Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-02-19 / 2. szám
Egy balladára bontott regény Válsághelyzetek, lelkiállapotok, viselkedésmódok - nagyjából így jellemezhető M. Csepécz Szilvia regényének témája. Ki hogyan viselkedik, hogyan viseli el az életet. Az Egyszerű viselet eszerint közérzetregény. És realista regény, mely cselekményét a mindennapok apró eseményeiből, munkás hétköznapjaiból meríti, gazdaságosan, de pontosan felvázolt környezetrajzzal, történelmi-társadalmi háttérrel. A helyszín Szlovákia magyarok lakta vidéke, az időpont: századunk, napjaink. Mi jellemzi leginkább e napjaink regényének szereplőit'' A frusztráció. Ez alól egyedül a főszereplő a kivétel, s nemcsak azért mert a történéseket az ő szemszögéből látjuk, s így a többiek sorozatos kudarcélménye több fényt kap, hanem mert Hanna fényképész. Esetében ez nem egyszerűen foglalkozást jelöl, alkat kérdése is. Mert bár látszólag csak a munkáját végzi, ez a célratörő, pragmatikus határozottság alighanem több elhivatottságnál, s a regény szerkezetét állandóan meg-megszakító kövér betűs sor, a „Távolság, fényerő, exponálás” sem csak a munkafolyamat leírása, ugyanannyira Hanna konfrontációkerülő életstratégiája is. Főszereplő, de szeretetre, szerelemre, testmelegre, megértésre, boldogságra, élményre, azaz szenvedélyre vágyó, kificamodott életű társaival ellentétben nem kíván részt venni ebben az életnek nevezett színjátékban, „boldog idegenként” marad ki belőle, a megfigyelő és közvetítő szerepében. Megvan rá minden oka, az ő szenvtelenségének is a boldogtalanság az oka. A sajtófotóssá-Milan Drozdfelvétele Legújabb könyved, az Egyszerű viselet című regény a napokban jelent meg. Kaptál-e már valamilyen visszajelzést? Miután tényleg nagyon friss a kötet, egyelőre csupán az ismerőseim reakcióiról tudok beszámolni. Az első, hogy' aki csak kézbe vette, elgondolkodva rám nézett, és hosszasan hümgot így mintha csak neki találták volna ki: az a dolga, hogy rögzítse a nyers valóságot mint anyagot, s fényképek révén visszaadja. Természetesen maga „találta ki” magának a fényképezést, Hannának ez volt élete legnagyobb vágya, s teljesült, amit akart. Mit akar a többi szereplő? Legjobb barátnője, Katalin, izgalomra vágyik. Az ábrándozó háztartásbeli „északról jött, egy hegyi faluból”, sorsában Bovarynéé visszhangzik. Férje, a természetes közegéből kiszakított szlovák erdész (magyarok közt, fa egy szál se) „rendes családi életet” akar, azaz leginkább nyugalmat és meleg vacsorát. Zsó, Hanna riporter munkatársa jó riportra vágyik (még megfelelő riportalany híján is). Hanna főnöke csak fényképeket akar a lapba, de lehetőleg máma még. Pali, a „kedves kamasz”, Hanna gyerekkori barátja nagymellű nőre vágyik, esetleg privát boldogságra egy normális lánnyal. Sándor Mátyás, Hanna volt férje „rendes feleséget” akar, azaz gyereket szülő anyát. Marcell, a barát mindenekelőtt jól akar élni. Úgy tűnhet, a fentiekből legalábbis, hogy szokványos történetek olvasói vagyunk. M. Csepécz Szilvia regénye azonban nem a cselekményre épít. Egyáltalán: cselekménye mint olyan nincs is. Könyvének egyik nem elhanyagolhatóan nagy erénye éppen az, hogy egy terjedelmes regény anyagát a puszta vázára bontja le, éppenséggel balladai kompozícióra. Szüzsé helyett a képpé merevített pillanatot adja, fotográfiák sorozatát, de nem egymásutániságukban, ahogy mondjuk egy fényképalbum, hanem képzettársítások mentén. mögött a borító gyönyörű aktfelvétele láttán. De már kezdem megszokni, és kérdés nélkül is mondom a választ, hogy oké, nem az ifjúkori énemet látják, a nő hús-vér modell, és legfeljebb Milánnak, a fotós barátomnak okozott izzasztó perceket... Azt viszont már nem igazán tudom, kerülhet-e képtelenebb helyzetbe egy író, mint amikor arról faggatják, hogy vajon „ki ő” a könyvének szereplői közül. Mert az természetes, hogy mindenki a saját gondolatait is odakölcsönzi valamelyik (esetleg valamennyi) regényhősének, de én most inkább csupán néhány szándékosan elnagyolt vonással rajzoltam meg a kötetben szereplő alakokat. Akik azután kedvük szerint élnek vagy halnak... Ennek a zsebregényemnek egyáltalán nincsenek úgynevezett hősei. Eleve zsebregénynek tervezted? Semmiképp nem akartam műfajtalankodni, ezúttal sem. Különben mára kacsa- vagy malaclábon forgó villám volEnnek eredményeként kialakul egy közelről sem egyértelmű mozaik, egy foghíjas puzzle. A közérzetregénynek ezen a csontvázán aztán az alakok úgy táncolnak, ahogy a szerző fütyül, s kétség nem fér hozzá, kifinomult hallású szerzővel van dolgunk. A regény nyelvi szinten is egy jól olvasható partitúrát követ, s noha az erősen redukált szólamok olykor már a becketti egyfelvonásost idézik, a replikák közeli és távoli korrespondenciája, összecsengése, variálása vagy na, műfűvel, műtóval, műfejjel és mű miegyebekkel. Ha pedig volna időm nagy, korszakokon átívelő szágát írni, minimum a frankfurti könyvvásáron rázogatnám az irodalmi hírességek arcképcsarnokának képkereteiből kilógó jobbokat vagy balokat. A könyvet azért írtam, mert jólesett megírni. És valamennyi szereplője én is vagyok, meg nem is. Szeretnem kéne Hannát, a fotós lányt, mert nagyon tudja, hogy milyen lehetőségei vannak. De miért szeressem, ha képtelen álmodozni?! Szeretnem kellene Marcellt, a minden kihasználhatót ki is használó férfit, de miért szeressem? Csak mert világéletemben csupa hasonló hímnemű egyedbe botlottam? Szeretnem kéne Katalint, aki szánni valóan, önzetlenül és odaadóan képes szeretni... Nos, őt igenis szeretem. Hasonlítunk, mert ha másképpen is, én is megtapasztaltam néhányszor a testetlen, lokalizálhatatlan fájdalmat. Az önmagába visszabukó szerelmet, ha úgy tetszik. De „ismerem” Katalin férjét és szeretőjét is, Könyvjelző 2/2004 M. Csepécz Szilvia Egyszerű viselet AB-ART Kötve, 128 old., 17x24 cm bolti ár: 200 Sk kedvezménnyel: 180 Sk
