Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-24 / 8. szám
Gólszerző: Esterházy Bemelegítés Beszéljünk először is arról az embertípusról, amelynek különös ismertetőjegye, hogy szombat délutánonként a lelátón ácsorog (ha tehetné, minden áldott nap ott ácsorogna). O a futballfüggő, aki évekre (évtizedekre) visszamenően fel tudja sorolni a kezdőcsapatokat, a cserékkel együtt, s akinél elvonási tünetek jelentkeznek a bajnokság vége és a bajnokság rajtja közötti nyári holtszezonban (találó kifejezés). Beszéljünk hát erről az „élő, gyakorló őrültről" (hogy már a bemelegítésnél Esterházyt idézzem), akit nem hoz lázba holmi foci-vb. Színház ez, futballgiccs — mondja és legyint (anorákján Notts County FC Till I Die felirat). Ilyenkor átengedi a terepet a futball birodalmán csak átutazó turistáknak és a futballklisékkel felvértezett, nyüzsgő düettánsoknak. Azt azonban ő is tudja, hogy a világbajnokság szükséges rossz, amit ázért kell kitenni a kirakatba, hogy legitimálja a függőséget, s ennek köszönhetően nem kell attól tartania szezon közben, hogy a társadalom krómnikkel ragyogásé intézetbe száműzi. A jégkorong hidegen hagyja, a tenisz űri passzió, az olimpiát pedig szimpla szemfényvesztésnek tartja („rizsa á la Coubertin", mondaná Esterházy), a gyógyíthatatlan futballfüggő életében a legnyomasztóbb élmény mégis a világbajnokság. Amikor kerülgetni kell a kibicek csoportjait, amikor mindenki hozzáértőként viselkedik. Akárha egyszer csak mindenki azzal jönne, hogy ért a költészethez vagy — szemléletesebb példával élve - a szívsebészethez. Lám, nem is olyan bagatell dolog ez. Az ilyen hidegleléses napokon a hasadt tudatú futballfüggő (mert hát ambivalens érzelmekkel viseltetik a labda irányába, szereti is meg gyűlöli is) visszavonul az elfelejtett, üres tribünökre a jegenyefák és a rozoga büfésbódék közé, és előre lejátssza magában mondjuk a Nottingham — Millwall angol harmadik ligás meccset (kezdőrúgás november 25- én délután háromkor, Greenwich Mean Time). Vagy olvas. Utóbbi esetben nehéz dolga van: a futballirodalom meglehetősen egyenetlen színvonalú. A svájci Tages-Anzeiger közlése szerint csak idén tavasszal közel 700 futballtematikájú könyv jelent meg a német könyvpiacon, de a dömping ellenére az irodalomból eddig csak Nick Hornby önterápiás célzattal íródott könyve (Fociláz) és Mándy Iván regénye (A pálya szélén) volt említhető. Eddig. Első félidő Albert Camus futballkapus volt Algírban, Vladimir Nabokov Cambridge-ben védett (az érdeklődők kedvéért: 1-es számú, Nabokov vagy Camus feliratú kapusmez a philosophyfootball.com oldalon rendelhető), Salman Rushdie élt-halt a Lineker-féle Tottenhamért, és emlékezhetünk Jerzy Dudek „bizalmas értesüléseire", aki vatikáni lengyel forrásokra hivatkozva azt állította, II. János Pál pápa számára „nem volt közömbös" az FC Liverpool. Esterházy Péter negyedik ligás futballista volt. Hogy mit jelent negyedik ligásnak lenni, azt az tudja igazán, aki maga is focizott. Negyedik ligás futballistának lenni majdnem ugyanaz, mint élvonalbeli futballistának lenni. A különbség árnyalatnyi. Árnyalatnyi a különbség a győzelem és a vereség között is, olykor csak egyetlen potyagólnyi; a (futball)történelmet mégis a győztesek írják: az