Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-20 / 10. szám
8 MkTOljELZO Csanda Gábor (1963) szerksztő Pozsony Kulcsár Ferenc (1949) költő, szerkesztő Dunaszerdahely Kulcsár Ferenc Bálám szamara Lilium Aurum Kötve, 120 old., 15x22,3 cm bolti ára: 155 Sk kedvezménnyel: 140 Sk A* R. — R. C. A Bálám szamara kötet (Kulcsá) R. (Feren)C. életéről szól, ezen belül is leginkább R. C. gyermek- és ifjúkorát meséli el; szó szerint elmeséli, azaz lefesti és ecseteli, a boldog terefere elbeszélőmódjában elregéli és kifecsegi, egyes szám harmadik személyben, részletezve a körülményeket, a természetieket és társadalmiakat, nemkülönben a természet- és társadalomfölöttieket. R. C. életének alakulása a versek elrendezésének sorrendjében lineárisan követhető, az idő múlása szerint egyre nagyobb léptékkel: az első versben (címe: Első mese) megszületik, a másodikban felsír, a harmadikban sárgaságot kap és így tovább, de már az Albérletek című verstől fogva ebben a lineáris olvasatban követhetetlenné válik az életút, mert ide-oda és visszakanyarog, magába forog, megtelik albérlőkkel, korábbról ismert Kulcsár Ferenc-szövegek szólalnak meg benne, valamint mesékkel, regékkel, ráolvasásokkal, légből kapott történetekkel népesül be, és persze költeményrészletekkel, szépprózával. Az Angyalbőrben című vers végén egy Tőzsér-kritika részletével is — és akkor idézzük a Tőzsérsorokat, melyek szerint Kulcsár Ferenc „egész életével, mozdulataival, magatartásával, életvitelével poéta, ki költő lenne akkor is, ha soha egy sor verset sem írt volna”. Ezenkívül többször Petőfivel, Tolnai Ottóval és Tóth Lászlóval, nevük nincs társakkal és névtelen szomszédokkal, Kulcsár-versekkel és -verseskötetcímekkel, olvasmányélményekkel. Mindez bájos természetességgel fér meg a műben egymás mellett és hegyén-hátán, s akár egy parasztbibliában: mindenek a mesélőhöz idomulnak, és a mesélés aktusa maga is egymáshoz szelídíti a részeket. Ami elmesélhető, elmeséltetik, ami nem elmesélhető, elmesélhetővé tétetik. Idilli állapotok. Pontosan olyanok, amilyenek az ún. végső és nagy kérdések problematizálásához illenek akkor, ha az embernek nincsenek problémái ezeknek a végsőnek és öröknek mondott kérdéseknek a megválaszolásával. Kulcsár Ferenc a Bálám szamara versei szerint ilyen ember. Ellenben a recenzens nem ilyen ember, csak szeretne olyan lenni, mint a szerző, ám a recenzensnek, sajnos, még a saját kérdéseivel is problémái vannak. Szerencsére nem a recenzenst kell bemutatnia, hanem a Bálám szamara című könyvet, pontosabban azt a kérdést szeretné megválaszolni, hogy miként alakul ebben az új versgyűjteményben a Kulcsár-líra. Kicsoda hát a Bálám szamarának szerzője? Nem kétséges, hogy a szerző is erre keresi a választ. A legalapvetőbb emberi-költői kérgyermek- és ifjúkorát meséli el, azaz lefesti és ecseteli, kifecsegi... désekre. Arra, hogy ki ő, s hogy mi keresnivalója itt, a Földön. Gazdag életében és választott pályáján valamely kérdésekre persze már megkaphatta a választ, mert talán csak egyvalami fontosabb számára a kérdéseknél, s ez az öröme, ha úgy tetszik, a mosolya. Kinek-minek szól Kulcsár Ferenc mosolya? Az ő szavaival szólva: „az örök Isten örök akaratáénak. S ezzel akár meg is válaszolhatnánk a hogyan alakult, mennyiben változott költészete kérdést, hiszen az örök Isten örök akarata hasonló nyomatékkai már az 1992-ben kiadott Imádságok című prózakötetén látszik, nemkülönben egy évvel későbbi, Mindig című verseskönyvén. Hogy mégsem minden változás nélküli ez a költészet, noha tematikailag kétségtelenül rálelt a maga medrére, arról a továbbiakban lesz szó. Tény, hogy új verseskönyvén ez a mosoly, ez nyugodt derű a legmeghatározóbb, sőt, megkockáztatható, a kötetben a hit és a létezés himnikus felmagasztosulása mindenek felett álló. A gyűjtemény egészére érvényesnek mondható a kompozíció középpontjában elhelyezett R. C. hite című darab utolsó négy sora: „Azóta ünnep minden pillanata, ünnep, / és kegyelem, s élete az Isten ésaző/szabadságának színtere, végtelen és szavakba nem fogható, / boldog terefere. ” Mivel azonban a recenzens vállalt posztjának megfelelően szívesen elkerülné, hogy a szerző áhítatának hatására a maga szövege is egyféle harmónia caelestisként legyen értelmezhető, utóvégre nem magasztalni jött a könyvet, hanem bemutatni, maradjunk anynyiban, hogy Kulcsár Ferenc derűs könyvet írt, és mosolya önmagának is szól, hiszen azzal a megértéssel, kegyességgel, rokonszenwel, jóindulattal, engedékenységgel, szelídséggel és szeretettel, mellyel a világot színpompásan csillogó kaleidoszkópnak látja, mindezzel a csillogással tehát önmagát is bevonja. S ugyan mért is irigyelnénk a szerzőtől, hogy a feltétel nélküli türelem és jóindulat hagymázából magát sem vonja ki, amikor maga körül mindent és mindenkit ebben a lázasan lobogó mennyei állapotban lát. így például katonáskodása idejéből s ezen belül is a bolondokházabeli köztes állapotból azokat a társait, akik ebben az általa hibbantak paradicsomának és Purgatóriumnak nevezett helyen vele együtt élvezték a tisztítótűzkúrát; őket „színpompás gyöngyszemek’’-nek nevezi, s a következő szinonimasorral írja le: „hóbortosak, bogarasak, botorak, / kótyagosak, hőbörödöttek, kergék, csajbókosak, / kolontosak, sügönyék, rigolyásak, balyókásak, csábák, /kótyagosak, didelik”. A magát R. C.-nek
