Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám

1920-08-12 / 110. szám

Békéscsaba, 1920. augusztus 12. Csütörtök I. évfolyam 110. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István-tér IS. szám A szerkesztőség telefon száma: 60 Független keresztény politikai napilap Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér Zokognak a végek harangja! Amikor kísértetiesen sötét, fekete éjszaka, váratlanul megkondítják, félreverik a harangokat s érces szavuk belekiáltja a halálos, kriptái csöndbe, hogy árvizveszedelem fenyeget, pillanatok alatt kigyúlnak a mécsek, megmozdul a falu és az álmában megbolygatott ember eszeveszetten rohan a határba töltést lapátolni, gátat kötni, felvenni a harcot a gyilkos, rabló ellenséggel szemben, amely ugy jött, miként a tolvaj, észrevétlen s akárcsak az árnyék, orozva támadt rá a házra, a kertre, a szénafüdiilőre, az uraság fényes, kincseket érő kastélyára s a zsúppal, szalmával fedett egyszerű; fehérre meszelt zsellérlakásokra. Aztán odakünt kezdetét vesfi a verejtékes munka . . . követ szakit minden csákány, földet tép az ásó, fákat dönt halomra a fejsze ... és az ellenség, a betörő betyár kénytelen nagy lármával visszavonulni ismét füzek között kijelölt egyenetlen medrébe, mert erejét megtörte az, akinek vagyonát, életét megsemmisítéssel fenyegette. Tehát, ahogy megkondul a harang, fegyvert fog a tulajdonos, a birtok gazdája. Mind kiveszi részét a harcból. Versenyre kél. Az aszszonyt, a gyermeket se hagyja 'hon. Szalad ki az utcára, igyekszik a töltésre, mint vadállat szokott menekülni a lángokban álló erdőből, mert az övét, a sajátját kell megmentenie. Tudja, hogyha az elveszett, koldusbotra, vándortarisznyára jut és éhesen, kilincselve lesz kénytelen majd bebarangolni ezt a förtelmesen ronda, mocsokba és vérbe temetkezett szomorú világot. A Poprád völgyében, a komáromi erődben, Zentánál, Munkács felett, Vajdahunyad hires várában, hollós Mátyás szülővárosában, Kolozsváron, a brassói fekete templom tornyában és a csiki havasok között immár több, mint másfél esztendeje sírnak . . . zokognak szüntelenül a gyászba öltöztetett magyar harangok. Azt üzenik, hogy az utolsó itélet rémsége, a kétségbeejtő végelpusztulás, az örök megsemmisülés veszedelme fenyegeti nem a magántulajdont, nem a falut, hanem a hazát! Érted nyomorult, önző bestia . . . A hazát, ezt az ezeréves tölgyet, amelyet annyi súlyos fejszecsapás nem volt képes kiirtani, most féreg őrli, rágja, vakond emészti meg a gyökerét és te hitvány ölbe tett kezekkel nézed végig egy igazságra, jogra, századok alkotmányára felépített nemzeti egységnek a halálos vergődését, a borzalmas drámát, mintha csak a mozivásznon röpülne tova egy kép, egy kigondolt Fantomás regény, '. . . még csak meg se rezzensz . . . nem ragadsz kapát, csákányt . . . nyugodtan alszol puha vánkosodon és számolgatod még álmodban is a felebarátaid, a veled közös vérből való embertársaid bőrén összeharácsolt, eltitkolt millióidat. Mit törödsz te azzal, hogy a végek mit is üzennek, hogy körülötted csupa jajj, csupa szenvedés, börtön, akasztófa és hogy több, mint másfél esztendeje „segits"-et kiált füledbe vasravert testvéred. Neked nincs Szükséged óbégatásra, az éhséget hirből ismered, a bujdosást valami kéjutazásfélének tartod, a kapunyitogatást passziónak. Megszokásból járod a templomot, de hazudsz bitang, ha azt hirdeted, hogy az Istenfélelem és tisztelet parancsolt az oltár elé, mész, mert hát valamikor, nem is olyan régen, még nagyon sok volt nyakad körül a kamat s akkor mindennap első köteles látogatásod ottan róttad le, ahonnan segítséget vártál a magad és nyomorúságod számára. Emlékszem, abban az időben, ha e szót ajakadrá vetted, hogy „haza", önkénytelenül föveget emeltél, ha testvéred ócska, ZSÍPOS kalappal a kezében megállott előtted, nem tudtál addig tovább haladni, mig pár fillérrel ki nem békítetted a lelkiismeretedet, ha éhező kopogtatott be hozzád, megfelezted egyetlen, talán utolsó falatodat, ha arról volt szó, hogy ellenség fenyegeti a magyar hazát, ökölbe szorult a kezed és képes voltál vért és életet áldozni . .