gondjuk is. Meg hát sok utánjárással, tárgyalással, irka-firkával is járt mindig az ilyen dolog, hát inkább akadékoskodtak, alkudoztak, kislelküek lettek és elbizakodottak voltak, hogy már van nekünk úgyis elég vasutunk, majd engednek, az ő érdekük, denique a vége az lett, hogy az ACsEV szépen meggondolta, itthagyott bennünket s elment Kétegyházára s ott csinált magának központot nagy örömére azoknak a községeknek és nagybirtokosoknak, köztük József főherceg is, akik szívesen áldoztak, hogy az uj vasút az ő földbirtokaikon keresztül vonuljon. Óh szerény, kegyes olvasó! vess keresztet magadra, nehogy megsértsd apáink emlékét, de vésd mélyen emlékedbe, hogy közügyben jól fontold meg mindig, mit és hogyan cselekszel! és ne gondolj mindig csak a jelen nehézségeire, de a jövő áldásaira is, ha azt akarod, hogy áldott legyen emléked! És áhitattal imádkozzál: Szabadíts meg minket a gonosztól, a protekciótól és korrupciótól! mert közügyben a Te egyéni hasznod lehet, hogy soha el nem muló átkot hozhat porladó fejedre, s gyalázatot emlékedre ^ Nyugodjék békében ACsEV gócpontja Kétegyházán, amit elődeink elhibáztak, mi azt keskenyvágányu cérnaszálakkal ki és befoltozzuk 1 és ma már örülünk az AEGV-nek is. És Békéscsaba mégis nagy lesz és akkor nem fogják variálni Csaba, B.-Csaba, Békés-Csaba, Békéscsaba, hanem nagyszerűen — Nagycsabának fogják nevezni. Ugy legyen! FAFK