Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-20 / 10. szám
6 IfoMMUELZŐ Végek dicsérete Vida Gergely (1973) költő, irodalomtörténész Nyárad Barak László (1953) költő, újságíró Dunaszerdahely Megrendelhető még: Barak László Miféle szerzet vagy te? Kalligram Kötve, 176 old., 16x24 cm bolti ár: 280 Sk kedvezménnyel: 249 Sk (közös gondjaink) Barak László a Kalligram folyóirat szerkesztői kérdésére adott válaszában a tőle megszokott módon szólja meg az olyan, „tájainkon“ élő kritikusokat, akik a „közéleti költészet” terminusát pusztán „pejoratív felhanggal” képesek használni, s szerinte ez az, idézem, „pejoratív billogosztogatás (...) groteszk okostóniskodásból, szimpla butaságból vagy éppen kizárólagosságra törekvő, degenerált sznobizmusból ered..." A megfogalmazás körmönfontsága arra enged következtetni, hogy Baraknak fontos a közéletiség problémaköre - jelentsen az bármit is. Legfőképpen bizonyára azért, mert korábban meghatározó, már-már kizárólagos státusszal bírt e költészet leírására használt szókészletben, s ebből következően ha az újabb kritika e terminus értékképző potenciálját kérdőjelezi meg, úgy tűnhet bizony, mintha a baraki költészet egésze szenvedne csorbát. A szerzői önértelmezéssel szemben úgy vélem, hogy a közéleti jelleg kritikájával, felülírásával a baraki költészet csak nyerhet. Már ha nyereségnek számít az eltávolodás egy reprezentációelvű kritikai nyelvhasználattól és az általa szóra bírt költői hangtól. A felülírás persze nem a közéletiségre hajazó olvasat kiiktatásával járna, hanem mindössze annak belátásával, hogy a „köz dolgait” nem lehetetséges a műalkotás troplogikus nyelvére lefordítani, hanem sokkal inkább a trópusok, az intertextuális kapcsolódások képezik meg azt, amit utólag esetleg köznek, lelkiismeretnek, indulatnak vagy bármi másnak nevezünk el. Egyébként az utóbbi Barak-könyvek is mintha a fentieket támasztanák alá, s fordulnának szembe az idézettekben kirajzolódó szerzői olvasásási és öndefiníciós manőverekkel. Legalábbis erre utalnak — egyebek mellett — a korábbi szövegek palimpszesztusként (is) értelmezhető átiratai, a szerzői én autoritását megkérdőjelező kompozíciók, a közéleti hagyományra való ironikus reflexiók. Előrebocsátom, hogy a Retúr a pokolba egésze is megerősíti e feltevést. Egyáltalán: ha nem így lenne, akkor nem én beszélnék ma itt Önöknek. De hadd foglaljam össze, mit is szerettem volna eleddig elmondani. Barak László legújabb könyvéről beszélve nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy ezen a bemutatón kizárólagosságra törekvő, degenerált, sznob okostóniként én használhatom a közéleti jelzőt, és természetesen pejoratív értelemben. S hogy a szimpla butaság megjelölésre is rászolgáljak, nyugadtan kijelenthetem — egyben a bemutatandó könyvre is már hangolódva: én le se [,..]om a közéleti költészetet! (invokáció) A közéletiség kérdésköréhez kapcsolódó felvezetésünk megalapozottságát mindazonáltal magának a szóban forgó kötetnek kellene alátámasztania — s ezt bizony meg is cselekszi, nagyon erőteljesen mindjárt a kötetkezdő invokációban. Ennél a darabnál különben is érdemes tovább időzni, hiszen felvillantja a Retúr minden lényeges elemét. A vers — s így a kötet is'— a pokolra való alászálásra történő utalással kezdődik. Az első sor ismert dantei idézete után a lírai én gyorsan ki is jelöli a pokol terrénumát, méghozzá a „köz” régióiban: túl az emberélet útjának felén ide jutottam közétek. Az idézet azonban kettős szereppel bír: jelzi, hogy a lírai én nem képes a hagyományon kívüli önmeghatározásra, léte egy intertextuális nyelvi aktus függvénye; másrészt viszont el is távolodik a beidézett dantei diskurzustól és a hozzá köthető költői attitűdtől, hiszen, ahogy a későbbiekben kiderül, a baraki pokolraszállás mentes mindenféle megváltás ígéretétől. így ez a pokol nem is olyan „nagy hely”: ide jutottam közétek mintha valahová. Villon, a másik segítségül hívott költőelőd eként már a „köz” költőjeként integet a 9. sorból, de alakja egy többértelmű szemiózis keretében van invokálva: Dante ellenpólusaként, mint a „földi pokol” megéneklője és alakítója, „ez a gyilkos zseni”, a szókimondás költője; ill. mint a költészeti hagyomány kihasználható lehetőségként adott figurája, mint egy lehetséges beszédmód, mesterségbeli fogás, hisz „mintegy hivatalból / integet felém". így cserélődnek közélet és fikció-, valóság és hagyomány attribútumai a Retúr a pokolba fiktív terében. A hangnyerés, a „ki beszél" kérdésköre, a modalitás változásain, álarcos versek és lírai monológok során át az egész szövegen végigvonul. Mindezekkel együtt az invokáció kijelöli a könyv egyik roppant izgalmas, de alapvető motivikus rendjét, amit az ég ésföld, szellem és test, szent és profán oppozíciós párok mentén lehetne kijelölni. Már maga a vers címébe emelt alakzat is lényegében az említett szférákat kapcsolja a szövegek terébe, ugyanis a klasszikus invokációban a költő a nála magasabb hatalmakhoz fordul, miközben e hatalom letéteményeseként, az égi és földi szféra közti közvetítőként kerül ki ezen műveletből. Barak lírai énje is végrehajtja az invokáció merőben poétikai aktusát, de ég ésföld, menny és pokol már nem olyan egymástól jól elkülöníthető fenoménekként állnak egymással szemben, melyek megkövetelnék a közvetítést. i