*. aztán ma . . . Teremtőm, mennyire megváltozott a te dédelgetett néped, miiyen más, idegen ruhába bujt és milyen uj haszontalan, hitvány, gonosz szívvel cserélte fel azt a régit, azt a becsületes, tiszta, nemesen érző szivet. Hát igy elfajult a magyar, igy elkorcsosult a nemes turáni faj? Hol van . . . Hova tünt. . . merre vonult el az a boldog idő, amikor a Kárpátoktól le az Adriáig ugy éltek itt milliók, mint egy nagy, tiszteletreméltó család, amikor a szomszéd nem tudta ridegen végignézni a barátja éheiipusztulását s annak a könyei, a másik nyomorultabbnak a panasza, zokogása kínozta, gyötörte a szivét és elrabolta felebarátja szenvedésé az éjszakai nyugodalmát. Mibe temetkezett el a csodák legendás világa, miért állott meg a történelem, mért csak minálunk akarja örök nagyheti gyászos szomorúságban megvárni az utolsó ítéletet az ember. Miért nem készül itt mindenki húsvétra, feltámadásra. Testvérem ! Felebarátom ! Fehér deszkák között, bilincsekbe verten, koporsóban fekszik mindnyájunk édesanyja, a magyar haza! Följegyzi az irás, hogy halálos ellenségek is kibékültek a közös halott teteme felett. Add ide a kezedet és ... és öleld kebledre az én szomorú, bánatos fejemet. Mindent megbocsájtok. Éhezni hagytál, talán nem akartad, kikerültél az utcán . . . más irányban volt elintézni valód. Bezártad házad ajtaját, mikor a kilincsen zörgettem . . . nem is voltál otthon. Istentagadónak csúfoltalak.... hazudtam. Az én vétkem ... az én bűnöm a rövidlátás. Hiszen te épp ugy hallod a végek harangjainak zokogó lármáját, mint a többi az a sok... sok tűrő, csodás apostol. Add ide a kezedet ... és ... és bocsásd meg nekem a kíméletlen hangot, de beteg a lelkem s nem is találok sehol addig nyugodalmat, amig tudom, hogy a végek harangjai nagyheti gyászos szomorúságot hirdetnek. Gyere . . . jöjj! Állítsuk meg azokat a harangokat. Hiszen másfél esztendeig elég volt halotti zsolozsmát hallgatni. Ha te is akarod és mindnyájan akarni fogjuk, reánk virrad a várva-várt húsvét, csak akarni kell, mert jegyezd meg, ha sokáig tart még a gyász soha . . . de soha többet nem lesz tavasz, kikelet és nyár ebben a szomorú, szép magyar hazában. Ne titkold. Könyeket látok a szemedben, ugy-e te is sírsz. Mást nem is tehetsz. Hiszen neked is édes anyád az, aki most kiterítve koporsódeszkák között fekszik. Én azon az uton fogok haladni, előre törni, amely a végek felé visz. Menjünk együtt ugy, ahogyan a napkeleti bölcsek mentek akkor réges-régen az esthajnali csillag után. Mire megvirrad, oda érünk. S meg fogod hallani és látni kibékített testvérem, hogy a bihari hegyen tul a húsvéti harangszó fog minket köszönteni és ha összetartunk, nem lesz a magyar földön soha ... de soha többet gyász, fájdalom . . . nagypénteki szomorúság, keresztjárás és feketébe öltöztetett Golgotha. Jer! . . . Kövess! Állítsuk meg azokat a zokogó harangokat! Gyarmath B. János. Egész Európa Amerikának tartozik Svájc 25 milliós kölcsöne — A magas kamatlábak — Hogyan gazdagszik Amerika 7 Bécs, augusztus 11. A világháborúban pénzügyileg is tönkrement európai államok a jelenlegi pénzügyi krízisben hallatlanul eladósodtak., Svájc rövid idővel ezelőtt 25 millió dollár kölcsönt vett fel az Egyesült Államoktól és pedig a lehető legzsarnokibb feltételekkel. A szerződés szerint Amerika a kölcsönt az első 10 év után egészben vagy részben felmondhatja, Svájc pedig az egész időn át 3 százalék kamatot fizet. Hasonló feltételekkel Franciaország 30 millió, Románia 12 millió, Szerbia 3, Olaszország 26 millió dollárral tartozik az Egyesült Államoknak. Olaszországban Amerikának több száz millió dollárja hever és ezt a hallatlan összeget aligha kapja vissza többé. A nagy vizeken tuli aranybánya tehát egész Európát az arany csápjaival tekerte körül és remény sincs arra, hogy ezek az államok az állandó amerikai nyomástól megszabaduljanak. A háborús nemzetek közül egyedül Magyarország és Németország az, amely eddig kölcsön dolgában nem szorult Amerikára. Ez annál is nagyobb előny, mert nincs adva az a veszély, hogy az idegen tőke kézrekeriti országunk kincseit, köztük a legnagyobbakat: az iparvállalatokat. Felelősségre vonják a blokád hőseit Fimmen, Tomschik, Forstner a szószban — Munkanélküliek gyára volt a bojkott Bécs, augusztus 11. Az osztrák szakszervezeti tanácsok augusztus 9-én Bécsben nagygyűlést tartottak, hogy az éhségzár feloldásával kapcsolatban megbeszéljék a Magyarországgal szemben követendő viselkedési módot A gyűlésen élesen kifakadtak a bojkott amsterdami és bécsi rendezői ellen, ugy hogy a jelenlevő Tomschikot meg is verték volna, ha idejében nem távozik. Elhatározták, hogy mind a három bojkottvezért feljelentik és bírósággal vonatják felelősségre,'az állam rendje ellen elkövetett bűntény címén. Megállapítást nyert az is, hogy a bojkott tartama alatt csak Bécsben nyolcezer munkás vált munkanélkülivé, mert a gyárak nem dolgoztak oly intenziven, mint annakelőtte.