Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-02-19 / 2. szám
„Szigeti könyve olyan, mint egy csoda: Hrabal-hőst tudott Hrabalból csinálni.” (Esterházy Péter) Szigeti László és Hrapka Tibor nagyon sok időt töltött Bohumil Hraballal, az interjúregény évekig készült, alakult. Öt évvel a Zsebcselek első megjelenése után, 1997-ben az író tragikus körülmények közt meghalt, s egy szélfútta prágai barátom megjegyezte: amióta Hrabal meghalt, csak kétfajta publicistát és közírót ismer. Az egyik járt Kerskóban, az Arany Tigrisben, és írt Hrabalról, a másik, aki még nem. Az első tábor névsora különösen Hrabal halála óta szaporodott meg. A szintén szaporodó monográfiák, a magukat „tényirodalom”-nak nevező írások sem egészen azok, amit elvárnánk. Hogy enyhén fogalmazzak: sok bennük a csúsztatás. Szerzőik a Hrabalról szóló legendákat igyekeznek feltupírozni, arra hivatkozva, hogy ezt szeretik az olvasók. Néha nem akarok hinni a szememnek, s úgy vagyok velük, mint amikor a Hóvirágok ünnepe című filmben a társaság „pfajfáli” knédlivel eszi a vadashúst. A film készítői nyilván úgy gondolták, ez így jobban hangzik, ez kell a cseheknek. Csakhogy A lakoma című novellában még „Pálffy”knédlit esznek... Annak idején Menzel is bevallotta, hogy a Szigorúan ellenőrzött vonatok forgatókönyvébe is bekerült egy mondat, amely szerint „a csehek nevető bestiák” — s hogy ez nagyon tetszett az amerikaiaknak... Mindez a Zsebcselek harmadik kiadása után még szembetűnőbb. Ráadásul ennek a kéziratát a szerző olvasta és jóváhagyta. Vallomása szerint: „Tizennégy napig olvastam, s amikor beszélgetésünk a diszkordancia peremére jutott, mentálhigiénés megfontolásból visszaküldtem a szöveget, hogy azt maga Szigeti úr jegyezze le és ültesse át csehre. Azt hittem, hogy ettől majd Szigeti úr megrémül, és felhagy az egésszel...” Szerencsére nem így történt: „Ő azonban nem adta fel, s tavaly karácsony előtt másfélszáz oldallal állított be hozzám, s meg kellett állapítanom, hogy beszélgetésünk értelme kezd kirajzolódni, hogy azok a meglepő kérdések s az én még meglepőbb válaszaim együtt olyan prizmát alkotnak, amelynek üveglapjai könnyed humorú fénytörésben cicázgatnak...” írta Hrabal, 1986 februárjában, s olvasható a könyv egyik utószavaként. Mi magyarok szeretjük őt, mint írót s mint embert is. Közismert Esterházy Péter Hrabal könyve, Ágh István az Élet és Irodalom 1986. egyik nyári számában verset írt hozzá („Maga lenne egyetlen ismerősöm,/ nem találkoztunk, akkor is...”) — nyilván ő is látta Hrapka Tibornak a Hrabal-fotóiból készült kiállítását Budapesten, 1986 májusában-júniusában az Eötvös Klubban. Ugyanebben az évben Kövesdi János is készített az íróval egy terjedelmes riportot, s meg kell említenünk Szabó G. László Hrabalról szóló számtalan írását is. Bezárólag még annyit: a Zsebcselek harmadik kiadását méltó tisztelgésnek is tekinthetjük, Hrabal közelgő — meg nem ért — születésnapja 90. évfordulóján. Motesiky Árpád Bohumil Hrabal Zsebcselek című könyve, azaz Szigeti László Hraballal készített interjúregénye megérte a harmadik kiadását. Ez napjainkban, különösen honi irodalmi mezőkön rara avis, ritka madár. A könyvön kívül kell hozzá — s a további kiadásokhoz — a Hrabalt ismerő, szerető olvasóközönség is. Aki szereti s ismeri könyvein kívül az életét is, tudhatja, hogy