Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-20 / 1. szám
Még egyszer az Antaeus-sorozatról Irodalmunk első vonalába tartoznak, így leginkább reprezentálhatnak bennünket Midőn úgy egy évvel ezelőtt írtam már az épp induló sorozatról, ítéletem nem tudott egyértelműen pozitív lenni. Azt mindenképpen dicsérnem kellett, hogy hosszú idő múltán ismét útnak indult egy, irodalmunk értékeit föltérképezni szándékozó sorozat, hisz az egykori Csehszlovákiai Magyar írók pozitívumai mellett ugyancsak sok kívánnivalót is hagyott maga után. Egyrészt azzal, hogy túl bőkezű volt az akkori kurzus kedvenceivel szemben, másrészt túl szűkkeblű a tiltottakkal s tűrtekkel szemben. De még egyéb bajok is voltak: az például, hogy a majd száz kötetet kitevő edícióba nem fért bele egy Fábry-válogatás sem — noha ennek egyik ki nem mondott, de tudott oka az lehetett, hogy akkoriban már elindult a Fábry-összes, s így a kettő ütötte volna egymást. De nem került be a CSMI-be egy Koncsol-válogatás sem, hogy a fiatalabbakról már ne is szóljak — kivételt csak a Grendel-trilógia és Zalabai képezett. A legnagyobb baj az volt, hogy a rendszerváltás körüli-utáni pénztelenségbe belefulladt az egész vállalkozás. Azzal persze, hogy a folytatás majd korrigálja az előbbi hibáit, de amint láttuk, másfél évtizedbe telt, amíg a kiadó nekirugaszkodott a nem is folytatásnak, hanem az új vállalkozásnak. Azóta, tudjuk, alaposan megváltozott a helyzet honi könyvkiadásunk háza táján, a hajdani Madách Kiadó mellett legalább öt-hat újabb, amannál gyakran sikeresebb könyvműhely keletkezett. Mégis a Madách-utód Posoniumra várt a folytatás. A Madách- Posonium meg is indította az új sorozatot, ám az indulás s éppen a bemutatkozás nem sok jót ígért (s erre vonatkozott amaz előbbi recenzióm nem egyértelmű elismerése). Mert egy ilyen vállalkozásnak ugyanis csak egy lehet a célja: a legjobbat fölmutatni mindabból, amit irodalmunk az elmúlt, most már majd kilencven évben létrehozott. S ebbe a kategóriába semmiképpen sem tartozott bele a szinte ismeretlen Rudnóy Teréz regénye, de még Sellyéi József elbeszéléskötete sem. A kiadó hál’ istennek hamar észbe kapott, s Rudnóyt más köntösbe öltöztette, a következő kötet, a Bábi Tibor válogatott verseit tartalmazó Antaeus panasza pedig már valóban a célnak megfelelő kiadvány volt, ráadásul bizonyos mértékben az utóbbi időben szinte elfeledett Bábi rehabilitálása is, hiszen a költő épp a halála óta elmúlt negyedszázad alatt teljesen kiesett a köztudatból. (Az Antaeus panaszának szerzője irodalmunk első negyven esztendejének, tehát a Nyolcak előtti négy évtizednek a legjelentősebb cseh/szlovákiai magyar költője, beleértve ebbe Forbáthot, Mécs Lászlót és Győry Dezsőt is.) A méltó Bábi-kötetet most már az elmúlt esztendőben ezen a megemelt szinten folytatta a Magyar Antaeusz Könyvek sorozata. A folytatás mindhárom kötete ugyan az év végére maradt, ám e három kiadvány, legalábbis e kiadványok három szerzője irodalmunk (ráadásul kortárs irodalmunk) ugyanolyan első vonalbeli alkotója, mint amilyen Bábi Tibor volt. Nevezetesen Zs. Nagy Lajos, Duba Gyula és Dobos László könyvéről van szó. S hogy olyan óvatosan fogalmaztam, tehát hogy nem a három kötet, hanem a három szerző tartozik irodalmunk első vonalába, ez talán megint csak külön magyarázatot kíván. Tudniillik Zs. Nagy Lajos, akinek És majd eltűnök címmel jelent meg Duba Gyula válogatásában és alapos tanulmány-utószavával egy versválogatása, már kétségtelenül a legjobb költőink közé tartozik. Oly mértékben, hogy súlyához viszonyítva bizony e válogatás szűkkeblűnek tűnik, hisz Lajos, mint tudjuk, gyakorlatilag befejezte életművét, ilyenolyan válogatása meg már jelent meg több is. Mára, hetvenedik születésnapjára, dukált volna egy Összes Versek is. Több problémám van a másik két szerző, Duba Gyula és Dobos László kötetével. Az persze igaz, hogy e szerzők irodalmunk első vonalába tartoznak, így leginkább reprezentálhatnak bennünket egy ilyen sorozatban — más kérdés, hogy éppen ezekkel a művekkel-e? Mert arról ugye fölösleges vitatkozni, hogy egy ilyen kirakatba a legnagyszerűbbeket kell helyezni. Márpedig én egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy az Egy szál ingben valóban a legjobb Dobos-regény-e. Arról azonban bizonyosan meg vagyok győződve, hogy az ívnak a csukák nem a legjobb Dubaregény. íme, a banánhéj. Az ellen egy szavam se lehetne, ha a Csukák a készülő Duba-sorozat akár első köteteként is jelenne meg, hisz nem kétséges, hogy valóban ez volt az első fontos Duba-regény, ám e reprezentatív sorozatban sokkal inkább helye lett volna az Örvénylő időnek, a legjobb Duba-műnek vagy a Sólyomvadászatnak (a legszebb novellákkal egyetemben), de még a Vajúdó vagy akár a Halódó parasztvilágnak is, mert ezek emlékezetem szerint mind fontosabbak, mint éppen a Csukák. ízlések és pofonok persze különbözők, így a másik félnek is igaza lehet (privát információim szerint az ívnak a csukák esetében a szerző, az Egy szál ingben esetében a szerkesztő Tőzsér volt a választó), s még inkább igaza lehet azoknak, akik Dobostól erre szavaztak. Itt nem tudnék ellene mit javasolni, noha a munkái közül nekem leginkább a Hólepedő tetszett, s még a Sodrásbánt is fontosabbnak vélném, befejezeden volta ellenére. így hát a szívügyemnek tartott Antaeus-sorozat újabb köteteinek sem tudok egyértelműen tapsolni. S megismétlem korábbi javaslatomat: egy ilyen vállalkozás, ha már több kiadót nem is, de mindenképpen több tagú s körültekintőbb szerkesztőbizottságot kíván. Cselényi László m Könyvjelző 1/2005
