Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-19 / 6. szám
/ V A Béla nyerett? v / / Egy különös világot, ahol minden megtörténhet... Béla von Goffa kilépett Sámuel Borkopf könyvéből, a Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából című kötetből, s magától értetődő természetességgel írta meg egy Trianon utáni szlovenszkói magyar kisváros bohém társaságának, csetlő-botló figuráinak további kalandjait. Mint tudjuk, Borkopf zsidó kocsmáros könyve végül is Tálamon Alfonz álnéven jelent meg, de maga Béla von Goffa is alaposan megkeveri olvasóját, hiszen a Szivarfüstben majd másfél fejezetnyi anyagát a tatabányai Új Forrás című irodalmi lapban tavaly áprilisban Hajtman Béla álnév alatt közölte a szerző, sőt, akkor még a címe is másként festett: Borkopfomnak - ezzel a címmel jelent meg a részlet. De nem is az az igazán izgalmas ebben a könyvben, hogy kicsoda is Béla von Goffa, és ki Sámuel Borkopf, illetve a társaság többi tagja, Schön Attila, Stofek Tamás, Herr Vincenzó vagy Pepik Zefstein — akik mindkét kötet főszereplői. Hanem e kötet, a Szivarfüstben tétje kettős: egyrészt az, hogy tudja-e ugyanazon a magas színvonalon továbbírni a borkopfi hagyományt, azaz a Barátaimnak... című könyv mennyiben folytatható, érvényesen olvassa-e, folytatása-e a Szivarfüstben Borkopf regényének, s ha igen, akkor miképp kapcsolódik és miként nem a két szövegvilág. A másik kihívás pedig Béla von Goffa könyvének önértéke felől tételeződik: önmagában is értékes-e a Szivarfüstben? Ha nem lenne Borkopf elhíresült könyve, akkor is megérdemli a rá irányuló figyelmet? A Szivarfüstben bonyolult intertextuális viszonyt épít fel a Barátaimnak... szövegével, magyarul: szereplők és helyszínek, események és apró utalások révén annyira kötődik a két szöveg egymáshoz, hogy radikálisan vetődik fel a kérdés: mennyiben „eredeti” mű a Szivarfüstben? Megkerülhetetlen kérdésnek tűnik tehát a két szöveg közötti viszony: a Szivarfüstben a Barátaimnak... szövegét egyszerűen csak folytatja?, továbbírja?, átírja?, értelmezi?, beleír?, kihasználja vagy felhasználja?, szétszedi vagy újra összerakja? Von Goffa a cselekmény terét és idejét áthelyezi a Borkopf-könyvhöz képest: míg a Barátaimnak... többnyire a Galánta melletti Diószegen játszódott, a Szivarfüstben szereplőinek Neuhaus (talán Érsekújvár) jelenti az otthont (innen indulnak kalandos utazásaikra); míg a Barátaimnak... a felidézett eseményei, mint arra a cím is utal, a Trianon előtti időszakban, az első világháború boldog békeidőszakában játszódtak (a Monarchiában), a Szivarfüstben ideje a két világháború közötti időszakra tehető (egy másik államban, a masaryki Csehszlovákiában). Egyes szereplők, mint a már említettek, továbbra is a cselekmény központi figurái maradtak, néhányan mellékszereplőből főszereplővé váltak (mint például Thor Zoltán), mások teljesen eltűntek (mint például Pálinkás Egon vagy Hisnyóbányay uram), néhányan csak a Szivarfüstben tűnnek fel egyegy epizód erejéig (mint például Zoo Germanicus irodalomtudós), mások az ismeretlenség homályából szinte főszereplővé lépnek elő (mint például a kékszemű bélai leányka vagy a könyvtáros Francesco). Eltérően a Borkopf-mű szereplőitől, akik szinte ki sem léptek városkájukból, a Szivarfüstben szereplői nagy utazásokat tesznek: Prágában, Budapesten, a Garam mentén, Gömörben, a Tátrában láthatjuk őket. Míg a Barátaimnak... narrátora Borkopf, aki kihalt kocsmájában idézi fel az elmúlt boldog éveket, a Szivarfüstben narrátora Béla von Goffa, aki gyógyfürdőbeli kezelése alatt