Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-24 / 8. szám
Könyviéiig Bicska, ekeszarv és acéltoll Újkori mítoszok korát éljük, legendák is születnek. Talán a gyorsuló idő és a száguldó események feltételezik, hogy a múlt némely dolgai különös jelentőségre tegyenek szert, naggyá és egyedülállóvá nemesülnek, néha mármár heroikussá válnak. Szinte mindegy, győzelemről van szó vagy éppen bukásról, történelmi tényről vagy emberi léthelyzetről, eredményekről vagy sérelmekről. Az irodalomban is meghonosodott a tendencia, elburjánzott és gyökeret vert: emberfeletti művek hírét teremtette, magasba emelt alkotókat, s fényükben minden más elhomályosult. Közben lényegtelenné vált, jó-e ez az irodalomnak, vagy sem; a kor szellemi irányzata lett, s azóta is hat. Emlékszem, annak idején menynyire elbűvölt Márquez Száz év magánya, s a fiktív kolumbiai falu, Macondo világa, a Buendía család nemzedékeinek küzdelmei az állandó forradalmak és egzotikusán túlfűtött erotikájuk légkörében. Micsoda sorsok, ámuldoztunk, mily pompás szómágia! Távoli volt, különös, igazi. Mindig is szerettünk messzire nézni és bámulni messzi csodákat, lelkendezni idegen dolgokért. Elhódított az egzotikum, az idegen nagyság, s hogy lelkesedtünk érte, magunkat is nagynak érezve általa. Talán a kishitűek tulajdonsága - és menedéke? — ez. Sellyéi József Mellnek szögezett bicska című könyvét olvasva támadtak ilyen gondolataim. A kötetet a Magyar Antaeus Könyvek sorozatában a Madách-Posonium Kiadó jelentette meg. Sellyéiről az avatottak, az irodalomtörténészek is keveset tudnak. Azt pedig talán senki, menynyire — szinten egzotikusán — érdekes és nagy írónk volt. Megalkuvás nélkül című, a háború utáni első antológiánkban közölt Lósorozás Gádoroson című írását Fábry a legjobb magyar novellának nevezte, de Nádas házak (1957) című válogatott írásait is elfelejtettük. Most megjelent kötetéből nézzük Elfogyott a föld alóla című kisregényét! A falutörténet gyökerei a Monarchiába nyúlnak vissza. A nevenincs falu a dombbá szelídült hegyek déli nyúlványán fekszik, lakói kézműves fazekasok, göröncsérek. Falujuk alól, a domb testéből nyerik-vájják ki a finom agyagot, amelyből messze földön híres edényeiket készítik. Tálaikat és korsóikat, köcsögeiket és fazekaikat, házuk falát is ebből készítik fűzvessző fonatokkal erősítve. A negyvennyolcas forradalmat követő jobbágyfelszabadítás és földosztás — a kommaszáció — során szalagföldeket kapnak az egyházi birtokból, hitvány szántóföldeket, melyeket elhanyagolnak, mert az ő mesterségük és életforrásuk a fazekasság. De a domb teste fogyatkozik, a írnom agyag már hitvány földdel keveredik, a cserepesek fölélték maguk alól a földjüket. Közben szaporodnak s egyre nagyobb ínségben élnek falujukban, amely — a dombon ülve - nem is terjeszkedhet. Mind gyakrabban tekintgetnek „harminc ölnyi mélyen" fekvő haszontalan földjeik felé: a gölöncsér életet szegényparaszti sors váltja fel. A bíró olyan tervet eszel ki, mely szerint fel kell gyújtani a falut, majd a biztosító kártérítéséből a síkságon kell újat, korszerűbbet felépíteni. Sellyéi mestere a drámaian nyomott várakozás leírásának. A terv nem sikerül, közben államfordulatra kerül sor: az első csehszlovák köztársaságban agyag híján nehéz életet, kegyetlen sorsot élnek az emberek. Amikor aztán egy évtized múltán a véletlen folytán valóban leég a falu, a biztosító s az új állam nem segít, és az embereknek nem marad más, mint hogy kijavítgassák és ismét lakhatóvá tegyék leégett és megnyomorított házaikat. A történet komor emberi sorsot szimbolizál, és a mátyusföldi falu drámai valóságával akár Macondo rokona, legendabeli társa lehetne... Csanda Sándor, Sellyéi kutatója és ismerője a Nádas házak alapos előszavában megírja az íróról, hogy 1909. január 1-jén született, valódi nevén Miskovicsnak hívták, írói nevét szülőhelye, Vágsellye után vette fel, s már apja és nagyapja is a táj híres és kedvelt mesélői voltak. Hasonló egykori parasztemberek és régi igricek, Tinódiak és garabonciások kései utódaiként a falu társas eseményeinek Sellyéi József kiterjedt levelezést folytatott. Az alábbi levélváltás kezdeményezője a kassai irodalmi és kulturális élet egyik fő szervezője, Palotai Boris író, aki közvetlen Budapestre való költözése előtt, 1939. januárjában szólította meg szerzőnket s tette fel neki kérdéseit. Levelének szövegét és Sellyéi válaszát hagyatékból adjuk közre. (A mindkét levélben szereplő Antalékról: Antal Sándor költő, szerkesztő, publicista, Palotai Borishoz hasonlóan Nagyváradon született; 1921 és 1940 között Pozsonyban élt.) (cs.g.) Palotai Boris, Kosice, Kassa, 1939. január 11. Kedves Sellyéi József. Emlékezik még rám? Antaléknál találkoztunk egyszer együtt, .akkor volt Maga újdonsült házas. Remélem, azóta van már egy kicsi Sellyéi is! Csinálok most egy rádióankétot, s megkérem Magát, vegyen részt benne. Remélem, megteszi. Szlovenszkói írók, festők szerepelnek, s a kérdés a következő, helyesebben itt következnek a kérdések: Melyik volt az első olvasmánya? Maga kereste ki magának, vagy valakitől kapta? Hogy jött rá a betű ízére? Melyek azok az olvasmányok, amelyeket függetlenül attól, hogy mennyit köszönhet nekik, szeret? Mi hatott Magára leginkább? Volt-e olvasmányai között olyan, amelynek kívánatos, szükséges megrendülést köszönhetett? Bizonyos témákat keres az olvasmányaiban, vagy bármilyen téma alkalmas arra, hogy megrendítse, csak művész keze alól kerüljön ki? Mi döntötte el, hogy író legyen? Belső folyamat, vagy külső hatás? Nagyobbára ezek a kérdések. Kérem, írja meg másfél gépelt oldalon, és küldje be, ha lehet, egy héten belül. Maga még nem szerepelt a kassai rádióban, s nagyon büszke lennék, ha én szólaltatnám meg elsőnek! Szívesen köszönti kisfeleségével együtt: Palotai Boris. Van gyerek már, ezt külön írja meg! Az én fiam tegnap volt 10 esztendős!
