Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-20 / 10. szám
4 mOlWUELZŐ „Előhívom a múltat” Benyovszky Krisztián (1975) irodalomtörténész Érsekújvár N. Tóth Anikó (1967) író, irodalomtörténész Ipolyság Megrendelhető még: N. Tóth Anikó Diille és Kandika Kalligram Fűzve, 128 old., 17x20,5 cm bolti ár: 160 Sk kedvezménnyel: 149 Sk N. Tóth Anikó Fényszilánkok című regényének (Kalligram, 2005) eddigi elemzői elsősorban a magyar regény bizonyos hagyományainak (Mészöly) újraírása, a műfaji jegyek (családregény, krimi), valamint a stílusbeli rétegezettség felől vették szemügyre a szöveget. További érdekes szempontnak ígérkezik még a kép—szöveg viszonyok vizsgálata, mely a mű több olyan kortárs magyar alkotással való összevetésére adna alkalmat, amelyek tematizálják vagy „poetizálják" a fényképet és a fényképezést. (Lásd erről: Kiss Noémi: „a dolgokat nem lehet megörökíteni”. Kalligram, 2005/7—8, 135—148.) Egy szerző újonnan megjelent műve azonban mindig előhívja azt az olvasási reflexet is, hogy a korábbi, addig napvilágot látott írásaival vessük össze, s fedezzük fel benne a hasonlóságokat vagy az elhajlásokat. Ez az eljárás koherenciateremtőnek mondható, amennyiben a művek közötti átjárhatóságra igyekszik felhívni a figyelmet. így volt ez N. Tóth Anikó regényével is, mely számomra a szerzői életmű tágabb szövegközi terében is olvashatóvá vált. Ezért alábbi reflexióim kiindulópontját is ez képezi. A regény legtöbb ponton a Faforgácsok Trxynből című elbeszéléssel (Kalligram, 1997/5,68—73.) létesít intertextuális kapcsolatot. A két szöveg közötti összefüggések leginkább a kép és szöveg összjátékában, a cselekmény- és nézőpontszerkezet jellegében, az aktualizált műfaji hagyományokban figyelhetők meg, de találunk szimbolikus érvényű motívumegyezéseket is. Csak felsorolásszerűen: Itt is több elbeszélővel van dolgunk, a szüzsé mozaikos felépítést mutat, megnő a metaforikus kapcsolóelemek szerepe. A többértelműséget szolgálja a gyermeki látásmód és a felnőtt perspektíva öszszeütközése, ezzel függ össze a mesei elemek szerepeltetése, melyek keretezik a novellát. Különös jelentősége van a fa-motívum ismétlődésének, bizonyos szakaszok a narrativitás határán mozgó lírai rezümékként olvasódnak. Mindezek a jegyek visszatérnek a Fényszilánkok ban, igaz, az új poétikai közegnek köszönhetően funkciómódosuláson mennek át. A valamivel korábbi Ki volt Lili Emília? című novellából (Kalligram, 1997/1,79—90.), mely a szerző legmerészebben kísérletező szövegének számít, szintén vezetnek utak a regényhez. Az egyik női elbeszélő régi fényképeket túr elő a fiókból, s ezek nézegetése közben idéződnek fel benne múltjának emléktöredékei. Szimultán módon kísérhetjük figyelemmel a fényképek olvasását és a tudatban zajló történéseket. A szimbolikus érvényű famászás, a fával való érzéki egyesülés s ennek mesei konnotációi a későbbi művek hasonló epizódjait vetítik előre. További párhuzamnak tartható az is, hogy e novellában a vászonszövés és festés a szövegalkotás metaforájaként működik. A regényben a fényképezés tölti be ezt a feladatot. De hivatkozhatunk a szerző még korábbi novelláira is, melyek a Piknik a Szaharában című prózaantológiában jelentek meg (Lilium Aurum—Nap Kiadó, 1993). Az említett vonások közül már itt felbukkan néhány, pl. a fa-motívum mágikus, mitológiai és mesei attribútumaival való játék (A szeretet ideje) vagy a gyermekitudat-ábrázolás (A hetedik ing). Az itt publikált négy novella Kocur László szerint „textuálisan megelőlegezi” a későbbi meséket (A novellától a meséig-. N. Tóth Anikó. In: KOR/SZAK/HATÁROK. Kalligram, 2002, 176.). A gondolatmenetet azzal folytathatjuk, hogy a novellák és a mesék írói tapasztalatai együttesen formálták a regény poétikáját. A regény három nagyobb egységre tagolódik. A határokat kurzívval szedett, stílusuk tekintetében a könyv többi részétől elkülönülő szövegegységek jelzik (7:, 73-, 139.). Ezek a történetszerű kibomlás helyett a lírai stilizációt jellemző mellérendelés és tömörítés jegyében íródtak. A három szakaszban az összefüggések elhallgatásán alapuló utalásos, enigmatikus kifejezésmód a meghatározó, izolált és látszólag széttartó motívumok egymásnak feszülését figyelhetjük meg, ami nagyobb fokú jelentésbeli sűrítést s egyúttal homályt is eredményez. (A Faforgácsok Trxynből 4. szakasza említhető előzményként). Mintha a regény lírai kivonatait olvasnánk, amit aztán a három elbeszélő old fel értelmezhető és követhető epizódok laza sorozatává. Az első ilyen résznek, mely a regény nyitó bekezdése, előrevetítő funkciója van: olyan motívumok szerepelnek itt, melyek később felbukkannak a szövegben, értelmük tehát, legalábbis részben, utólagosan megvilágosodik. A másik két szakasz vagy „prózai versszak” már inkább visszautaló jellegű: az olvasottakat újraidéző motívumcsokorként működik. Újraolvasás esetén természetesen változik a szerepük: némileg az Ottlik, majd a Lengyel Péter által is alkalmazott Mutatókhoz válnak hasonlatossá. Azzal a különbséggel, hogy míg amazok a szüzsé legfontosabb mozzanatait számba vevő részletes katalógusok, N. Tóth Anikó „csokrai” jóval töményebbek, szűkszavú lírai jegyzetek inkább. A háromosztatúság a regény nézőpontszerkezetében is érvényesül. Egymáshoz feltételezhetően rokoni szálakkal kötődő, három különböző generációhoz tartozó és három teljesen különböző nyelvet használó narrátorral kerülünk kapcsolatba. A nagymama szólamát a folyamszerűen áradó elbeszélés jellemzi, bőbeszédű, ismétlésekkel és kiszólásokkal teli monológ ez, mely nem