írja meg emlékeit, s címzettje nem a társaság összes tagja, hanem csak Borkopf. Míg az „eredeti” Borkopf izraelita, a Szivarfüstben szereplője unitárius vallású (52.), s ez felveti azt a kérdést is, hogy vajon ugyanarról a két szereplőről van-e szó. Be kell látni: Béla von Goffa a borkopfi világ segítségével egy autentikus, önmagában megálló, saját értékeket bőven felmutató szövegvilágot tudott felépíteni. Az egymással hol szorosan, hol lazán fűződő történetek, anekdoták a Szivarfüstben esetében is a műfaj kérdését vetik fel — s ahogy a Barátaimnak... esetében, itt is a novellafüzér megjelölés lehet a leghatékonyabb. A Szivarfüstben mondatai nem hasonlíthatók Sámuel Borkopf könyvének mondataihoz: míg Borkopf egyes indázó hosszúmondatai több oldalon át kígyóznak, Béla von Goffa kimért, néha aggályosán körülményeskedő mondatai rövidek, lezártak, s jóval könnyebben olvashatók. Von Goffa könyvének egyik nagy erénye, hogy mesterien variálja a kort idéző nyelvi regisztereket (például az igen jellemző germanizmusokat vagy azt a naiv nacionalista, turulmadaras szóhasználatot, amelyen Zoo Germanicus „irodalomtudós” kötetbeli szövegei szólalnak meg). Ellenkező irányú folyamatot jelez a „maringotka” kifejezés (22.), azaz a jelen szlovákiai magyar nyelvhasználatának viszszavetítése. Ugyancsak a nyelvi regiszterek keverése figyelhető meg Herr Vincenzó alakjának egyénítésekor is: Vincenzó elszólásai, beköpései éppen a nyelvjárási szóhasználatnak köszönhetően nyilvánítják ki stílusértéküket, s lesznek telitalálatok. Von Goffa könyvét helyenként az iróniának olyan, finoman szőtt utalásrendszere szövi át, amelyről nem lehet nem említést tenni. Herr Vincenzó bélműködése miatt Malackán kellett a társaságnak rövid kényszerpihenőt tartania — Malacka Herr Vin-Béla von Goffa Szivarfüstben AB-ART Hajtman Béla regényének ihlető elődje Tálamon Alfonz híres könyve (Samuel Borkopf: Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából). A Borkopf-történetek tehát folytatódnak — az emlékezet szellemes, nosztalgikus történetmondása szerint. Fűzve, 176 old., 14,7x21 cm bolti ár: 180 Sk kedvezménnyel: 162 Sk cenzó nagy (testű) szerelme volt még Borkopfnál, azaz a név mindkét értelemben bosszút áll viselőjén (Malacka Herr Vincenzo bélcsavarodásának, szenvedésének helyszínévé transzformálódik, míg Herr Vincenzo végül Malackán végzi el szükségét.). A bélai kislány iránt érzett szerelem szintén a név jelentésén keresztül utal vissza a narrátorra — Béla von Goffa nárcisztikus, a beteljesülést csak a néven keresztül beteljesítő szerelmére utal ironikusan. Gabinka, „ahogy gyöngéd, tejtől bársonyos ujjacskáival feji a birkákat”, a narrátor naiv panteizmusát kapcsolja a legnyersebb módon kinyilvánított élvezet kívánásához. A Szivarfüstben egyik legremekebb fejezete (?), elbeszélése (?) véleményem szerint az, „Melyben a beszélyek íróját a nagy múltú dizőz lánya, a mandulaszemű Böck Elvira lovagolja meg”, s amely az átöltözési jelenet mellett a férfiköltők neveit nőire átíró szerelmeseknek állít emléket (itt is a név nemiséggel való felruházása válik a kapcsolat feltételévé). A címbeli, Béla von Goffára vonatkozó kérdést Herr Vincenzó teszi fel a Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából egyik fejezetében a kártyacsatát vívó baráti társaságnak. Azt nem tudom biztosan, hogy Béla von Goffa „nyerett”-e ezzel a könyvvel, gyanítom igen. Viszont tudom, hogy nagyon sok olvasója biztosan nyerni fog olvastán — egy különös világot, ahol minden megtörténhet. Németh Zoltán Könyvjelző 6/2003
