Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-21 / 9. szám
Könyvjelző emberek is, akik elősegítették a dolgokat. Mindenekelőtt Vincent Sabíkot tudnám említeni, ő magyarul nem tudott, de sok mindent olvasott a magyar irodalomból német fordításban, s nem gördített akadályt a szlovák megjelenés elé, ha éppenséggel olyan műről is volt szó, amely ideológiailag nem teljesen felelt meg. Konkrét esetem vele: ő mentette meg a zúzdától Kertész Ákos Makraját, amely az 1979- es szlovák kiadás előtt már megjelent németül, s ennek alapján meg tudta a megfelelő helyen védeni. Ez a könyv nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy azelőtt az 56-os eseményekről szlovákul csak hivatalos politológiai írások jelentek meg, s nemzedékem szlovák írói - Jaros, Mitana, Dusek - először a Makrából kezdték egyáltalán sejteni, mi is volt a valódi helyzet. Pult alatti áruként szétkapkodták. Ez az eset a cenzúra különös működését is példázza... Rekonstruálná, hogyan folyt bele a cenzúra már az engedélyeztetési folyamatba? Az külön hivatal volt, ügy hívták, hogy sajtófelügyelőség („tlacovy dozor"). Tehát: a könyv megjelenését a Kiadói Főigazgatóság engedélyezte, a kérvényhez először nem kellett csatolni a lektori véleményeket, azt csak akkor kértek, ha valami nem tetszett nekik, sőt néha külön is lektoráltatták. Majd ennek alapján rátették az engedélyre a pecsétet — vagy nem. A kiadókon belül pedig különböző volt a helyzet. Először is működött az öncenzúra. Az öncenzúrának pedig nem volt határa. Benne volt a mondatokban. Lajos Grendel „A Grendel-fordításaim — az hosszú mese. Lajossal A. Nagy Lászióék pozsonyi alsódűlői lakásán találkoztam, már akkor felfigyeltem rá, fordítottam is egy elbeszélését. Később rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, lefordítottam az Éleslövészetet, majd a Galerit, az Áttételeket Lajos kéziratban hozta el. Annak kicsit pesszimista volt a kicsengése, ezért az volt a véleményem, hogy csak úgy adható ki, ha hozzácsatoljuk az előző kettőhöz. Az engedély csak a két regényre volt meg, a Kiadói Főigazgatóságon Sabík azt mondta, tegyük be az Áttételeket is, a papírokra pedig ne írjunk semmit. Közben az Éleslövészet francia kiadása is felmerült, ebből persze megint baj lett, a minisztérium szuperlektorokat bízott meg a szlovák kiadás felülbírálásával, Milos Tomiik véleménye segített, hogy végül engedélyezték a könyvet. Én meg szerkesztőként azon voltam, hogy a szlovák fordítás pár nappal hamarabb jelenjen meg, mint a francia. A nagy csata csak ezután következett. Az Áttételeket javasolták Madách-díjra, a zsűriben voltam Rudi Chmellel együtt, ám volt ott egy harmadik is, aki felszólalt, hogy neki ideológiai kifogásai vannak. Grendel nem kapta meg a Madách-díjat. Chmel mindenesetre a könyv néhány példányát szétosztotta szlovák írók között. Elkezdtek telefonálgatni — például Smatlák, Minác —, hogy a fordításhoz biztosan nem tettem-e hozzá valamit. Végül Grendel Lajos megkapta a Szlovák írószövetség prózadíját, az Áttételek 1985 legjobb szlovák prózája lett, én pedig a fordításért a Holly-díjaf. Szóval, az illető akadékoskodó visszakapta szépen, de a háttérben nagy küzdelem folyt. Aztán jöttek az elbeszélések, akkortájt — úgy látszik — én is jó passzban voltam, mert ezekhez a fordításokhoz ma sem tudok hozzátenni semmit. Összesen vagy tíz könyvét fordítottam. Az utolsó a Mátyás király New Hontban című, s ebben az évben még a Tömegsírnak és az Éleslövészet új kiadásának kellene megjelennie."
