Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-17 / 3. szám
mtliHWiIFÍ.7.0 15 Nem mondhatom el senkinek... Célszerűnek tűnik a címadásból kiindulni: a kötet harminchárom hosszabb-rövidebb szöveget fog össze; s mivel a történetdarabokszervesen egymásra kötnek, a mű elbeszélésfüzérnek tartható. A harminchárom számmisztikailag többszörösen is motivált számjegy; itt és most az olvasó emlékezetében-képzeletében elsősorban Krisztus kora jelenítődik meg. A Kozsár-kötetnek egyébként, ha van főszereplője, akkor elsősorban Jézust kell annak tekintenünk. Túl a számmisztikán, de nem elvonatkoztatva a Jézus-történettől, a köteteim másik szava szűkíti tovább a könyv műfaji és tematikai behatárolási lehetőségeit; apokrifa tételes vallások által hivatalosan el nem ismert, a nem hiteles, a kétséges eredetű irat, a kanonikus művek sorából kizárt mű. Kozsár Zsuzsanna műve - s ez már nem a címéből, hanem a benne foglaltakból kinyerhető olvasó tapasztalat - egyrészt számol azzal, hogy az olvasó ismeri a Bibliát, másrészt ugyanennek a befogadónak a minden csoda iránti fogékonyságával, beleértve ebbe nemcsak az olvasói alkotó képzelőerőt, hanem a kétkedést is. Az ezeknek az elvárásoknak alapján megképződő Kozsár-szövegekről annyi bizonnyal állítható, hogy maradéktalanul megfelelnek az apokrif irodalom ismérveinek, hiszen nemcsak a legszentebb szent könyvet olvastatják újra a vallás intencióival és a keresztény tanok terjesztése hagyományaival homlokegyenest ellenkező irányból, magát az őskönyvnek tartható Bibliát is szépirodalmi alapnak tekintik. Felvethető persze, hogy vajon a mű az előképtől, tehát az „eredeti", kanonizált szövegektől függetlenül is kiváltaná-e az általam itt és most elemzés és indoklás híján előrebocsátott, de egy percig sem vitatott katartikus hatását, ám ilyen olvasata a gyakorlatban aligha lehetséges. A szöveg is erre épít, s eleve egy, az Újszövetséget legalább tételeiben ismerő olvasót feltételez, s annak meghökkentésére törekszik. A meghökkentés, a befogadóban szunnyadó és felelevenedő előképek és elvárások kibillentése ennek a kisregény jellegű, mozaikos szerkezetű prózafüzérnek a legsajátosabb, tartalmi, szerkezeti, nyelvi vonása. Azt, hogy az olvasói kíváncsiság végig tartható, a történet világi előadása biztosítja, valamint a beszélt nyelvihez közel álló mondatvezetés és kifejezésmód. Illusztrációként álljon itt az első fejezet néhány mondata, mely az anyai örömök elé néző Mária belső monológja: „Meg vagyok döbbenve. Hogy képzeli bárki is, hogy én ennyi fájdalmat álljak ki valakiért, akinek a jöttét nem akartam, akihez semmi közöm, aki belém költözött, és egyre terjeszkedik, szívja az erőmet, élősködik rajtam! Hogy jövök én ahhoz, hogy megszenvedjek ezért az idegenért?’’ A narráció hétköznapisága a fejezetek előrehaladtával sem veszít szemernyit sem szokatlanságából (Jézus feltámadásáról a mű egyik utolsó fejezetében például ez a szerzői közlés tudósít: „Kisántikált a sírboltból...”) S ha világi előadásmódot említettem, ez alatt akár, s alighanem leginkább a mai világ szórakoztatóiparának előadásmódjaira lehet gondolnunk - a mű céltudatos meseszövése, dramatizált jelenetei, nemkülönben a mindentudó narrátor kamerájának váltogatása a szereplők látószögével mindenesetre fenntart egy, a befogadó számára a szereplők intimitásába bepillantást lehetővé tevő, oly végletesen nyitott pozíciót, melyhez hasonlóval a