Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-17 / 2. szám
JELZŐ Az ÜJ SZÓ melléklete 4. évfolyam 2. szám 2005. február. 17. Chichén Itza piramisai Chichén Itzára, a Yucatán-félszigeten felevő legismertebb maja városra az egész napunkat rászánjuk. Reggel kilenckor nyitnak, az első látogatók között érkezünk. Szerencsére. Még alig van valaki a piramisok közelében, nyugodtan bekukkanthatunk a csúcsán levő labirintusszerű kőtemplomba, és nem kell tömegen átverekednünk magunkat az egyes régészeti leletekhez. Dél körül már izzadtan lépkedünk á tömegben. A terek megtelnek maja naptárt áruló árusokkal, jaguárszobrokkal futkosó gyerekekkel, és a világ különféle nyelveit beszélő turistákkal. A főpiramis, azaz Kukulkán piramisa az eddig legszebben restaurált maja piramis, négy oldalán négy lépcsősor vezet fel a kis termeket rejtő kőtemplomhoz. A tetejéről a környező őserdőre és a fák közt elterülő kúp alakú csillagvizsgálóra is rálátni. Jobbra az ezer oszlop csoportosulása, balra pedig a pelotpálya. A fenti lépcsőn leguán piheg, nézelődik lefelé. Én bizony megszédülök, ha le kell tekintenem. Elképzelem, ahogy a maja főnökök vették innen szemügyre több ezernyi alattvalójukat: valóban a hatalom érzését érezhették és kelthették. De az uralkodót nem gyötörhették szédülési rohamok: aki megtántorodott, nem szónokolhatott a tömeg felett. A piramis a maja naptár szimbóluma alapján épült: kilenc fokozata van, minden lépcsősornak 91 lépcsője, és ha a főbejárat nagy lépcsőjét is beleszámítjuk, a 365-ös számot kapjuk, az év napjainak számát. De valódi látványossága az, hogy a lépcsők árnyai a téli és a nyári napfordulókkor kígyózó hullámot vetnek. Unikum az is, hogy a főpiramis belsejében másik, kisebb piramis bújik. Szűk résen lehet bemászni, aztán fülledt, nedves levegő fogad, és szűk lépcsősoron felkapaszkodhatunk a piramis egyharmadáig, ahonnan terem nyílik, és néhány kőszobor fogad. Nézem az embereket: többségük besétál a kis folyosón, de a Masztó levegő és a belső piramis sötétsége elriasztja őket. A pelot labdajátékot nagy nyomtatott I alakú pályán játszották. Két oldalán lelátó a szurkolók számára. A pályát elhatároló falon található négy dombormű hét-hét játékost ábrázol, köztük halálszimbólum áll. A fal két végén hosszú kőkígyó húzódik, alattuk ismétlődik ugyanaz a jelenet: középen a győztes csapat kapitányát látjuk, akinek az egyik játékos a fejét veszi. A levágott fejet a copfjánál fogva tartja, a másik kezében kés. A pelotban a labdát derékkal, vállal és lábbal bökdösték-rugdosták, de a játék pontos szabályai mindmáig ismeretlenek, csak annyi bizonyos, hogy vallási momentumokat magába foglaló sportról van szó. A főpiramistól jobbra ezernyi, kb. két és fél méteres, négyszögletes oszlop fogad (az ezer oszlop csarnoka), többségüket harcosok reliefjei díszítik. Mellettük áll a harcosok temploma, bemenni tilos. A teteje, a jaguárokkal díszített homlokzat a földön található, hogy a látogatók megtekinthessék. Szalmatetővel védik a napfény elől. A csillagvizsgáló rongált kúpja megtévesztésig a mai csillagvizsgálók hű mása. Belépni ide sem szabad, a kőkupola csak kívülről csodálható. A térség legdíszesebb és leghatásosabb látnivalója egy nevesincs épület. Az esőisten, Chak ara díszíti. Az egymás mellett és alatt elhelyezkedő kis arcok egy nagy arcot formáznak, melyeknek szája maga az épület bejárata. A maja város legbizarrabb épülete a Tzompantli. Valójában kb. egy méter magas, tizenegynéhány méter hosszú és széles épületről van szó, amely emberáldozatok bemutatására szolgált. A maják halottkultusza elég rémisztő; a koponyák ábrázolásától sem riadtak vissza Sőt, az alapzat egész külső falát ezernyi kőkoponyával fedték le, emellett haladtak el nap mint nap! Akár az oszlopsoron, itt sem sorozatgyártmányról van szó: a koponyák megformálásai apró részleteikben eltérnek egymástól. Belehallgatok az egyik német csoportvezető beszédébe: a pelotpálya túloldalán felhívja a figyelmet a bajszos férfi templomára. Honnan ez az ábrázolás, ha az indiánoknak hosszú volt ugyan a hajuk, de nem viseltek bajuszt és szakállt? Egy merész elképzelés szerint jóval Kolumbusz előtt vikingek jártak itt, őket ábrázolja a férfi. Merész elméletekből nincs hiány Mexikóban. A villahermosai bárgyú mosolyú olmék fejeket néger fejeknek gyanítják. De hogyan jutottak ide négerek az időszámításunk előtt? Netán ők hozták a piramisépítési technikát is magukkal? Mivel az ősi indián civilizációkról írásos emlék nem maradt fenn, csak építményeik és szobraik, a tudósok csak ezekből kiindulva és következtetéseket levonva igyekezhetnek megfejteni az olmék, maja, tolték, azték és mixték kultúrák titkát. Pénzes Tímea (A szerző Mexikói retro című naplójából, mely folytatásokban a uniw.litera.hu oldalon olvasható)
