Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-24 / 8. szám
Könyvjelző Sellyéi József megidézése szívesen látott vendégei voltak. A parasztsorsról meséltek, a faltik életéről, csodákról és mesének tűnő igaz történetekről, időszerű regéikről. Selymeiben elődei mesélőkedve és elbeszélővénája írói minőséggé érett. Az emberi dolgokat nemcsak elbeszélte, a nehéz paraszti sorsot nemcsak megjelenítette, hanem értelmezni is próbálta, megmutatta drámai olda-. lát, tragikumát. Lélektanilag érzi a létet, ám nem elemez, hanem láttat. Meditál is néha, költőien. Jól komponál, ösztönösen, ám értően szerkeszt, mondhatnám: szinte modernül. Értelmezései — szerencsére — nem meddő meditációban, hosszadalmas okoskodásban nyilvánulnak meg, hanem érzékeny lírai szövegekként belesimulnak elbeszélőstílusába, a kommentáló szövegek saját átélt tapasztalatait, megélt létfilozófiáját tükrözik. Jellemzője - nem gyengéje, inkább sajátossága — az elődeitől örökölt némileg bonyolult, választékosságra törőnek tűnő, modorosságot is idéző beszédmód, másrészt a következetes és makacs, tősgyökeresen paraszti nyelverő (kell helyett mindig köll-t ír). A Nádas házak előszava arról is tudósít, hogy a húszas évek elején a gyerek Miskovicsot apja az érsekújvári magyar gimnáziumba íratta, de néhány osztály után ott kellett hagynia az iskolát, otthon volt rá szükség. Sorsa önművelésre ítélte, így lett író. Jellegzetesen parasztíró, rövid életében egyformán volt munkaeszköze az eke szarva, a villa nyele és a toll. Tüdőbajban halt meg 1941- ben, országosan ismert parasztíróként. Gondolkodására Szabó Dezső s részben a kor hazai népi mozgalmai, a sarlósok volt hatással. Erős sorstudat s - az európai szellemiséggel is rokon — expresszív érzelmi fűtöttség hatotta át, ez írásainak stílusára is rányomta bélyegét. A kötetben közölt másik kisregénye a Pecsétes élet. A történetet bennfentes résztvevőként mondja el: szereti és feleségül akarja venni a főhős Rózsikét. A lány családjában fivére és mostohája, valamint annak fia közt harc dúl a földekért, a nincstelenség elkerüléséért. Ebben az elemi nyomorúságban a szerelem is dologi, érzést és erkölcsöt a birtoklás állati ösztöne torzít el: a szeretet nemcsak érzés, hanem eszköz is a hulló lélek nyomorúsága ellen. Az események szálait tragikus erők szövik, a gyilkos sem csak elállatiasodott bűnöző, hanem szerencsétlen ember. Balladai történet, feszültsége úgy növekszik és tornyosul, már-már szinte kibírhatatlan s meddő drámát sejtetve, hogy ismét Márquezt, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját juttatja eszünkbe. A világválság és gazdasági mélypont nyomorúságában a szociális látásmód és az osztályharc fogalma sem idegen Sellyéitől, de nem politikusként gondolja el, hanem íróként érzi ezeket. írásaiban személyesen átélt, a nélkülözésnek József Attila-i mélységű árnyaiban jelennek meg, közelről megfigyelt, írásművészetté érlelt létfilozófiai tapasztalatok fényében. Hiteles irodalom a javából. Hagyományértékű példa, a parasztiét általában elbocsátotta szellemi törekvőit, Sellyéit úgy tartotta meg, hogy közben kiteljesítette. Volt idő — a második világháború tarka magyar szellemi életében —, amikor az ilyen írót őstehetségnek nevezték, s csodálták kivételes tehetségét; Selylyeit nem ilyennek vélem, felvidéki magyar írónak inkább. A Nádas házak elbeszélései, elmélkedései és néprajzi írásai, élethelyzete is ismerős: rövid, megszakított tanulás után kényszerű paraszti lét! Nem szokatlan léthelyzet tehát, nem is elfeledett. Nem vész el nyomtalanul a múlt. Csak az egykori lélek és lelkiség kallódik. Bár a nyomor megszűnt, a szegénység árnyai ma is kísértenek. Az irodalom hallgat. Messze előre néz, maga mögé nem szívesen tekint. Mintha a múltból a szellemiséget a tárgyi és ösztönbéli formák érintenék meg inkább, az érzés és gondolat, a lélek kevésbé. Inkább a műtárgyak, időszerűsíthető gesztusok és mozdulatok, a régiek lelke nem. Az nyugodjon öreg sírokban, régi folyóiratok mélyén, kallódó könyvekben. Duba Gyula Kedves Palotai Boris, sajnos, csak most jutottam hozzá, hogy kedves levelére válaszoljak, s föltett kérdéseire a feleletet megadjam. Mindjárt elöljáróban kijelentem, hogy dehogy felejtettem el az Antaléknál való találkozót, asszonykám is emlegeti. Szívesen mondom el, hiszen legigazibb örömünk, hogy kilenc hónapos kisfiúnk van, gügyög, tipeg, tízkilós, nevetős, pufók, s ha baj tovább se leszen véle, egyesztendős korában már kilométereket fog tudni gyalogolni és létániákat fog tudni végigmondani. No igen, tíz esztendő és kilenc hónap: különbség, de nekünk a miénk határtalanságot jelent örömben és felelősségben. Egyebekben íme, a kérdések felelete. Sajnos, írógépem nincsen. A kérdések sora írói fejlődésem sorát kívánja válasznak, s így felelek rájuk: Én nem is olvasmányokon keresztül értem el az íróságig, hanem a mondott szón, a panaszkodáson keresztül. Nem is a betű ízére jöttem rá, hanem a szavak ízére. Már befutott szlovenszkói író voltam, és még alig ismertem valamennyit az irodalmi alkotásokból. írásra az ösztökélt, hogy gyerekkoromtól mindenkor nehéz sorsú parasztemberek között éltem, nem is közöttük, hanem velük. A paraszti panaszok fölépítettségének rendjéből tanultam irodalmi formát és mondanivalót. Az élet törvényszerűségét figyeltem mindenkor, erre volt ösztönöm, s ezt a képességet tudatosítottam magamban. Ma már természetszerűleg más a helyzet, vannak kedvelt olvasmányaim, a legkedveltebbek közé a nagy paraszteposzok tartoznak: Reymont Parasztokja és Solohov Csendes Donja - a legkedveltebbek a magyar népballadák. Még Dosztojevszkijt szeretem. Ez a kis sorrend mutatja, hogy igenis keresek témákat olvasmányaimban, mint ahogyan minden rendszeresen olvasó ember keres. Hogy író legyek, azt öröklés döntötte el. Apám született elbeszélő volt, a többi ősöm között is sok volt az elbeszélő hajlamú ember, s bennem úgy csúcsosodott ki a családi érték, hogy éppen papírra is tudom vetni kifésült mondanivalóimat.