Utazás a tizenhatos mélyére című, először németül megjelenő könyvében Esterházy ízekre szedi az 1954-es berni világbajnoki döntőt. A laikusok kedvéért: Magyarország 2:0-ás vezetés után 3:2-re kikapott attól a nyugatnémet csapattól, amelyet két héttel korábban 8:3-ra megvert (de nem is megvert, sokkal inkább lemosott, szétszedett, megalázott). „Ez a mérkőzés a teremtés szégyene, botrányos lyuk az igazság firmamentumán" - így Esterházy, aki előbb nagyvonalú gesztussal felajánl egy döntetlent, egy dicsőséges döntetlent a németeknek, majd Az Atyaúristen margin£iái, avagy bevezetés a teremtésbe című fejezetben frappánsan újraírja a történelmet. Az Atyaúristen ugyanis úgy dönt, helyreállítja a világ rendjét, ezért az ominózus fináléban 2:2-es állásnál beavatkozik a mérkőzésbe, s Griffiths partjelzőnek így nem marad ideje lesre hivatkozva érvényteleníteni Puskás szabályos gólját, mert összeesik. Innentől kezdve az események lavinaszerűen követték egymást. „Liebrich vallási őrült lett, ez a tizenhatoson belül nem elfogadható, azonnal kivettem az élők sorából, mire Fritz Walter, az egyetlen érző lélek abból az igazán közepes csapatból szörnyethalt. A bíró le akarta fújni a meccset, erre ő is (nem volt más választásom). Pánik a nézőtéren, egymást taposták halálra, evvel akkor nem volt dolgofn, de nem akartam, hogy a maradék rossz híremet keltse, úgyhogy ott mindenki meghalt. Kedvenceimmel, kiket tenyeremen hordtam, a magyarokkal sem tehettem kivételt. (...) Minthogy a kiismerhetetlen mozgású Czibor kifutott a stadionból, így pusztulnia kellett a városnak is, és ezért akkor befellegzett az egész Teli Vilmos-bagázsnak. (...) Sírásra nem maradt idő (és ember sem), kicsit furcsa volt a csönd, mindenesetre a magyarok vezettek 3:2-re." Szünet (kitekintés az angol tribünökre) Esterházy téved, amikor azt úja: a valódi drukker tudja, hogy a futball a győzteseké. Vagy nem téved, csak következetlen: néhány oldallal korábban még költőinek nevezi a szurkolói létet. A költői léttel viszont összeegyeztethetetlen a győzelemhez való görcsös ragaszkodás. A futball lényege nem a győzelem, hanem a győzelem lehetősége. A hit abban, hogy a futball csodákra képes. Van Nick Hornbynak egy novellája (The Abbey Fiabit), amiben a Cambridge United 1983/84-es lidérces szezonjáról ú: zsinórban 31 meccs győzelem nélkül. A csapat súlyos letargiája akkor ért véget, amikor biztossá vált, hogy kiesnek: évadzáróként megverték a sokkal jobb erőkből álló Newcastle-t, a közönség pedig őrjöngve ünnepelt, ünnepelte a csapatot, amely hét hónap nyi böjt után győzelemmel ajándékozta meg őket. Vajon akkor is ugyanolyan inten-Puskásról „Puskás a futball utolsó személyisége, a modernitás utolsó villanása és összefoglalása, az út az egyetlen metafora felé. Őt követően már (csak) sztárok vannak..." A kapusról „Minden kapus őrült. Hangyás, flúgja van, nincs ki a négy kereke. Aki nem őrült, az nem is kapus, az csak »valaki, aki a kapuban áll«". Az olasz fociról „Például az olasz foci olyan, mint az olasz regény: nem minden olasz regény jó, de nagyon rossz nem tud lenni. (Itt az olasz vélemények nem mérvadók!) Egy olasz futballista, az is mindent tud. így születik. Sose csetlik-botlik, legfeljebb a második félidőre elfárad."
