Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-25 / 8. szám
s m.mtoELző Tudós ismeretterjesztés Rácz I. Péter (1974) kritikus, szerkesztő Budapest „A féreglyukakkal óvatosan kell bánni, az ember sohasem tudhatja, mi jön ki belőlük.” Stephen Hawking eme figyelmeztetését (A Világegyetem dióhéjban, Akkord Kiadó, 110. o., ford. Dr. Both Előd) különösen akkor érdemes szem előtt tartani, ha egy irodalomtörténész kötetének címlapján találkozunk féregjáratokkal. A nagyon is hatásos és figyelemfelkeltő cím fontos kelléke egy kiadványnak, a lehetséges olvasók érdeklődését keltheti fel a könyv iránt, másrészt a címadó szerző leleményességét dicséri és megelőlegezheti a tartalom iránti bizalmat. Azonban főleg Alan Sokai és Jean Rúcmont Intellektuális imposztorok című könyve óta (1997, magyarul 2000), mely a társadalomtudományok egyes képviselőinek a természettudományok szakszavaival való visszaéléséről rántja le a leplet, legalábbis a hawkingi óvatossággal kell közelítenünk az ilyesfajta szóhasználatot illetően. Mindezen bevezető sorok azt a célt szolgálják, hogy H. Nagy Péter hatodik önálló kötetének, a Féregjáratoknak a megítélésekor a gyanú legkisebb árnyékát is eloszlassam a kellően felcsigázott lehetséges olvasókban a szétlő tudományos legitimitását és illetékességét érintőleg. Ehhez a bizalomhoz egyrészt számos bizonyítékul szolgál a szerző korábbi munkássága: kötetei, publikációi, előadásai, szerkesztései, pedagógiai (általam is megtapasztalt) hatóereje, másrészt a kötet elején olvasható bevezető (Elegyes írásai elé) és a következő szövegek garantálják, hogy H. Nagy Péter komolyan vette Maurice Blanchot gondolatát, amelyet mottóként is idéz a kötet egyik tanulmányában: „Aki önmagában állítja az irodalmat, nem állít semmit. Aki keresi, olyasmit keres, ami megszökik előle, aki rátalál, csak olyasmit talál, ami innen van, vagy túl van az irodalmon.” (A sikertörténet(ek) antropológiai előfeltevéseihez), tehát világosan felfejthető az a különféle tudományokban való jártasság, amely jogossá teszi használóját a természettudományok némely terminusának hol metaforikus, hol betű szerinti (ha van ilyen egyáltalán) átvételére, például kötetének címe esetében. A Féregjáratok tizenhét szöveget tartalmaz a szerző 1998 és 2005 közötti írásaiból (igazából legalább tizenkilencet, de erről később), melyek a legkülönbözőbb folyóiratokban (Jelenkor, Iskolakultúra, Tiszatáj, Könyvjelző, Kalligram, Théleme, Prae, Bárka, Új Forrás, Magyar Műhely, Nemzetközi DVD Magazin) a legkülönbözőbb tárgyakról (szociológia, jog, siker, vodu, film, horror, fantásy, sci-fi, cyberpunk, költészet, képiség, szexualitás) és a legkülönbözőbb formában (tanulmány, esszé, kritika, könyvbemutató) íródtak. A legkülönbözőbb jelző használata nem indokolatlan, maga az az összetartó erő, amely a könyv tartalmát és olvashatóságát jellemezheti. „A válogatás a sokszínűség elvét követi, az egyes szövegek csak igen lazán kapcsolódnak egymáshoz. A kompozíciónak nincs teleológiája, bárhol felüthető, az adott rész féregjárathoz hasonlatosan viselkedik: összeköti a téridő egyébként elérhetetlen tartományait...” - írja H. Nagy a már említett bevezetőben. A lineáris olvasást csak egy lehetőségként számbavevő ajánlat a féregjáratok említésével egyszerre reflektál az írások dátumhoz köthető, alkalmi létrejöttének esetlegességére, felcserélhetőségére, egymáshoz való többszintű viszonyaikra, valamint konkrétan az egyes szövegek összetettségére hívja fel a figyelmet, melyek a szerző tudásának figyelemreméltó sokszínűségét és elmélyültségét is hivatottak demonstrálni a művészetek és a tudományok széles skáláján (irodalomtudomány, multimédia [film, vizuális költészet, festészet], szociológia, etnográfia, [kvantumjfizika stb.). Még mindig leragadva az előszónál, azt olvashatjuk, hogy „a kötetet részben saját szórakoztatásomra állítottam össze [...] olyan írásokat tartalmaz, melyek nem jelentek meg könyvekben”. Bár személy szerint mindig hangot adtam rosszallásomnak az ilyesfajta vegyes kötetek összeállításának (köz)hasznosságát illetően, el kell ismernem, hogy az öncélúság reflektáltsága az egyik olyan szempont, amely kibúvót jelent saját megszorításaim béklyóiból, a másik akkor lép életbe, ha nemcsak a szerzőnek, hanem nekem is szórakozást nyújt a kötet. H. Nagy Péter könyve mindkét kritériumnak eleget tesz. Fentebb megelőlegeztem, hogy szólok a könyv törzsét alkotó tizenhét szövegen felüli szövegek létszámáról is. Nyilvánvaló, hogy az általam nagy figyelemre méltatott előszó ilyen szöveg, de hogy ne teljesítsem be ugyanennek a szövegnek azt az előrejelzését, mely szerint „nem tartom kizártnak, hogy éppen ezen az oldalon van eltemetve a könyv legtöbb olvasója” (további ajánlatként értékelhető kitételtől felcsigázva — „a névmutató bizonyosan érdekes”), a Névmutatóhoz irányítom az olvasók figyelmét. Ezen paratextus (csakúgy mint a többi) értékes információkkal látott el már a főszövegek olvasását megelőzően is. Egyrészt kellően alátámasztotta a H. Nagy Péter korábbi munkái által is megtapasztalt sokirányúságot és szakmai tájékozottságot, másrészt felkeltette az érdeklődésem a kontextusok iránt, azaz hogy milyen szövegkörnyezetben találkozom az idézett nevekkel és a nevek mögött megbúvó gondolatokkal. Csak az érdekesség kedvéért felsorolok pár nevet,.
