Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-20 / 10. szám
ÍMMMüelző 9 nevező beszélő szerint ezek is épp olyanok, „mint odakint, /Isten fényes ege alatt az emberek’1. Ugyanebben az összefüggésben említhető az Átokmondás című vers is, melyben R. C. féktelen felindulása, hallatlan haragja oly mennydörögve irányul az őt megsarcoló biztosító és ügynökei ellen, hogy azok a vers végére mennybe menesztetnek... Arra, hogy a versben beszélő minden reflexiójának íve a birtokolt derűbe hajlik, jó példa Az élvezet szövegei című, magát karácsony-versnek álcázó opus is, melynek címe a hozzá tartozó ajánlással, valamint jellegzetes Németh Zoltán-i szavakkal és holdudvarokkal (a verseimen kívül „az erotika gyönyöre”, „grafit” és „pernye”, kiváltképp azonban a „szövegheroin”) és idézeteivel egyértelműen referenciális olvasatot kínálnak fel azzal a másikkal szemben, amely a fikcionalitás felől olvasná. Ezen a művön kívüli valóságra vonatkoztatható olvasaton belül pedig különösen a kedves ajánlás (N. Z.-nek, szeretettel') támogatja a lelki rokonság, a megtisztelés, a bajtársi-költőtársi kézfogás képzetét. Ugyanakkor a vers feltételez egy ennél is bennfentesebb olvasatot, mely emlékezik arra a Németh Zoltán-tanulmányra, mely az Olvasáserotika című kritika- és tanulmánygyűjteményében jelent meg, s amely dolgozatában N. Z. lényegében ízekre szedi a Tündöklő hontalanság című, akkor megjelent és válogatott verseket tartalmazó reprezentatív Kulcsárkötetet; mondhatni, némi túlzással: egy jó szava nincs róla. Azaz mégis, mert Az élvezet szövegei című Kulcsár-vers éppen azt a hét „jó szót” emeli magába a Németh-kritikából, amelyek kinyerhetők belőle, beépíti a szövegtestbe, hogy aztán a kínzó testi fájdalommal egyetemben (tudniillik a narrátor R. C.nek éppen fáj a foga), eléggé mazochista módon az élet-olvasás erotikus gyönyörébe ájuljon. Ezért gondolja a recenzens azt, hogy a versnyelvben, tehát a kiskarácsony és nagykarácsony táji mákos-diós környezetben így megképződő szövegjáték és olvasatélvezet lényegesen kiszámíthatatlanabb és feszültséggel telibb, mint ha „az örök Isten örök akaratáéból való volna, már csak azért is, mert a vers uralhatóságának már régen nem a narrátor a birtokosa, hanem az olvasó. Említett, A tragikus versbeszéd lehetőségei című tanulmányában Németh Zoltán a kánon problémátlan átvételét veti a szerző szemére, azt, hogy „feltétlen értéket képviselő, közismert és már megrögzült jelentésben álló, filológiai tudást sem igénylő verssorok" épülnek be a Kulcsár-versbe azzal a szándékkal, hogy az egyéni hangot erősítsék, de épp ezért válnak problematikussá. Nos, a Bálám szamara című Kulcsár-kötetben is akad erre példa, mármint hogy a versbe — az egyéni hangot erősítendő — közismert sorok épülnek be. A Kompiláció című versbe, például. De ebben véleményem szerint éppen a lírai alany szája ízének és ízlésének megfelelőek az átvett, ismert sorok, és beleillenek a kötetkompozíció nyelvi világába, arról nem is beszélve és persze elsősorban, hogy mint azt már a vers címe is jelzi, a lírai alany „egyéni” hangja éppenséggel a nem egyéniségben, a kompilálásban csendül fel: „Mit nekem, te zordon világirodalom, / jut eszébe R. C.-nek Petőfi, üldögélve az ősz végi / Kárpát-medencében. Mit nekem, te zordon Éden, /jó nekem a gólyamadár torzonborz fészkében. / Hogy minden egész eltörött? Kié hát a Mont Blanc/ karjaim között? Kié ez az óceán /g)'űrótt tenyeremben, s a terhes ég két / bánatos szememben? S kié, kié az édesfájdalom, /az ország és a.dicsőség kié a hatalom?” Persze, bizonyára akad olvasó, akinek — Németh Zoltán kifejezésével: „az intertextualitás efféle durva változata” — még ebben a fent idézett formában is direktnek, hangsúlyozottnak vagy halmozottnak tűnik. Az ilyen olvasónak némelyik verscím is annak tűnhet, például a következők: Legyen meg a te akaratod, Most és mindörökké. Jöjjön el a te országod, Szenteltessék meg a te neved, vagy hogy egy másik tartományból említsek: A juhásznak jól megy dolga, Megy a bika