Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-24 / 8. szám
keserűn tréfás korrajzának főhőse olyan metafizikai fogalmakon keresztül próbál bemutatni egy rohamosan változó világot, mint az állandóság és a múlandóság. Aki szereti az ez irányba kifuttatható gondolatsorokat, bizonyára élvezettel fogja olvasni Jakab töprengéseit, meglátásait arról, hány rész hazugságból és hány rész őszinteségből áll össze az a világ, melyben az elsődleges cél a tekintély kivívása és megőrzése, vagy éppen a ranglétra megmászása. Japán hétköznapjai és ünnepei egyaránt rítusokból állnak össze, melyekben minden rezdülésnek, mozdulatnak, ki nem ejtett szónak is óriási jelentősége van. Aki a semmittevés, nem-hatás füozófiájának gyakorlását választja életcéljául, óhatatlanul ellentmondásokba keveredik, melyek meghasonlásokhoz vezetnek, hiszen a szamurájok, gésák és vándor szerzetesek kora rég véget ért. S véget ért vele a nagy, pátosszal teli érzések kora is; amit oly görcsösen vigyáznak, egy régi világ karikatúrája, mely nem is külsőségeiben, mint inkább megélésének módozataiban volt érdekes, becses. Keresd a nőt, ...s ha megtaláltad, felejtsd el - sarkítható Simko művének másik fontos mozzanata, a szerző a társadalomrajz hátteréül ugyanis egy szerelmi történetet választott. Jakab és Szunkió szerelmét kis iróniával soha be nem teljesedő, ámde mindvégig reményteljes rügyfakadásnak is nevezhetném, de azzal, hogy a sors — vagy valamely felsőbb hatalom — játékot űz velük, a két szereplő mindvégig tisztában van. Bizonyos mértékig sablonos a történet, hiszen a két különböző vüágból jött, más-más értékrenddel, életszemlé...rácsodálkozásában ott a kétkedés, a készen kapott igazságok pedig kérdések megfogalmazására sarkallják... lettel felruházott szereplő esetében a kapcsolat csakis kudarccal végződhet — miképp az már az űrilányról és a szegénylegényről (vagy fordítva) szóló regényekben történni szokott. Mégis tanulságos végigkövetni ezt a szálat, mivel a szerző mestere a mesélésnek, s a látszólag jelentéktelen momentumokat is úgy jeleníti meg az olvasó előtt, Könwieliő hogy az már a lélektani regény határát súrolja. A világok összeférhetetlenségéről pedig csak ennyit: „Jakab (halkan): - Ad maiorem Dei glóriám. Szabadon a furfangos kópé, Szent Ignác szerint, de erről te, Szanae, semmit sem tudsz, a college-ban nem tanultok latint, csak az ójapánnal gyötritek magatokat. Ha nem védett volna meg a mongoloktól a tájfunotok, és nem választott volna el a tenger meg a beláthatatlan távolság a falánk és sóvár Európától, hanem kannibálok lettetek volna — nyam-nyam, ma saját kargókultuszotok lenne, mint az Uj-Hebridák lakóinak. Úgy ám, a Mitsubishi helyett rövid sortban állnátok a tengerparton, és várnátok, Giuseppe Arcimboldo: Éva az almával. Olaj, 1578. Bázel, magángyűjtemény míg megjön John from America, haha-ha. Persze kézen állva is lehet meditálni, és közben buddhista szutrákat mormolni." Mikor jó a vége? Mindent egybevetve azonban nem állíthatom, hogy Dusán Simko könyve a pesszimista, borúlátással, sőt depresszióval áthatott, egyre sokasodó alkotások sorát gyarapítaná. A feszültséggel teli téma feldolgozása könnyed — lehet, hogy az évekig Japánban vendégeskedő szerző a zen filozófiájából is magába szívott valamit. Elismeréssel kell nyüatkoznom a mű fordítója, F. Kováts Piroska munkájáról is, aki az írásom elején említett két másik Simko-kötet magyar nyelvű megjelentetéséből is aktívan kivette részét; fordítói munkáját Madách-díjjal jutalmazták. Japán hangulatánál és az 1921. évnél maradva, álljon itt Márai Sándor Japan kertjének egyik gondolata, mely szerintem Simko művét, hozzáállását és könyvének hangulatát egyaránt hűen idézi: „Li visszament ..., s nyugtalan írással írt egy anzikszét arról, hogy ott sem jó az élet. De a japán kert emlékét itt hagyta; s nekem különös örömöm telik benne, hogy hozzányúljak néha, mert előkelő játékosságával úgy hat reám, mint minden hiú földi lény egyetlen szimbóluma." Részlet a regényből A frottírtörölköző alatt egyik kezével lehántotta magáról a fürdőruháját, a másikkal a mellére szorított törölközőt tartotta. A ßrdöruhdt szorosan összehajtogatta, letette maga mellé, és apró tenyerével kinyomkodta belőle a vizet. Jakab nézte Szanaét, szinte gyermekien törékeny testét. Szanae ültében átfogta a térdét, és felpúposította a hátát, mint a macska. Széles arcát hegyes térdére támasztotta. Kibomlott haja így a bokájáig ért. Jakabot öccsére emlékeztette a balatoni családi fényképeken. Akkor ott édesanyjuk fényképezte őket. Egy Leicával, anélkül, hogy tudta volna, mekkora értéket tart a kezében. Evekkel később Jakab megtudta tőle, hogy a fényképezőgépet egy Samoljovic nevű fogorvostól vette, aki negyvenhétben — Jakab számára akkor ismeretlen okból — családjával együtt elköltözött Eperjesről az ígéret földjére. Szanae most úgy ül itt mellette, mint az öccse, Pali, csak kisebb a lába, és keskenyebb a háta. Az összes fennmaradt családi fényképen, mely a balatoni strandéletet örökíti meg a siófoki motelban, Pali gyümölcsöt eszik: almát, szőlőt, vagy zamatos őszibarackot. Jakab odanyújtott Szanaénak egy körtét abból a felséges fajtából, melyet csak a japánok termesztenek. Kavamotónak mindig gondja volt rá, hogy a hajón elegendő gyümölcs legyen. Szanae mohón beleharapott, a leve végigfolyt kerek álián. Pontosan úgy, mint Jakab öccsének, Palinak anyjuk megsárgult, fogazott szélű fényképein. Anyja minden adandó alkalommal megmutatta őket az ismerőseinek. Nagy piros bugyellárisában, más „sikerült" fényképek mellett természetesen magánál hordott egy Siófokon készültet is. Szanaénak is rajta kell lennie azon a fényképen mint a háttérben álló kislánynak, kidugott hassal és homokvödörrel a kezében. Szanae nekivetette a hátát Jakab térdének és felajánlotta, hogy elmond neki egy mesét. — De csak ha megígéred, hogy nem fogod unni. ...egy régi világ karikatúrája, mely nem is külsőségeiben, mint megélésének módozataiban volt érdekes, becses... Lőrincz Adrián
