Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-24 / 8. szám
1? Könyvjelző Japán gulyás, avagy úton lenni boldogság... Eperjesről indul útnak a vándor; hogy megfesse egy ellentmondásos világ pikareszkjét Az ezredforduló szlovák nyelvű szépirodalma nagybeteg — olvastam nemrégiben egy hazai irodalomesztéta megjegyzését a világhálón —: hiányzik belőle az eredetiség a kreativitás, a lelkesedés és az ifjúi hév. A fiatal szerzők egytől egyig depressziósak; hajh, mivé is lett a hatvanas évek nagy fellobbanása... ? Szellemi impotenciával állunk szemközt - jegyzi meg a fent idézett gondolatok szerzője a továbbiakban — a sikertelenségtől vagy a csődtől való félelem hatja át a legtöbb, a kilencvenes évek kezdetétől napjainkig kínnal-keserwel szült alkotást, ne csodálkozzunk tehát, ha ez a csőd be is következik. A szerzők további problémája, hogy nem sajátították el az írás mesterségét, úgy akarnak „irodalmat csinálni", hogy alapvető fogalmakkal, módszerekkel nincsenek tisztában. Valami forradalmian újat akarnak véghez vinni anélkül, hogy tisztában volnának az alkotás technikájával, a Tisztelt Olvasónak pedig főképp azt lehet felróni, hogy nem szól: valami nincs rendjén, a könyvek döntő többsége élvezhetetlen. Az irodalom így a hátára fordult bogárhoz válik hasonlatossá — rűgkapál, ám lábra állni s haladni nem tud. Az ezredforduló irodalma olvashatatlan, olyan, mint a félkész gulyás. Érdekes az esztéta tényszerű hozzászólásának befejezése, melyben rámutat, hogy bár 1989-ben megszüntettük a cenzúrát, s ezzel a szocialista realizmus vörös csülaga is leáldozott, úgy tűnik, nincs mivel kitöltenünk az irodalomban keletkezett űrt (megjegyzem: űrnek és zűrnek azóta is bővében vagyunk). A sarkalatos kérdés tehát ekképp hangzik: milyen tartalommal töltsük ki a hirtelen nyakunkba szakadt szabadságot? A vándor beindul... „Bottal s öreg kutyámmal indúltam hazulról. / Dalolva mentem és torkom nem únta még az országút fáradságos énekét.'' — kattantak be automatikusan Szabó Lőrinc 1921-ben papírra vetett, A vándor elindul című versének kezdősorai, miután végeztem Dusán Simko Japán díván című könyvének „első olvasatával". Simko, aki a magyar irodalomkedvelő közönséget a Kassai maraton című elbeszéléskötetével és Esterházy lakája című regényével lepte meg, egy délután megdöntötte a kortárs irodalom és a halódó bogár közötti párhuzamról szóló fent elemzett elméletet, bizonyítva, hogy Márai után is van élet az irodalomban — legalábbis, bizonyos műfaji határokon belül. A Kassán született, jelenleg Bázelben élő szerzőről illik tudni, hogy 1968-ban emigrált Svájcba, majd befejezve földtani tanulmányait a világ számos szegletében megfordult. Kutatóként jutott el a Távol-Keletre, ahol az ásványtanon kívül főképp a világok együttélését tanulmányozta. Olyan világokét, melyek látszólag ugyan letűntek már, ám néhány helyen - így Hongkongban és a felkelő nap országában, Japánban — tovább élnek. Egészen pontosan: tovább éltetik őket, hiszen a több évszázados elszigeteltségben élő, abból kitörő és a világ harmadik gazdasági nagyhatalmává előlépő japánok továbbra is ügy ragaszkodnak hagyományaikhoz, mintha a jövőjük függne attól, hogy átmentik-e a tegnapot a holnapba. Meglehet, igazuk van; egész történelmük, filozófiájuk és életfelfogásuk a múlt iránti határtalan és feltétlen tiszteletre támaszkodik, s a történelem eddig őket igazolta... Új perspektívával gazdagítja ezt a világok közötti utazást Dusán Simko hőse, Jakab, a dekadens Nyugatról a rohamosan fejlődő Távol-Keletre vetődő vándor, aki a megismerés más útját választja; rá-Az irodalom így a hátára fordult bogárhoz válik hasonlatossá — rúgkapál, ám lábra állni s haladni nem tud... csodálkozásában ott a kétkedés, a készen kapott, megingathatatlan igazságok pedig kérdések megfogalmazására sarkallják. A Japánról alkotott kép így igazán élénk árnyalatokban elevenedik meg, néhol ki sem mondott, a sorok közt bujkáló társadalomkritikával kiegészítve. Mert a pikareszk már csak ilyen. Ingatag és ingathatatlan „Az első földrengést úgy várta, mint valami cirkuszi attrakciót — ehhez képest ideges remegésként érkezett el, majd vibrációvá fokozódott, a Tokiói Egyetem olvasótermének bádogasztalán meginogtak a stószba rakott könyvek, és ugrálni kezdtek a tollak meg a ceruzák. Jakab figyelte a kölcsönző alacsony pultja mögött ülő két könyvtárosnőt. Az egyik szó nélkül lehajolt, és odanyüjtott kolléganőjének egy sárga védősisakot. A csülogó műanyag sisakon látszott, hogy még senki nem használta. Jakab radírja volt az egyetlen tárgy, amely mozdulatlan maradt: nyilván nem illetődött meg kellőképp a Japánt átszelő tektonikus császármetszéstől — a Fossa magnától —, az ismert védjegy feltartott ormányú elefántja volt rápecsételve, alatta a felirat: Made in Germany." A világ ingatag és megingathatatlan jelenségeinél maradva, Simko