Szentes felé és így tovább, s még felemlíthető a Halotti beszéd vagy az Ars poetica, melyek jelentésükben ugyancsak rögzítettek. Ezzel szemben a recenzens felvetné, hogy ahány ars poetica, annyiféle, vagy még inkább azt, hogy mi minden múlhat az adott szövegen, vagyis, ahogy Esterházy Péter írja — meglehetősen kanonikus, mert Élet és irodalom című — novellájában: a szónak nincs jelentése, csak szóhasználat van. És a recenzens véleménye szerint mindezen kívül olvasó is van, vagy éppen hogy mindenekelőtt olvasó van, minden egyéb másodlagos. A Megy a bika Szentes felé című versnek szó szerint alig, egyébként meg semmi köze a Húsvét előtt című Babits-vershez, és mégis, a Kulcsárvers zárlata a szóhasználatbeli hasonlóság révén felidézheti az olvasóban a Babits-versét. A kanonikus Babits sorok: „egyik rész a munkára, / másik temetésre: / adjon Isten bort, búzát, / bort a feledésre!”-, és a Kulcsársorok: „Egyik / felük ökör lesz, másik felük marha, ne legyen gond/szántásra, tie legyen gond vajra. ” Recenzensnek tetszenek ezek a sorok, önmagukban is, a Babits-áthallással még inkább. Korántsem ez az egyetlen vers egyébként, melyben a szóhasználat ismerőssége a magyar költészet XIX. századi klasszikusait vagy a nagy nyugatosokat idézi, Petőfit. Aranyt, Kosztolányit, Babitsot. A Kulcsár-lírában a kezdetektől fogva fontos helye van a vendégszövegnek, az idézetnek, a felidéző hatású rögzült szószerkezeteknek, s ez tendencia a Bálám szamara című kötetben felerősödni látszik: a Bálám szamara versei a hagyománnyal folytatott párbeszédük révén tágítják a lírai alany önreprezentációs lehetőségeit. Újdonság az is, ahogy Kulcsár Ferenc saját sorait e mostani verseibe beépíti, ahogyan korábbi szövegeit ennek az újragondolt önéletrajznak a kereteibe ágyazza. Ez szerintem jó és hasznos, és termékeny meg környezetbarát. Azonfelül jólesik ráismerni egy-egy sorra, címre, motívumra, kisesszére, R. C.-ben régebbi Kulcsár Ferenc-versek beszélőire. Az Albérletek című versben felismerni A házinéni lírai című, harminc évvel ezelőttit, az R. C. levele Ó. H.-nak versben a Csámcsogás és csemcsegés című, másfél évtizeddel ezelőtti szöveget, vagy ahogy az Isten százmilliótrilliárd neve című versben megszólal A dereski költő című, 1987-ből, a Legyen meg a te akaratod címűben A levél című imádság és így tovább. Összefoglalva úgy látom, Kulcsár Ferenc költészete az utóbbi egy-másfél évtizedben nem vett lényeges fordulatot. A Bálám szamarának R. C.-je olyan mesehős, aki bármilyen helyzetben és minden identitásváltásban képes megőrizni énje egységét. Nem rendült meg hite az én és a világ kifejezhetőségében és leírhatóságában, amiként a versalkotás lehetőségéit illetően sincsenek kételyei. A Bálám szamarának mindent átszövő ontológiája meghatározza ugyan a lírai én mozgásterét, ám R. C. rugalmas és képlékeny alakváltozatokban igazodik ehhez az életfilozófiához a legkülönfélébb megszólalásmódjai és beszédhelyzetei révén. Mondhatni, a hit színpadán a lírai én mindenkor képes hozzáilleszteni saját szerepét az adott forgatókönyvhöz. Annyiban mindenképp módosult a pálya, hogy R. C. már nem közösségi lény. Ilyen értelemben módosításra szorul Tóth László egy évtizeddel ezelőtti jellemzése, mely szerint a szerző „a magányélménytől, az önkeresés' kínjától nagyon hamar eljutott a legsúlyosabb társadalmi és nemzetiségi kérdések megfogalmazásáig is”, mely pályakép immár éppen ellenkezőleg alakul, amennyiben újfent a magánélmény és az önkeresés kínja tételeződik benne. Kevésbé szorul módosításra Zalabai Zsigmond huszonöt évvel ezelőtti jellemzése, mely szerint a „költő, megsejtve a lét nagy kérdéseit is, verseiben a lelki tisztaság és az embervoltunkhoz méltó etikus magatartás mellett tesz hitet”. csandA gáboR (Elhangzott szeptember 8-án Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Irodalmi Kávéházban, a könyv bemutatóján) a szövegjáték és olvasatélvezet kiszámíthatatlan és feszültséggel telibb ... és minden identitásváltásban képes megőrizni énje egységét
