Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-21 / 7. szám
6 mOwWiJELZŐ Monoszlóy Dezső Összegyűjtött versei Vajda Barnabás (1970) tanár, irodalomtörténész Dunaszerdahely Megrendelhető még: Vajda Barnabás Sigmund Freud és a XX. század eleji magyar irodalom AB-ART Fűzve, 168 old., 15x21 cm bolti ára: 200 Sk kedvezménnyel: 190 Sk Vajda Banf-ih» Sigmund Freud és K XX. Kfead cfeji majfyur íródul««« MoHŰSzfo) Dezső Monoszlóy Dezső Összegyűjtött versei AB-ART Bőrkötés, 672 old., 15x21 cm bolti ára: 380 Sk kedvezménnyel: 350 Sk Nem minden költő olyan szerencsés, hogy kézbe veheti saját összegyűjtött munkáit, az összes versek kegyelme pedig esetenként még a legnagyobbaknak sem adatik meg. (Babitsnak például még nincs.) Ezért minden vállalkozás dicsérendő, amely összegezni képes egy költő alkotásait, benne mindennel, amit a költő tulajdonos őszintén vállal. Az AB-ART Kiadó kezdeményezésére most megjelentek Monoszlóy Dezső összegyűjtött versei. Hatszázhetvenkét oldalon, kiegészítve betűrendes mutatóval, amelyben összesen 889 verset-költeméhyt találunk. A szándék és a forma szempontjából a kötet mindenképpen méltósággal tükrözi azt a megbecsülést, amelyet költőnk, a Budapest-Pozsony—Bécs háromszög kultúrájából táplálkozó és nyolcvankettedik születésnapjához közelítő Monoszlóy Dezső kétségtelenül méltán megérdemel. A nagyszerű papíron és szép barna bőrborításban kézbe vehető költői korpusz - amely nagy, de korántsem teljes (a gyermekköteteket terjedelmi okokból nem tartalmazza) - a kutatónak kiváló lehetőséget nyújt két fontos kérdés megvizsgálására. Egyrészt, hogy a múló emberi idő adta kivételes lehetőséget kihasználva (esedeg annak nyomása alatt?) milyen mértékben változtatta meg költeményeit a költő (ha egyáltalán), másrészt pedig, hogy mi rejlik a változtatások hátterében. Más műnem képviselőivel összehasonlítva kétségtelenül a lírikusok érzik legfájdalmasabban „szövegeik csiszolásának, folytonos tökéletesítésének, a változatképzésnek a lelki kényszerét” (Péter László szavai), az utólagos csiszolgatás nekik technikailag is kivitelezhetőbb, habár számos regényíró említhető lenne, akinek a nyomtatott megjelenés nem jelenti a mű lezárását. Ezen a ponton csábít bizonyos alkotás-lélektani motivációk boncolgatása; például, hogy tényleg egyszerűsödött-e Monoszlóy stílusa (ahogy azt eddigi pályáját ismerve gyanítjuk), vagy a korrekcióvágy csupán technikai izgalom eredménye-e (amelyet a gépelt-nyomtatott szöveg puszta látványa váltott ki), vagy hogy beszélhetünk-e esetében bármiféle öncenzúráról, esetleg fennáll-e a didaxis túltengésének veszélye (amiként gyermekeink életébe is hajlamosak vagyunk minduntalan bele-beleszólni). Csakhogy nekünk ezek helyett egy értékelésbe hajló kérdést kell föltennünk, ami mindig kérdés, amikor magának a szerzőnek van módja saját szövegeinek utólagos formálásra, mégpedig: A korrekció jelent-e minőségi javulást? A költőnek természetes joga, hogy köteteit átszerkessze, mint ahogy az is, hogy ne; ez egyébként sem egyszerű feladat egy olyan termékeny költő esetében, mint Monoszlóy, akitől korábban már legalább három versválogatás megjelent. Ebből a kötetből az látszik, hogy költőnk határozottan fenntartja jogát az életmű nyitva tartására (ebbéli vágyát egy pillanatra sem szabad megkérdőjelezni!), viszont elfogult ahhoz, hogy radikális önreflexiót hajtson végre. Ennek eredménye egyfajta következetlenség, amely úgy nyilvánul meg, hogy egyfelől az önkritika kizárólag a legkorábbi versekre irányult (az 194l/42-es Égből üzenek című kötetéből semmit nem vett föl), másrészről viszont kimondottan igényli az összegzés érzetét. Legyen a példánk a Virrasztó szerelem. Ez a kötet az eredeti, 1964-es megjelenésekor hat ciklusba osztva 93 verset tartalmazott, most pedig 96-ot; kikerült belőle négy vers (köztük A holnap hitével című szonettkoszorú), bekerült viszont hét új költemény (az eredeti Arcképek című ciklus elejére helyezve). Azaz: Monoszlóy elhanyagolható mértékben módosított a korpusz terjedelmén, akkor is inkább bővített (íme, a Virrasztó szerelemben 3,2 %-os a növekedés), ráadásul sem a versek eredeti szövegén, sem sorrendjén gyakorlatilag nem változtatott. Ami annyit jelent, hogy a versek életművön belüli súlyozását a költő nagyvonalúan majdani életrajzíróira hagyta. A minőség szempontjai mellett a textológia egyik bosszantó, de jogos antinómiáját is föl kell vetnünk, tudniillik nem hamisítás-e egy bizonyos korban keletkezett műnek az utólagos átdolgozása. Van-e a költőnek joga lemondania múltjáról? A probléma annál kényesebb, mivel irodalmunkban erre vonatkozólag élnek bizonyos szövegkezelési hagyományok, amelyeknek tudomásul vétele vagy éppen figyelmen kívül hagyása textológiai harccá fajulhat. A szándék és a forma szempontjából a kötet méltósággal tükrözi azt a megbecsülést, amelyet a Budapest- Pozsony—Bécs háromszög kultúrájából táplálkozó költő kétségtelenül méltán megérdemel.
