Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-23 / 6. szám

ItttKWUELZŐ 5 lás is tudja, hogy nagyon múlandó dolog.” Hogy mennyire ironikusan „önértelmezőek” a sorok, ha­marosan fény derül rá. Miután jelen írás szerzőjére (a könyv olvasójára) valóban hatást gyakorolt az Utószó, hiszen annyit fe­csegek róla, hogy mennyire mellékes, miközben másról sem beszélek, a kötet kompozíciója kapcsán ejtsünk még róla további szavakat. A kötetet három ciklusba utalt versek alkotják: az első a Helios címet viseli, ami egy Csorba-tó melletti szanatórium, a má­sodik a Roosevelt címet, ami a besztercebányai kór­ház neve, a harmadik a Varanasi címet, ami Bená­­resz mai neve. A dátumokkal ellátott, az eseménye­ket, gondolatokat, érzéseket naplószerűen rögzítő költemények az Utószóban leírt narratívához illesz­kedve tolmácsolják a szerzői elképzeléseket: az ún. kórházversek az urológiai problémával küzdő alany szenvedéseit, hányattatásait a testi fájdalmak köze­pette követik nyomon, az ún. indiai versek a nyuga­ti ember keletre való rácsodálkozásának tapasztala­tát rögzítik, kicsit a „kelet varázsa” sablont követve, enigmatikusabb formában. Kérdés, hogy kell-e a versek és az Utószó egymást támogató jelenléte? Va­lóban segíti-e az olvasást, a befogadást, a megértést a prózai szöveg, vagy csak az önbizalom hiányának tudható be, ami egy költő esetén kizárható. Talán a három ciklus egymásutániságának ilyetén szüksé­gességét hivatott szolgálni? Hajlok arra, hogy ez utóbbi. A magam részéről nem látom teljesen indo­koltnak az ún. indiai verseknek ebben a kötetben szerepeltetését, még a test, a halál jelenlétének ösz­­szekötő motívumai sem biztosítják kellőképp a szerkezeti egyensúlyt. (Balance-ből ballaszt.) Az összetartozás látszatához kellett hát a narratív ko­holmány - legalábbis szerintem. Jó, hagyjuk! El tudok képzelni egy másik értel­mezést, amely ennek az ellenkezőjéről győz meg. Például, hogy a kötet három ciklusa egy beavatási szertartás három fázisaként írható le, a la Apuleius Az aranyszamár című regényében. A Helios a „még nem” fázis, a Roosevelt az „átmeneti” fázis, a Varanasi pedig az immár bölccsé vált, e világ mocskától megtisztult, felszabadított ember fázisa. Azaz az „indiai verseszmény” megszületésének le­hetünk tanúi. (?) No, nézzük inkább a verseket! Ha nem is egyedi esetként, de mindenképpen az úttörők között kell említenünk Németír Zoltánt a test és a nemiség újfajta, versben való megjelenítése okán. A magyar költészet XX. és XXI. századbeli zaj­­lása, a kurrens kulturális és társadalmi változásoktól nem függetlenül felfedezte magának Sade-ot, Lautréamont-t, Beccadellit (lásd: Csehy Zoltán) vagy közelebbről Foucault-t. Míg korábban a szerző ne­vével és nemével játszadoztak íróink (Weöres, Es­terházy, Parti Nagy), Németh egészen belebújik a testbe, bárkiébe, bármely hozzáférési útvonalon. A perverzió méltóságában, amely kötet sajnos nem kapta meg az őt megillető figyelmet, a szexualitás, a szövegtest és a test textúrája, az élvezetek pozitúrái uralták a (vérző, nyálkás, nedves) terepet. Ám ezút­tal, A haláljáték leküzdhetetlen vágyában, habár a test itt is kitüntetett helyzetben van (és véres, nyál­kás és nedvedzik), jóval lankasztóbb a tematika. Nem áll föl, puha pöcs az ápolónők ápolt kezében, akik ki-be helyezik a katétert a mozdulatlanul fekvő, vért és gennyet pisáló, férfiasságát átértékelő vers­beli alanynak. A kettősség híveinek engedményt té­ve egy pillanatra elmondható, hogy itt tényleg a lé­lek a test rabja: minden testi érzékelés, főleg fájda­lom, de (önmagát Németh nem megtagadva) a sze­xuális fantáziajáték élvezete is a lélek nyomorát sar­­jaddza. Mindjárt vissza is vonva az előbbi gyönge engedményt, láthatóvá válik, hogy a testet lenyűgö­ző fájdalom az, ami a szubjektumot, jelen esetben a versek beszélőjét konstituálja, azaz nincs fájdalom nélküli beszéd. A test óhatatlan romlása, a halál ott leskelődik a szavakban, a nyelvben, ha úgy tetszik. (S ekkor új értelmet generálhat a zseniális borító - Wim Delvoye röntgenfotója -, ahol két koponya nyelvészkedik éppen.) Persze terápiaként, az eltávolítás eszközeként is felfogható e kötet (vö. Borbély Szilárd iszonyú Ha­lotti pompájával), mindennapivá, játékká alakítja a nehezen kezelhetőt, ugyanakkor a létezés áapjává sikerül többé-kevésbé kitágítania. Bár a szlovák szavak beépítése folytán a nyelvi­ség is többféle módon jelen van, azt gondolom, még nem elég kiérlelt és hatásos (jellegzetes) Né­meth versnyelve. A költői szabadság a szabad ver­sek kötött kötetlensége miatt adott, de nem ejt folya­matosan rabul, inkább csak kísért és kísérel. Az együttérzés az olvasói empátia függvénye lesz, ke­vésbé a szövegé. Tehát nem kölcsönös: nekem is fáj­jon az a szöveg! Németh Zoltán költészete tematika­ilag már régen „nyomon van”, nyelvi kifejezőereje azonban még „nem ért ennek a nyomába". Mindazonáltal a kísértés és a kísérlet megvan, és ez izgalmassá teszi az olvasást. Végezetül: akinek halálhírét keltik, sokáig él. A műveiben mindenképp. Rácz I. Péter (A szöveg a www.litera.hu kritikarovatából szár­mazik. A szerző és az irodalmi portál szerkesztőjé­nek szíves beleegyezésével.) Németh Zoltán A haláljáték leküzdhetetlen vágya Kalligram Kötve, 128 old., 15x16,2 cm bolti ára: 180 Sk kedvezménnyel: 160 Sk Németh Zoltán (1970) irodalomtörténész, kritikus, költő Ipolybalog Megrendelhető még: a bevégezhetetlen feladat Németh Zoltán A bevégezhetet­len feladat Nap Kiadó Fűzve, 232 old., 12,6x18,5 cm bolti ára: 150 Sk kedvezménnyel: 135 Sk Németh Zoltán A széttartás alakzatai Kalligram Fűzve, 416 old., 13,5x20,5 cm bolti ár: 240 Sk kedvezménnyel: 210 Sk A perverzió méltósága Válogatta és az utószót írta Németh Zoltán Kalligram Fűzve, 95 old., 12,5x20 cm bolti ár: 150 Sk kedvezménnyel: 139 Sk

Next

/
Thumbnails
Contents