Hrabal szerelemgyerek volt; 1914. március 28-án született a ma már Brünnhöz tartozó Zidenicén. Édesanyja, Marie Kilianová nagyon szép asszony volt. Nymburkba költöztek, a gimnáziumot Brünnben és Nymburkban végezte. Nem volt jó tanuló. „Csak a huszadik évem után kezdtem tudatosítani, mi az, hogy könyv, s mi az, hogy műveltség. Valójában húszéves koromig szellemileg halott voltam” — vallotta Szigeti Lászlónak. Aztán mégis ledoktorált a Károly Egyetem jogi karán. S rengeteget olvasott. Főként erről az olvasásról szól a Zsebcselek. írókról, könyvekről, zenéről. Az írásról. A macskákról. Megannyi vallomás. „Ó, Neruda! — kiált fel egy kérdésre. — Nagyon szeretném, ha az én novelláim azonos értékűek lennének a Moldvaparti históriákkal, amely szerintem a csúcson ragyog.” Műveit egy régi írógépen írta, melyről hiányoztak a lágyítójelek, később azonban, az egyik róla készült dokumentumfilmben már azt láttam, hogy egy Consulon kopogtatja írását, hatalmas lendülettel. Ezt a tempót egészen idős korában is tudta tartani. A szakadatlanul szövegelő Pepin bácsiról szívesen beszélt. Édesanyjáról is. Ez a Zsebcselekből is nyilvánvaló. S az is, hogy családjáról vagy feleségéről már kevésbé szeretett vallani. „Van feleségem, gyermekem nincs. Talán ezért sem írok a gyerekek részére. Ha volnának, talán nekik is írtam volna valamit. Csakhogy az is igaz, hogyha gyermekeim volnának, akkor bizony fütyülnék az írásra. Biztosan a gyerekeimmel törődnék, az írás pedig eszembe sem jutna, mert számomra a család és a gyermek mindennél többet jelent.” Hozzáteszem, feleségét, Eliska Plevovát, avagy Pipsit, az őrangyalát nagyon szeretette. A breclavi, német—osztrák származású szépségnek mindössze öt hónapig udvarolt (ahogy kellett: megmutatta neki Nymburkot, gyermekkora színhelyét, fürödni, kirándulni jártak...), aztán feleségül vette. Szerették egymást, noha házasságuk kívülről nézve talán furcsának tűnhetett. Eliska például sosem olvasta el Hrabal írásait. Rákban halt meg, férje halála előtt tíz évvel, 1987-ben. A Zsebcselek első kiadásában még Hrapka Tibor két fényképe őrzi erőtől duzzadó alakját: a kútból vizet húz éppen. A mostani, harmadik kiadás képei egyébként nem teljesen Könyvjelző 2/2004 azonosak az elsőéivel, a sorrend is változott, sajnálatomra. Nyilván van rá magyarázat, de nekem ebből az újból hiányzik a Koncsol Lászlót és Tóth Lászlót Hrabal társaságában mutató fénykép. Kordokumentumként tartom számon a Szigeti László és Somos (Huncík) Péter társaságában készült Hrabalfotókat is, Esterházy Péter és Mészöly Miklós is csak egy-eggyel került a harmadik kiadásba. Hiába keresem a fotográfus Hrapka Tibort, eltűnt sok remek kerskói felvétel, a macskásak is... A könyv újraolvasása viszont külön öröm. Öröm követni Hrabal világos és érthető gondolatait, mindenre kiterjedő ismereteit, látásmódját, a mindennapi élethez való viszonyát. Ehhez meg Szigeti László kellett, kérdezőként neki van nagy szerepe a mindig megfelelő, a követést elősegítő szövegben. Csak épp azt nem tudom, hogy az ifjabb korosztálynak mennyit mond egy-egy név, könyveim, s mond-e nekik egyáltalán valamit a cseh klaszszikus irodalom, a francia, az amerikai s mindmind, amiről itt szó esik. Rajaik talán csak névmagyarázatok vagy jegyzetekbe foglalt lexikon segítene. De olvassák-e ma Hrabalt?
