Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-17 / 2. szám
loESEMEEM A háború közepén hiányzik egy oldal Polgár Anikó (1975) Madách- és Posonium-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész Dunaszerdahely Megrendelhető kötete: Catullus noster Kalligram Kötve; 294 old., 12x19 cm bolti ár: 190 Sk kedvezménnyel: 169 Sk Kibédi Varga Áron (1930) költő, irodalomtörténész Amszterdam Megrendelhető kötete: A jelen Kalligram Fűzve, 224 old., 12x18 cm bolti ár: 210 Sk kedvezménnyel: 189 Sk Kibédi Varga Áron új verskötetében a történelem és a természet nyelvvé változik, sémákat hoz létre, melyeken belül bizonyos nyelvi vagy nyelvészeti operációk játszódnak le. E mozgás alapmotívumai a háló, illetve a szótartomány kifogyhatatlansága, sőt még a szóúanság, a csönd, a ki nem mondás is célirányos kommunikációvá válik. A címbe is kiemelt oldás motívuma is ennek a megkötött nyelvi hálónak a kibogozására utal. A kötettér, a nyelvi háló statikus, melybe a kötetnek a történelem előtti időből a történelembe tartó, majd a történelem utániban feloldódó dimenziói visznek mozgást. Plasztikus érzékenységgel érhető tetten, ahogy a szó bekerül egy történésbe, részt vesz a történésben, olykor meghatározó elemévé válik, kivált a történés továbbörökítésében, ezáltal létrehozva a történelmet magát. A történelem tehát csupán szavak halmaza, illetőleg egyetlen hatalmas könyv, melynek oldalai hiányoznak („A háború közepén hiányzik egy oldal.”, 89. old.), mely palimpszesztusokat tartalmaz, s melyben különböző nyelvű bejegyzések sokasága olvasható. A kötetkompozíció egy grammatikába transzformált eszkatologikus ív mentén olvasható: a nyelvteremtéstől a nyelvi teremtésen át a nyelviségben bekövetkező utolsó ítéletig, majd az azt követő nyelvi feltámadásig. Mielőtt az az érzésünk támadna, hogy Kibédi elkülöníti a valóságreferenciát a nyelvi referenciáktól, le kell szögeznünk, hogy itt éppen egy fikcionált, ugyanakkor a szakralitás terében valóságreferenciaként újra meg újra megélt történéssor reinterpretációjáról van szó a nyelv permanens mozgásának látványos felmutatásával. A kötet motívumai nem csupán egy-egy versen belül értelmezhetők, hanem az egész kötet kontextusában, a nyelv folyamatosan működik, s tulajdonképpen a versek egy egységes nyelvi áramlás meg-megszakítása révén nyerik el szövegdimenzióikat. Kibédi verseiben bizonyos fokú kiszámítottság, harmónia érvényesül, holott a primer olvasás a végtelen burjánzás lehetőségeit villantja fel. Ez a rend a hermetizmus poétikájához közelíti szövegeit, s így a nyelvi koncentráltság ellenáll a nyelv terjeszkedésének és mintegy kordában tartja. Ám Kibédi a hermetizmustól több tekintetben is eltér: többek közt objektív szemléletmódja sokkal radikálisabban zárja ki az alanyiságot, illetőleg a metaforikus kifejezésmód is felszámolódik. Gyakorta a szavak fonetikai hasonlósága és jelentéstartalma közt fölmerülő értelmezési lehetőségek, illetve kapcsolatkeresések kerülnek Kibédi érdeklődésének középpontjába. Kivált érvényes ez a kifejezetten irodalmi vagy régies, elhomályosult szavak esetében, melyek úgy lépnek elénk, anyanyelvi beszélők elé, mintha egy idegen nyelv szavai lennének, váratlan és még ismeretlen jelentésekkel. Ebből a nyelvpoétikai fölismerésből fakad a következő gondolat: „Az idő jár, de nem jelent: szó nélkül támogat.” (42. o.). Ezekre éppen a fordítás (vagy interferencia) lehetősége-lehetetlensége figyelmeztet, illetve a nyelvek közti tulajdonképpeni átjárhatatlanság, hiszen az átjárhatóságnak már a gondolata is elborzasztja a nyelvhasználót, ezért tűnik szinte leleplezésszerűen döbbenetesnek, amikor Kibédivel együtt kimondjuk: „Az idő vasfoga, a szőlő szeme, az udvar holdja” (19. o.). A különböző nyelvek használata identitástöbbszöröződéshez vezet, ugyanakkor a több nyelvben élés egyfajta képtelenség: e két pólus feszültsége adja a Kibédi-versek igazi intenzitását, s teszi a többnyelvű közegben élők számára polivalensebbé („Többször vagyok, mint szeretném” - 17. o.). A többnyelvű beszélő a hazatérőhöz hasonlít (28. o.): az idegen nyelvi közegből hazaérkező, vagyis saját nyelvére rátaláló a nyelv helyhez kötöttségét intenzívebben érzékeli, s ezáltal identitása is metamorfózison megy keresztül. S ezt a metamorfózist rendszerint az idegen nyelveknek kijáró érdeklődés („Nyelvhasználata nyalánk”), fürkészés mozzanata kíséri, s tudatosul, hogy a nyelvi identitásban sajátos űrt képez a locus állandóságának hiánya. így a „hazatérő” nemcsak mozgó identitása miatt hely nélküli, hanem a nyelvhasználata is „helytelen”, ami Kibédinél a „szótlan”-nal azonos. A locus azonban Kibédi számára nem földrajzi tér, hanem kizárólagosan nyelvi („A hont csak a szavak szavatolják!” — 31. o.), ezért nem kisajátítható, nem behatárolható. Ezzel a „hontalan” szó klaszszikus jelentése felszámolódik, referencíalitása megkérdőjeleződik, ahogy a nyelvtan sem nyelvi szabályok gyűjteménye többé, hanem az illemtant felváltó, az élet minden területét átható rendszerezési elv. Polgár Anikó OLDÁS Kibédi Varga Áron Oldás Kalligram Fűzve, 96 old., 14,5x15,5 cm bolti ár: 140 Sk kedvezménnyel: 120 Sk 4