televíziós valóságshow-kban találkozni. Ez a fajta prózanyelv természetesen nemcsak a szakrálisnak a csaknem teljes hatástalanítására alkalmas, hanem egy átfogóbb szerzői szándéknak, az ironikus távolságtartásnak is hatásos eszköze - azokban az igen gyakori esetekben, amelyekben egyébként az emelkedettség teljesen a háttérbe vonul. Ilyen értelemben akár azt is gondolhatjuk, hogy „erőszakos” a Kozsár-szöveg, hiszen egyrészt nem kanonikusként a kanonizált helyére, szerepére tör, másrészt és főként a tradicionális retorikai játékteret és beszédmódot elképesztővel helyettesíti, mondhatni: a szakrálist az „emberivel". Legfeljebb önmaga ironikus olvashatóságát hiányolhatjuk benne, azt tehát, hogy hellyel-közzel önmaga kanonizálhatóságát is komolyan veszi, vagyis hogy szépirodalmi eszközeivel is „komolyságra” tör, hajlamossá válva (a „féltett” és a „rejtett” intimitása helyett vagy emellett) az emelkedettségre és a szentesítésre, az apokrifből való kilépésre. Efölött azonban akár nyugodtan szemet is hunyhat az olvasó, annál is inkább, mivel egy átlagon felülien jó könyv esetében, s Kozsár Zsuzsannáé feltétlen ilyen, ez a legkevesebb. Ha a szépirodalmi szöveget másodlagosnak, korábbi (irodalmi) szövegek által ihletettnek vagy legalábbis azok ismeretében írtnak tekintjük, Kozsár Zsuzsannáé ilyen értelemben is megfeleltethető az általános olvasói tapasztalatoknak. De visszakanyarodva a Harminchárom apokrif apokrif voltának hangsúlyozásához: talán mégis a kifejezés „féltett”, „rejtett” jelentését tekintve jutunk közelebb a mű jellegéhez. Hiszen az újszövetségi evangéliumok Jézus-, Mária- és József-történetei mentén szerveződő prózafüzér a nevezetteken kívül (s ezeken tói) mégis a szerzőről vall a leghitelesebben, s bár a címbeli szám a szöveg szakralitását és a kanonizált misztikumot erősíti tovább, szerepe ilyen értelemben másodlagos. Kozsár Zsuzsanna apokrifjei a féltve őrzött belső titkok közül valók, most már a „kibeszélt”, közzétett titkok tartományába kerülve. Az olvasó ilyen módon történő beavatása, meglehet, szintén nem eredeti, de ez nemcsak az apokrif műfajával egyező, hanem hát az irodalom már csak ilyen. Végtére is: a szöveg olvasási lehetőségei szüntelen bizonyos elvárásoknak és ezek be nem teljesülésének vagy kijátszásának pólusai közt tartják az olvasót. A két pólus közti feszültséget itt az ismert (mind közt talán a legismertebb) szöveg és a Harminchárom apokrifban foglalt közötti távolság tartja; s mindenekelőtt, de nem kizárólagosan: a nyelvi távolság. Meg a tartalmi: a bibliai szeretet- és üdvtörténethez képest, de attól függetlenül is, ez itt kín- és kudarctörténetek gyűjteménye (a szöveg - le nem írt - kulcsszavai: közöny, undor, magány, iszony, boldogság- és szeretethiány), s ilyen értelemben Kozsár Zsuzsanna kiváló kötete, a Harminchárom apokrif nem(csak) tovább- és újraírása a kanonizált szövegnek, hanem szűkített és rontott kiadása. Semmitől sem zavart - kiváltképp nem ettől a rövid bemutatótól -, ronthatatlanul jó olvasást kívánok hozzá! Csanda Gábor (Elhangzott március 3-án Danaszerdahelyen, a Vámbéry Kávéházban, a kötet beszélgetéssel és felolvasással egybekötött bemutatóján.) Csanda Gábor (1963) szerkesztő Pozsony KozsárZsuzsanna(1970) író, szakíró Kassa Kozsár Zsuzsanna Harminchárom apokrif Kozsár Zsuzsanna Harminchárom apokrif Nap Kiadó Kötve, 136 old., 16,5x19,5 cm bolti ár: 220 Sk kedvezménnyel: 180 Sk
